Ezt olvasta már?


Palkovics: további támogatásokra számíthatnak az elektromos járművek vásárlói

Rövid idő alatt kimerült az elektromos járművek vásárlásának támogatására szánt ötmilliárd forintos keret, ezért a tervek szerint folytatódik a támogatási program - közölte az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Zalaegerszegen.

Palkovics László a MAN és a Porsche Hungária mobilitási konferenciáján beszélt arról, hogy a kormány elektromobilitás és alternatív megoldások terén alkalmazott ösztönzőinek egyike az elektromos meghajtású járművek vásárlását támogató program. Az erre legutóbb meghirdetett ötmilliárd forintos keret alig negyed óra alatt kimerült, ezért további 800 millió forinttal kiegészítették, de az igényeket látva újabb hasonló támogatási programot is terveznek.

A konferencia helyszínéül szolgáló ZalaZone Járműipari Tesztpályáról a miniszter kifejtette, hogy jövő nyárra a pálya nagyobb része elkészül, a már megvalósult elemeken azonban jelenleg is folynak autótesztelések. A pálya 2023-ig kiegészül még a Balatonszentgyörgy és Zalaegerszeg közötti M76-os autópályával, ami "high-tech útvonal" lesz az elrendezése és a funkciói alapján.

Palkovics László kifejtette: a járműipar számos kérdésre keresi a választ, a kihívások között szerepel a zéró kibocsátás, a fenntarthatóság, a megújuló üzemanyagok fejlesztése, a vevői igények változása, a versenyképesség fenntartása, illetve a kereskedelmi "háborúk" és a műszaki kihívások kérdése, amelyek rendkívül gyorsan változnak.

A közlekedési rendszer az egyik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó - mondta, és emlékeztetett rá, hogy Magyarország is vállalta a gazdaság karbonsemlegességét 2050-re, aminek költsége várhatóan 55 ezermilliárd forint. Az Európában is elsőként elfogadott magyar klímavédelmi törvény egyik legfontosabb eleme éppen a közlekedés átalakítása a klímakövetelményekhez igazodóan - hangsúlyozta a miniszter.

A célok eléréséhez kiemelt terület az elektromobilitás erősítése, benne a zöldrendszámos autók és a zöldbuszok elterjesztése, aminek egyik ösztönzője a kormány által biztosított - hamarosan az elektromos kerékpárokra is kiterjesztendő - vásárlási támogatás. Szükség van azonban a zöldrendszámok feltételeinek módosítására - jelenleg már 20 ezer ilyen autó közlekedik az országban -, illetve azt is el kellene érni, hogy euró 3-as, 4-es szintűnél alacsonyabb besorolású motorral rendelkező járművek lehetőleg ne legyenek a hazai utakon.

A kormányzat ösztönzi a bioüzemanyagok használatát és gyártását, hogy a közlekedéshez használt energia 10 százaléka megújuló energiaforrásból származzon. Kiemelt szerepet szánunk a hidrogénnek a hazai energiapolitikában, de nemcsak a járművek meghajtásában, hanem más iparterületeken is - jelezte Palkovics László.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Mit jelent, ha a macskád megmutatja a hasát? 7 ok, ami nem mindig hívogatás simogatásra

Ha a macska megmutatja a hasát, azt sokan automatikusan bizalomjelnek veszik. A szakértők szerint azonban többféle üzenetet hordozhat.

Tökölön is begyújtotta a grillt a Burger KING®

A helyiek legnagyobb örömére új találkozóhellyel bővült a dél-pesti agglomeráció: a Sziget Center mellett megnyílt a Burger KING® 64....

Óriási a dráma a királyi családban! Vilmos herceg ezt már nem tudta megbocsátani Harrynek

A brit királyi család két legismertebb testvérének kapcsolata továbbra sem mutat javulást.

Botrány az Operettszínházban: elfogyott 80 dolgozó türelme, a miniszternél panaszolták be a vezetést

A társulat egy része a minisztériumhoz fordult, mert szerintük a színházban tarthatatlan a munkakörnyezet. A levélben új, szakmailag...

Köllő Babett kitálalt. – Elárulta, miért tűnt el a többi luxusfeleség a süllyesztőben

Míg a többi szereplő eltűnt a süllyesztőben, Köllő Babett mára az ország egyik legfoglalkoztatottabb televíziós személyiségévé...

Vitézy Dávid szerint Magyar Péter kormánya nyomokban sem hasonlít az előzőhöz

Szerinte nincs sok esélye a Fidesznek visszanyerni a szavazók bizalmát.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki

A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!