Ezt olvasta már?

A Kárpát-medence turisztikai érdekességét bemutató weboldal indult

A Kárpát-medence egészét turisztikai szempontból feldolgozó weboldalt indított a békési székhelyű Heti Kelet Kulturális Alapítvány, tájérintő.hu címmel.

0

Ötmilliárdos csatornarendszer-beruházás Dél-Somogyban

Ünnepélyes alapcső-elhelyezéssel megkezdődött pénteken a nagyatádi kistérség legjelentősebb, 5 milliárd forintos költségvetésű környezetvédelmi beruházása, amelynek során kilenc települést érintő csatornarendszert építenek ki Nagyatád környékén.


hirdetés

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló, mintegy 4 milliárd forint támogatást elnyert program során a kilenc Rinya menti település (Bakháza, Görgeteg, Háromfa, Kutas, Lábod, Ötvöskónyi, Rinyaszentkirály, Tarany, Nagyatád) húszezer lakosának javul az életminősége. Az új, korszerű csatornarendszernek köszönhetően megszűnhetnek a szikkasztásos aknák, és nem lesznek szennyezéseknek  kitéve a felszín alatti vizek.
A projekt nyitórendezvényén Ormai István, a Nagyatádi Regionális Szennyvíztársulás elnöke, Nagyatád polgármestere hangsúlyozta, hogy nélkülözhetetlen infrastruktúra valósul most meg. A lakosság pozitív hozzáállását mutatja, hogy a tervezett 3200 bekötésből már 2500 esetben előzetesen megkötötték a szerződéseket.
Somogy legújabb környezetvédelmi beruházásának indító ünnepségén Szászfalvi László miniszteri biztos, országgyűlési képviselő a kilenc település példaértékű összefogását méltatta.
A kivitelezési munkákat a SZABADICS Közmű és Mélyépítő Zrt. kezdi meg a napokban. A munkálatok során a szennyvíztisztító telep is megújul: megnövelik a biológiai tisztítókapacitását, korszerűsítik a használt technológiát és az épületeit, a berendezéseit és az elektromos hálózatot is. Az építkezés során 130 somogyinak biztosítanak majd munkalehetőséget.







0
0

hírek innen, onnan

Megvan a módszer a természetesen hízott libamáj előállítására - videó

Megvan a megoldás a hízott libamáj európai uniós problémájára. A módszer helyettesíti a libák tömését, ami tilos az Európai Unió...

Két őzgidát lopott el egy nő

Fűben fekvő őzgidákat lopott el egy borszörcsöki nő, majd hónapokon keresztül nevelgette őket. A hatóságok és az állatvédők is...

Karácsony: ezért ölik egymást a magyarok

Hiánycikk lett, de már újra kapható a szaloncukor Erős Pistával.

Több mint egymilliárd forint bírságot kapott a Vodafone

A Vodafone Európa legnagyobb 4Ghálózataként hirdette magát, a GVH szerint megalapozatlanul. A vállalkozásnak 1 milliárd 176 millió...

Miamiban is nyert a Lakers, Harden 54 pontot dobott

A Miami először kapott ki hazai pályán.

A Dal 2020 - Rekordot döntött a nevezések száma

A műsorban több különdíjat adnak át.

7 tipp, hogy tökéletesre süsd a zöldségeket

A sütőben való pirítás az egyik legjobb dolog, ami egy zöldséggel történhet. A forró levegő bombasztikus ízeket varázsol elő...

Reagált a Fradi a meg nem adott büntetőre

Hajnal Tamás szerint a döntés nagyban befolyásolta a Ludogorec elleni találkozó végkimenetelét, de nem akarják a játékvezetőt hibáztatni.

Összeütközött két személyautó a Xviii. kerületben

A baleset a Nagykőrösi úton történt

3 típusú elvált férfi létezik - De közülük csak egynek érdemes esélyt adni

Ha egy bizonyos életkor után ismerkedni kezdesz, rengeteg elvált férfivel hozhat össze a sors. Ezzel persze nincs is semmi baj, pláne, hogy...

0

Sport

Amputálni akarták a lábát, ehelyett az utóbbi idők egyik legvalószínűtlenebb karrier-reneszánszát produkálja

Santi Cazorla története lenyűgöző sztori az egyre több gépet és marketingbábut felvonultató labdarúgásban.

Az angol fociklub hazaküldte a magyar focistát - most az is kiderül, miért

Hull Mentális gondok miatt hazaküldte pihenni a magyar válogatott Balogh Norbertet (23) angol másodosztályú fociklubja, a Hull City.

A legsúlyosabb büntetést kapta szövetségi kapitányunk

Kim Rasmussen a románok elleni meccs után kelt ki magából

Döbbenetes, ami a kézilabda olimpiai selejtezők körül zajlik

A férfitornák rendezőit elvileg kijelölték, de a januári Európa-bajnokság mindent átrendezhet. A női selejtezőket is.

Szinte szétszedte Ákos a Papp László Budapest Sportarénát - fotók a koncertről

Látványos koncerttel robbantotta fel a Papp László Budapest Sportaréna színpadát Ákos!

Lehet, hogy mégis itthon játszhatjuk a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőt

Szófiában attól tartanak, hogy nem fognak tudni eleget tenni az UEFA előírásainak.

Fegyelmi eljárás indult a magyar női válogatott szövetségi kapitánya ellen - Most az is kiderül, miért

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) fegyelmi eljárást indított Kim Rasmussen, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya ellen, amiért a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a Románia elleni csoportmérkőzést követően élesen kritizálta a játékvezetőket és a delegátust.

Nerea Pena nem akármilyen interjút adott magyarul az M4 Sportnak

A női kézilabda-világbajnokságon a norvégok ellen döntőbe jutott spanyol válogatott játékosa nem fogta vissza magát.

Magyarellenesség: történelmi győzelem volt a válasz Bukarestben - videók

Székely Himnusz, teljes meccs és edzői reakció.

Nem számít klubja a korábbi Fradi-játékosra

Nagy Dominik legutóbb szeptemberben lépett pályára bajnoki meccsen a Legia Varsóban.

Varsó: mennie kellene a magyar válogatottnak

Nem játszik és zuhan a piaci értéke.

Kutyaszorítóban Zidane, előretört a Z-generáció

Nincs könnyű helyzetben a Real Madrid francia menedzsere.

0

Bulvár

Ha a vizitdíjból akkora balhé volt, képzelhetjük, ebből mekkora lesz

Jövő októbertől kifizettetik a kezeléseket azokkal a páciensekkel, akik már három hónapja tartoznak az egészségügyi járulékkal. Egyes becslések alapján akár 700 ezer embert is érinthet az intézkedés, az Orvosi Kamara szerint pedig szélsőséges helyzeteket idéz majd elő az új szabály.

Betűkként értelmezte a gízai piramisokat: elképesztő, amit kiolvasott belőlük a kutató

A piramisokat betűkként értelmező elmélet a sumérokkal hozza összefüggésbe az egyiptomiakat.

151-gyel mérték be a magyar Mercit, de ilyen fotót a rendőrök ritkán látnak

Nem semmi, mivel merte bevállalni ezt a tempót a sofőr.

Amputálni akarták a lábát, ehelyett az utóbbi idők egyik legvalószínűtlenebb karrier-reneszánszát produkálja

Santi Cazorla története lenyűgöző sztori az egyre több gépet és marketingbábut felvonultató labdarúgásban.

A jövőre kötelező E10-es benzint nem minden autó fogja szeretni

Az unió egyre inkább növelné a megújuló forrásból származó üzemanyag-összetevők mennyiségét, aminek, úgy tűnik, több nem kívánt mellékhatása is lehet.

Tetveket jelentett egy utas a zónázó vonaton, a MÁV egyből kivette a forgalomból a kocsit

Állítólag a Nyugati pályaudvar és Cegléd között közlekedő egyik zónázó vonaton láttak ruhatetűt az egyik ülésen.

Közel 600 milliárd forint bevétele volt a Csongrád megyei bajnoknak

A Csongrád megyei székhelyű, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások nettó árbevétele 2018-ban 8,5 százalékkal, több mint 200 milliárd forinttal emelkedett az előző évhez képest derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató kiadványból.

Itt az eddigi egyik legegyértelműbb bizonyíték a földönkívüli életformák létezésére

Ermanno Borra, a kanadai Laval Egyetem egyik professzora még 2012-ben vetette fel azt a gondolatot, hogy ha léteznek földönkívüli civilizációk, akkor azok talán lézertechnológia segítségével próbálnak kapcsolatba lépni velünk ugyanis a lézert nagyon hatékonyan fel lehet használni csillagközi kommunikációs eszközként.

Árulkodó fotó: Erdélyi Mónika megtalálta a tökéletes férfit az életében

Közösségi oldalán egy sokat mondó fotóval üzent a műsorvezetőnő.

blogmorzsák

A pálmafák városa - Elche világöröksége

Elche igazi meglepetés, különleges hangulatú pálmaligeteivel, varázslatos óvárosával és a Vinalopó parkosított medrével.

Az ajándék elrejtés 5 legkínosabb módja

Kutakodnak a gyerekek a meglepetések után? Cselezd ki őket!

Lesz-e magyar űrhajósnő 2024-ben?

A második magyar űrhajós tudós vagy pilóta, férfi vagy nő lesz-e?

Az ügyvédnő, aki szenvedélybetegeken segít

Kocsis Dominika évek óta dolgozik azon, hogy a szenvedélybetegek egy új lehetőséget kapjanak a gyógyulásra.

Idén is érdemes könyvet venni karácsonyra

Ezek a könyvek biztosan jól mutatnak a fa alatt. Elvégre olvasni szinte mindenki szeret valamit olvasni.

Különalvás, havi 1 szex

Egyetlen nőnek sem tetszik az a gondolat, hogy a szerelem elmúlhat, pedig néha megtörténik. Posztolónk párja sokszor nem kívánja őt, és a szenvedély is eltűnt a kapcsolatukból.

Az SUV-k ölik meg a Földet!

Megdöbbentő mértékben járulnak hozzá a széndioxid-kibocsátás növekedéséhez a státuszszimbólummá vált városi terepjárók.

Siker: nem lesz sittlerakó Sárisápon

Helyi lakossággal közösen sikerült megakadályoznunk a sárisápi betontörő és sittlerakó üzem létesítését.

A klímavédelem nem generációs ügy!

És ne is tegyük azzá, bármit is csinál a Time magazin vagy más figyelmetlen emberek.

Iskolai erőszak: ez itt azért még nem Amerika

Nem érdemes a legutóbbi eset kapcsán felesleges indulatokat gerjeszteni.

Mascarpone teszt: melyik a legfinomabb a tiramisuhoz?

9 mascarpone vaktesztje a legolcsóbbtól a legfinomabbig.

Ma is rejtély a tihanyi visszhang eltűnése

Bár kiáltó-emberek és az öreg Matus­ka is próbálkozott a visszhang helyreállításával, az eltűnését ma is rejtély övezi.