Ezt olvasta már?


Okosszélvédő fejlesztésén dolgoznak Salgótarjánban

Okosszélvédő fejlesztésén dolgozik a salgótarjáni Salgglas Zrt. vezette konzorcium, a közel másfél milliárd forint összköltségű projektet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatja.

A Salgglas Zrt., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a TravelSoft Online Kft. 978 millió forint uniós támogatást nyert a GINOP "K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések" című pályázatán az egymilliárd 417 millió forintos fejlesztéshez. A közös fejlesztés célja a jelenleg ismert visszajelző és szórakoztató jármű kijelzők megjelenítési képességénél fejlettebb technológiájú megoldás kidolgozása, hogy biztonságosabbá, egyben produktívabbá váljon a vezetés és az utazás. A folyamat során kifejlesztik az új rendszerhez kapcsolódó gyártástechnológiákat és tesztfolyamatokat is.

A Salgglas Zrt. több mint 120 éves üveggyártási tapasztalatot és hagyományt ápolva működik Salgótarjánban. A nyilvános cégadatok szerint az 578 embert alkalmazó vállalat értékesítésének nettó árbevétele 2016-ban 12,2, 2017-ben 10,6 milliárd forint volt. A 2016-os üzleti évet 257 millió forintos adózott eredménnyel, míg a tavalyi évet 611 millió forint veszteséggel zárták. A Zrt. éves szinten négymillió üveget gyárt Salgótarjánban, a Salgglas márkanév egyebek közt az Audi, a BMW, vagy a Mercedes márkák autóiban jelenik meg. A Salgglas európai piacvezető az úgynevezett "üveg az üvegben" speciális termékkel, másik kifejlesztett termékük az egy milliméternél vékonyabb edzett üveg, amely a BMW számára készül.

A műszaki és természettudományi területen az ország meghatározó oktató-kutató intézményének számító BME az összekapcsolt járművek terén is szerzett már komoly tapasztalatokat a VehicleICT Platform készítése közben, ami azért fontos, mert az okosszélvédő funkciói között is lesz ehhez kapcsolódó fejlesztés - írják a közleményben. Az informatikai TravelSoft Online Kft. megoldásait több mint ötezer terminálon használják az idegenforgalomban, hardver fejlesztéseiknek köszönhetően jelen vannak az uszoda, gyógyfürdő, szállodai üzletágban. A kft. elsőként fejlesztett Közép-Európában komplex utazási megoldást mobilszolgáltatóknak, vállalati útvonaltervező, útvonaloptimalizáló, nyomkövető megoldásukat több, mint ötszáz eszközön használják.

A konzorcium tagjai 2020. december végéig dolgoznak a fejlesztésen a Széchenyi 2020 program keretében.

 

 

forrás: sg.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

2,4 milliárd forintból nyert választást a Tisza Párt

Az erről szóló beszámoló a csütörtökön közzétett Hivatalos Értesítőben olvasható. A Mi Hazánk számait is mutatjuk.

A BKK és a taxisok is támogatják az online digitális taxaméter bevezetését

Közleményükben emlékeztettek rá, hogy 2025. január 1-jén lépett hatályba a fővárosi Taxirendelet, amely szerint a...

Most érkezett a hír. Elfogatóparancsot adtak ki a Való Világ egykori szereplője ellen

Országos elfogatóparancsot adtak ki a ValóVilágból ismert VV Rico ellen. A realityszereplőt a hatóságok kábítószerrel kapcsolatos...

Előkerült egy kép Nicolas Cage fiáról, a hatalmas termetű fiú arca szinte megszólalásig apját idézi

Nicolas Cage fia most tölti majd be a 36. életévét, a megszólalásig hasonlít édesapjára.

Orbán Viktor személyesen szögelte fel a Nemzeti Hitvallás egy példányát a falra

– Na, innen szedje le a Tisza! – fűzte videójához a bukott kormányfő. Eközben Magyar Péter a Miniszterelnökség épületében...

Az amerikaiak attól tartanak, hogy Irán hamis jogcímen terroristákat juttatna az országba

Tovább fokozódik a világbajnokságon az amerikai-iráni konfliktus.

Mi van a levegőben? Lezárták a Pentagont

Részben kiürítették és lezárták az amerikai védelmi minisztérium főépületét (Pentagon) csütörtökön, miután a biztonsági...

Eddig ezek a Netflix legnézettebb filmjei 2026-ban

A War Machine vezeti a 2026-os nézettségi listát, több mint 139 millió megtekintéssel.

Milliárdos vámháború árnyéka vetül Brüsszel és Washington tárgyalására

Bár már csak napok vannak hátra a repülőgépgyártási támogatások miatt kirobbant, évtizedes vitát lezáró "fegyverszünetből", az...

Orbán Viktor szöggel és kalapáccsal tiltakozott a Tisza döntése ellen

Az egykori miniszterelnök szerint a Nemzeti Hitvallásnak kint a helye.

Szürreális adót törölt el a Tisza párt, vissza is fizetik annak, aki érintett

Megszünetnek egy adót, a befizetett összegeket is visszakapják az érintettek.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!