Összesen 11 párt gyűjtötte össze az EP-választáson való induláshoz szükséges aláírásszámot
Az EP-választásra tizenegy listának van meg a szükséges 20 ezer érvényes ajánlása – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel.
Összesen 13 párt vagy pártszövetség adta le az európai parlamenti (EP-) választásra az összegyűjtött ajánlásait a pénteki határidőig, de az Új Alternatíva Párt és a Jakab Péter által vezetett Nép Pártján pártoknak nem lett meg nyilvántartásba vételhez szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
Az Összefogás a Civilekért Párt, a Szociáldemokraták Pártja és a Magyar Munkáspárt végül nem állított listát.
Az EP-lista állításához 20 ezer érvényes ajánlás szükséges, ezeket a pártoknak április 20-a és május 3-a között kellett összegyűjteniük. Az ajánláson a választó nevének, személyi azonosítójának, magyarországi lakcímének és aláírásának kellett szerepelnie.
A hiányos, hibásan felvett, elírt és emiatt érvénytelen ajánlások miatt körülbelül 23 ezer ajánlás összegyűjtése javasolt ahhoz, hogy tényleg összegyűljön a szükséges 20 ezer érvényes ajánlás.
Jó példa erre a Nép Pártján esete: ők összesen 20 300 aláírást gyűjtöttek, de az általuk leadott ajánlóívek első felében 400 érvénytelen aláírás szerepelt. Az ajánlóívekre csak adott mennyiségű aláírás vezethető fel, az NVI pedig ebből számolta ki, hogy még ha a leadott ívek másik fele tele is lett volna érvényes aláírásokkal, akkor se lett volna elég ajánlása a pártnak.
Az NVI az ajánlás-ellenőrzés eredményéről tájékoztatja a Nemzeti Választási Bizottságot, amely minden, a törvényes feltételeknek megfelelő listát – legkésőbb a bejelentését követő negyedik napon – nyilvántartásba vett, illetve vesz.
hírek innen, onnan
Erős szél és záporok: ez vár ránk a napokban
Kedden túlnyomóan napos idő várható, de a déli, délnyugati, valamint nyugati tájakon több lehet a felhő, arrafelé helyenként kisebb...
Szabadulnál a borostyántól? A kertészek szerint egyetlen rossz mozdulat is árthat a kertednek
Kevés futónövény vált ki annyira megosztó véleményeket, mint a borostyán. Egyesek szerint romantikus, egész évben zöld hátteret ad a...
Most pénzt hozhat a Temutól érkező levél
Összesen több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárása nyomán. Az érintetteket erről a napokban...
Olyan történt a forinttal, amire két hónapja nem volt példa - Jó hírek jöttek a Közel-Keletről
Két hónapja nem látott dolog történt a forinttal a múlt héten: a magyar deviza majdnem 2 százalékkal gyengült az euróval szemben. Így...
Török Gábor: először torpant meg a parlamentben Magyar Péter
A hétfői parlamenti ülés dinamikája más volt, mint eddig, hiszen a választás óta először volt érzékelhető, hogy a kormánypárt és a...
Ez a képviselőnő veszi át a házelnöki feladatokat
Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke veszi át Forsthoffer Ágnes házelnök feladatait – döntött hétfőn az Országgyűlés.
Szakértő arról, milyen fokú anyai félelem számít normálisnak, és mikor válik túlzottá
Kevés érzés olyan erős és mindent átható, mint az, amit egy anya a gyermeke iránt érez. A szeretet mellett azonban szinte azonnal...
Az Alzheimer-kór okai
Az Alzheimer-kór hátterében álló okokat jelenleg még nem teljesen ismerik, az azonban egyértelmű, hogy az ebben a betegségben...
Farkasházi Réka 48 évesen ismét menyasszony lett
Farkasházi Rékát huszonöt év házasság után ismét megkérte a férje. A színésznő semmit sem sejtett a romantikus meglepetésből.
Év végén kötelező kifizetni a bent maradt szabadságokat? Itt nézheted meg, mennyi maradt
A legtöbben most kezdik kivenni a nyári szabadságaikat, de rengetegen nem tudják, mennyivel gazdálkodhatnak, és hogy működik ez konkrétan.
Új menetrend, kihagyott állomások Budapest és az ország egyik fő vasútvonalán, augusztus végéig
Kőbánya-Kispesten folytatódik a 100a vasútvonali pályakarbantartás, ami július 19-én kezdődött és augusztus 24-ig tart.
Erősítés érkezik a Kossuth rádióhoz, két ismert újságíró lesz a főszerkesztő-helyettes
Új vezetőkkel bővül a Kossuth rádió szerkesztősége. Bogár Zsolt és Magyari Péter főszerkesztő-helyettesként – a jelenlegi...
Sport
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól
Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.
Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet
A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.
Teljesen begőzölt a vb-döntő után az argentinok játékosa, egy spanyolt nyakon ragadott, egyet földre lökött
Leandro Paredes totál elvesztette a fejét a világbajnoki döntő után.
A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét
Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.
Elszakadt a cérna az argentinoknál, Leandro Paredes meg akarta fojtani Eric Garcíát
A lefújás után elszabadult a pokol a pályán.
Videó: Így vette át a világbajnoki trófeát a friss világbajnok spanyol válogatott
Története során másodszor lett világbajnok Spanyolország.
Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa
Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?
Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott
Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.
Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta
A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.
Messi elsírta magát a hosszabbítás után elveszített vb-döntő után
Megkönnyezte az elbukott vb-döntőt az argentin legenda.
Óriási oltást kapott foci-vb-döntő alatt Donald Trump és a FIFA elnöke a tévés kommentátortól
A vb-döntő alatt többször láthattuk Donald Trumpot és legnagyobb csodálóját.
Bulvár
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat, négy hónapra elengedik a szankciót
Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat. Négy hónapra elengednek egy befizetési kötelezettséget.
Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg
A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf
Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg
Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.
„Egy nyaralás derítette ki, hogy nem szeretem a férjemet” – Kendőzetlen beismerés egy széthulló házasságról
Egy régóta várt romantikus nyaralás kellett ahhoz, hogy egy nő először merjen szembenézni azzal a fájdalmas kérdéssel: vajon a megszokás tartja össze a házasságát, vagy még mindig a szerelem?
Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”
Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead
Gyurcsány Ferenc új barátnőjével jelent meg a palotási halfesztiválon
A csapata győzött halpaprikásfőzésben.
Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet
A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b
Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.
Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól
Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.
Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám
Márki-Zay Péter szerint sértő az óellenzékizés, olyan, mintha minden egykori Fidesz-tagot „ófideszes” bűnözőnek neveznénk.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


