Palkovics: a kormány célja, hogy a vidéki városok is erősödjenek a tudomány és az innováció terén
A kormány célja, hogy Budapest mellett Magyarország más városai is erősödjenek a tudomány és az innováció terén - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) tudáscentrumának pénteki bejárásán.
hirdetés
Palkovics László kiemelte: a magyar tudományos élet Budapest centrumú, a kutatási tevékenység kétharmada Budapesthez vagy Pest megyéhez köthető. Ezen szeretnének változtatni a klasszikus egyetemi városok mellett más települések - például Balatonfüred, Nagykanizsa vagy Zalaegerszeg - bevonásával, hogy a közelben működő vállalatok hozzáférjenek ugyanahhoz a tudáshoz, mintha Budapest vagy valamelyik nagy egyetemi központ közelében működnének. A miniszter hangsúlyozta: a kormány az egyetemekre a helyi innovációs ökoszisztéma meghatározó szereplőiként tekint, ezért támogatják, hogy az egyetemek ne csak a saját városukban, hanem más városokban is létrehozzák telephelyeiket.
A tudományos innovációs parkok rendszere Európában ismert, a kormány az egyetemekkel közösen szeretné maximálisan kihasználni azt a lehetőséget, ami a különböző szereplők együttműködésében rejlik - közölte Palkovics László. A miniszter kitért arra is, hogy az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvánnyal való küzdelem nem csak a pandémiás helyzet kezelését jelentette, a gazdasági nehézségekre is fel kellett készülni. Kiemelte: a nehéz helyzetbe került munkavállalókat oktatásokkal is segítik, ezek közül az egyik legkiemelkedőbb az informatikusképzés, melyre közel 65 ezren jelentkeztek. Bóka István, Balatonfüred kormánypárti polgármestere hangsúlyozta: a koronavírus-járvány is megmutatta, hogy nem lehet egy gazdasági lábon állni, hiszen a csak turizmusból élő települések nehéz helyzetbe kerültek. Ezért az a céljuk, hogy Balatonfüredre hozzanak olyan vállalkozásokat, amelyek viszonylag kis területi igénnyel magas hozzáadott értéket tudnak produkálni. A polgármester úgy fogalmazott: soha egyetlen kormány nem tett még annyit a Balatonért, mint a jelenlegi. Nemcsak turisztikai területen hanem az élet valamennyi terén jelentős források nyíltak meg a régió előtt, és az egy főre eső fejlesztési források tekintetében a Balaton régió meghaladja az országos átlagot - tette hozzá. Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője fontos fejlesztésnek nevezte tudáscentrumot a térség jövője érdekében. Örömét fejezte ki, hogy Balatonfüred amellett, hogy vonzó turisztikai célpont és a magyar kultúra egyik fellegvára, a tudományos élet felé is nyit. Kotán Attila a BME kancellárja elmondta: az intézmény tízéves, 2030-ig tartó Science Park programjának részeként megvalósuló balatonfüredi tudásközpontban felsőoktatási képzéseket, szakképzéseket, nyáron középiskolásoknak ágazati táborokat, versenyeket is tarthatnak majd. Charaf Hassan a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának karjának dékánja hangsúlyozta: a tudáscentrum a vállalati igényeknek megfelelő kutatásokra, egyszerű, "tűszerű" képzésekre, illetve kutatási infrastruktúra biztosítására is alkalmas lesz. Az 1,9 milliárd forintból megvalósuló Balatonfüredi Tudáscentrum kialakítása 2018-ban kezdődött és 2021 májusáig tart. A közel kétezer négyzetméteres komplexum több száz hallgatói férőhellyel és 30 fős kutatói-adminisztrációs kapacitással rendelkezik majd. Kialakítanak kilenc oktató és négy kutató helyiséget, két előadótermet és négy tárgyalót, a központban 275 hallgatói munkaállomás működik majd.
hírek innen, onnan
Pásztor Anna meghökkentő vallomása a kamerák előtt: “Sokkal jobb a szex most, 50 évesen”
Meglepő kijelentéseket tett a népszerű énekesnő az ATV #Bochkor című műsorban, amikor a műsorvezető a kapuzárási pánikról kérdezte...
Skandináv stílusú tapéta – Frissítsd fel otthonod északi módra letisztult eleganciával
Újítsd meg otthonodat a skandináv stílus jegyeivel, amelynél a letisztultság és a funkcionalitás kéz a kézben jár a természetes...
2024 kültéri falfesték trendek – Már közel sem csak a kinézet a fontos.
Az otthonunk külső megjelenése kulcsszerepet játszik abban, hogyan érezzük magunkat benne. Épp ezért érdemes megismerkedni azokkal a friss...
Orvos figyelmeztet, változtak az ideális vérnyomásértékek: ez számít normálnak mostantól
Ha eddig nem volt magas vérnyomásod, lehet, hogy mától van!
Opera-énekesnő és kém egy személyben: Margery Booth története
A bátor nő többször az életét kockáztatta, hogy információkkal szolgáljon Angliának.
Trombózis után: ezek a legfontosabbak teendők az orvosok szerint
A trombózis átvészelése mellett azt is fontos tudni, hogy mit kell tennie a kórházi kezelés után. Elmondjuk, mire kell figyelni, milyen...
A távol-kelet elveszett városának hatalmas piramisai az egyiptomiaknál is régebbiek, és sok kérdést vetnek fel
Az utóbbi évtized legjelentősebb felfedezésének tartják.
Közeleg a kánikula, de Baranyi Krisztina szigorította a rendeletet: leszereltetik a külső klímákat Ferencvárosban
Elsőként a József Attila lakótelepieken csattan az ostor.
3 mondat, ami tönkreteszi a házasságodat: soha ne mondd ki őket
Az alábbi kijelentések, még ha csak hirtelen hévből hangzanak is el, megmérgezhetik a házasságotokat. Jobb, ha messziről elkerülöd őket.
A demencia tünete evés közben is jelentkezhet
A demenciát nemcsak memóriavesztés okozza. Sokszor egyéb hétköznapibb tünetek is utalnak rá.
Ságvári Pál lett az Energiaszabályozók Regionális Egyesületének alelnöke
Az Energiaszabályozók Regionális Egyesülete (ERRA) éves közgyűlésén ismét a szervezet alelnökévé választotta Ságvári Pált; a...
Ez az egyik legfontosabb vitamin, a legtöbben mégsem szedik
Bár legtöbben rendszeresen szedünk vitaminokat, bizony akadnak olyanok is, melyeknek a fontosságáról hajlamosak lehetünk megfeledkezni.
Sport
Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.
Nagy öröm Kispesten: visszatér az NB I-be a Bp. Honvéd.
Egy fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a Budapest Honvéd - hét év elteltével - újra az NB I-ben méretheti meg magát a következő idényben.
„Jött a VAR-vizsgálat és a megdöbbentő ítélet” - a bronzról lemaradó Fehérvár védője csalódott, de...
Nem túlzás: a labdarúgó NB I utolsó fordulójában milliméterekkel csúszott le a bronzéremről a Vidi.
Uszik történelmet írt a sivatagi éjszakában, megfosztotta veretlenségétől a Cigánykirályt
Az ukrán a nehézsúly vitathatatlan világbajnoka.
Csodás magyar siker Japánban: Ekler Luca világbajnok.
Ekler Luca aranyérmet szerzett 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon, a japán Kóbéban.
Két gólt lőtt a magyar válogatott focista, a 94. percben jött a dráma Messiék meccsén
Először fordult elő, hogy Lionel Messi nem hozott össze gólt, vagy gólpasszt.
„Ezt a bunyót én nyertem” - Fury szerint az orosz-ukrán háború miatt álltak Uszik mellé a pontozók
Elégedett volt saját maga teljesítményével a nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury, hiába maradt alul az immár vitathatatlan bajnok Olekszandr Uszikkal szemben.
Négy távozót jelentett be a Ferencváros
A Ferencváros-Újpest bajnoki előtt a zöld-fehérek négy labdarúgó távozását is bejelentették, Muhamed Besic, Samy Mmaee, Lisztes Krisztián, és Henry Wingo is más klubban folytatja pályafutását.
Egy Mbappé biztosan nem lesz a Real Madrid játékosa
Ethan Mbappét szurkolók támadták le autogramokért és, ha már ott voltak feltették neki a nagy kérdést.
Nem lehetett kérdezni Mészöly Gézától a sajtótájékoztatón
Mint ismert, a Ferencváros 2-0-ra legyőzte az Újpestet az NB I záró fordulójában. Mészöly Géza, a vendégek vezetőedzője ugyan megjelent a derbit követő sajtótájékoztatón, de a sajtófőnök még az értékelése
Kikapott Kanadától, nem jutott ki az olimpiára a magyar válogatott
A magyar női válogatott 21-10-re kikapott vasárnap Kanadától a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtorna harmadik helyéért rendezett találkozón, így nem jutott ki a párizsi ötkarikás játékokra.
Szomorú vasárnap: legendás játékostól köszönnek el Kispesten
A Honvédban összesen 13 évet játszó Ivan Lovricot a ma délután ötkor kezdődő, Gyirmót elleni találkozón búcsúztatja el a klub és a szurkolótábor.
Bulvár
Így reagáltak Várkonyi Andrea szülei, mikor meglátták Mészáros Lőrincet a lányukkal: egyetlen dologra voltak k...
Így fogadták Mészáros Lőrincet a Várkonyi-családban.
Ezt a 4 dolgot soha ne dobd ki selejtezéskor
Nagytakarításkor óriási lehet a kísértés, hogy mindentől megszabadulj, ami látszólag feleslegesen foglalja az értékes helyet. Bár a selejtezés mindig nagyszerű ötlet, most összegyűjtöttük, hogy mi az, amit semm
Így üzen a tested, ha bélgyulladásod van: 5 lehetséges jel
Manapság egyre gyakrabban hallhatunk arról, hogy ha a bélrendszerünk egészségesen, kiegyensúlyozottan működik, akkor általában véve is nagyobb valószínűséggel érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ha azonban nincs
Sejtik, hogy kik lehetnek a dunai tragédia áldozatai
Magyar fiatalok voltak a kisgéphajón. Érthetetlen hogy mit kerestek a nagyhajók sávjába.
Eltűnt a képernyőkről az ismert műsorvezetőnő, súlyos balesetet szenvedett
Meg is kellett műteni.
Botrány a Vígszínházban, most Rudolf Pétert vádolják: „Hazugság, amiket állít, és nem értem, hogy miért tesz i...
A színházigazgatók élete sem fenékig tejfel. Mindig lesz, aki megbántva érzi magát, de kinek van igaza?
Veszélyes lehet ez a közkedvelt fehérneműtípus - 3 országban betiltották.
Az intim területekről való gondoskodás elengedhetetlen része a megfelelő fehérnemű kiválasztása. Eddig talán nem is gondoltad volna, de bizony akad néhány típusú fehérnemű, melyek súlyos problémákhoz vezethetne
Brit tábornok: Putyin atomháborús tervében Magyarország az egyik kulcs
Az orosz előretörés nem fog megállni a Donbásznál, figyelmeztet a brit hadsereg volt vezérkari főnöke.
Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...
Nincs erős Magyarország erős Európa nélkül. Magyarország érdekében olyanokra kell szavazni a június 9-i EP-választáson, akik hisznek egy erős Európában, akik ezért dolgoznak – hangoztatta a DK-MSZP-Párbeszéd ka
Drámai fordulat állt be Robert Fico állapotában
Négy nap küzdelem után Szlovákia miniszterelnöke túljutott az életveszélyen.
Titkos katonai kísérleti telep robbant fel, rengetegen haltak meg
A Patriot rakéták robbanófejét is itt fejlesztették.
blogmorzsák
Az Empire State Building hivatalos megnyitója
Ebédelő útjavítók a Széchenyi István téren, keletnémet sportkocsi prototípusok kiállítása és még számos érdekes, ritka fotó a múltból.
A hét szava: gyűlölet
Mindenki mindenki ellen.
Újabb politikus szállt bele páros lábban von der Leyenbe
Ezúttal a zöldpolitikája miatt kritizálták élesen.
- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit