Ezt olvasta már?


Nyolcvanéves Rejtő Ildikó

Csütörtökön lesz nyolcvanéves Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok tőröző, a Nemzet Sportolója. - Pécsi Napilap -

1937. május 11-én született Budapesten. Kamaszkori gerincferdülése miatt testnevelő tanára, Kovácsné Nyári Magda válogatott vívó javaslatára választotta a vívást. 1951-ben a Bp. Bástya Tervhivatal, illetve a Bp. Petőfi Tervhivatal klubban kezdett el sportolni. Tehetségére 1956-ban az Elektromos SE szakosztályában figyelt fel Hátszegi József, mesterével együtt 1960-ban igazolt az Újpesti Dózsába. Az 1955. évi budapesti ifjúsági világbajnokságon hatodik lett, a következő évben Luxembourgban, majd 1957-ben Varsóban már ifjúsági világbajnokságot nyert.

Ugyanebben az évben bekerült a felnőtt válogatottba, és 1958-ban a budapesti világbajnokságon harmadik lett, de csak azért, mert hajdani testnevelő tanárát nem volt mersze legyőzni. A következő évben tőrcsapatban megszerezte első világbajnoki érmét. 1963-ban Gdanskban egyéniben világbajnoki címet szerzett: az érmekről szétvívás döntött Dömölky Lídia, Juhász Katalin és közte, csak a harmadik kör után sikerült nyernie. Világbajnokságokon tizenötször szólították a győzelmi dobogóra, öt aranyat - 1963-ben egyéniben -, hét ezüst- és három bronzérmet gyűjtött.

A balkezes törőző rendkívül finom technikával, nyugodtan, határozottan vívott, rácáfolt azokra a véleményekre, melyek annak idején nem jósoltak neki sikeres jövőt. Halláskárosodással született ugyanis, de megtanult szájról olvasni, az utasításokat papírra írva adták át neki, mert a sisak mögül már nem működött olyan jól a szájról olvasás.


Öt olimpián vett részt. 1964-ben Tokióban duplázott, egyéniben és Ágoston Judittal, Juhász Katalinnal, Marosi Paulával és Dömölky Lídiával csapatban is nyert, előtte és utána (1960-ban Rómában, illetve 1968-ban Mexikóvárosban és 1972-ben Münchenben) pedig három ezüst- és két bronzérmet szerzett.

A páston aratott sikereivel az ugyancsak balkezes Elek Ilona, a legendás emlékű Csibi méltó utóda volt. 1963-ban és 1964-ben az év legjobb magyar női sportolójává választották, ötször volt az év vívónője Magyarországon (1964, 1968, 1969, 1970, 1971).

A válogatottól az 1978-as hamburgi világbajnokságon köszönt el, de az Újpesti Dózsa csapatával 1980-ban még országos bajnokságot nyert. 1958 és 1972 között összesen 18 országos bajnoki címet szerzett, ebből hatot egyéniben. Visszavonulása után a Bp. Honvédban edzősködött, néhány hónappal később az Újpesti Dózsában lett technikai vezető, itt dolgozott nyugdíjazásáig, 1988-ig.

A kilencvenes évek elején visszatért a pástra. Sorra aratta győzelmeit a veterán világversenyeken: 1995-ben veterán Európa-bajnok, 1999-ben veterán világbajnok lett. 2000-ben Olimpiai Érdeméremmel tüntették ki, és megkapta Az Évszázad Siket Sportolója (1924-2000) kitüntető címet. 2007-ben a Nemzet Sportolójává választották, 2008-ban tagja lett a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok Klubjának. 2013-ban tenyérlenyomatával bővült a Magyar Sportcsillagok Fala.

Rejtő Ildikó ma második férjével és örökbe fogadott lányával él. Nem olyan rég nyilatkozta, hogy a veterán csapatbajnoki aranyérem még hiányzik a gyűjteményéből. "A +80-as korosztályban Lidivel és még valakivel elképzelhető, hogy utoljára fegyvert fogok..."

 







0
0
0

hírek innen, onnan

2027-től jön a vagyonadó, a kormány évente 300–600 milliárd forint bevételre számít

„Minden szupergazdagnak hozzá kell járulnia a jobb minőségű közszolgáltatásokhoz, ezt követeli meg a társadalmi igazságosság.”

A nap hőse, vagy a nap bolondja ez a borsodi férfi?

Nem éppen hétköznapi esettel találkoztak a rendőrök Tiszaújváros környékén. Egy férfi úgy gondolta, ő majd rögzíti a cuccot a...

Ezek a sci-fi filmek teljesen új szintre emelték a műfajt

A Dűne második részétől a Godzilla Minus One-ig, ezek a filmek uralták a sci-fi műfajt.

Tudod miért háromszög alakú ez a Kresz-tábla?

Minden nap találkozunk vele, a legkisebbek is ismerik a jelentését, de sokan nem tudják, miért ilyen az alakja.

Mindenkit meglepett Vilmos herceg szokása: így őrzi a fiatalságát

Nem épp ezt várnánk egy leendő uralkodótól.

Bedőlhet az 50 forintos visszaváltás? Mi fizethetjük meg a MOHU 200 milliárdos bukását.

Nem jött be az üzlet: a szemétszállítás és az üvegvisszaváltás is mínuszos.

Előbb Generali Gyerek Sziget, aztán indulhat a nyár

Van, ami egyszerűen úgy jó, ahogy van. Például az, hogy a vakáció idén is a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjaival kezdődik június...

Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0

Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.

Trump szerint akár a hétvégén aláírhatnak egy nagyszerű megállapodást Iránnal, az irániak nem pont így látják

Trump úgy véli, az amerikai támadások vették rá a megállapodást jobban akaró Iránt a békére, az irániak szerint még semmi nincs...

Több volt a piros lap, mint a gól a világbajnokság nyitómeccsén

Kiállításból három, gólból csak kettő esett.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok

Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!