Nyíltvízi úszó Eb - Rasovszky Kristóf aranyérmes 5 kilométeren
Rasovszky Kristóf aranyérmet nyert szerdán 5 kilométeren a nyíltvízi úszók skóciai Európa-bajnokságán.
Szerda reggel verőfényes napsütés köszöntött Glasgow-ra és környékére, majd egy órán keresztül heves esőzés következett. A nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyét végül száraz időben rendezték meg. A Loch Lomond vize mindössze 17 fokos volt, de az indulók dolgát megkönnyítette a neoprén ruha.
A rajt után Rasovszky a 24 tagú mezőny élére állt. Az első időmérési pontnál (1,25 kilométer után) két másodperccel, féltávnál azonban már csak két tizeddel vezetett. A 21 éves veszprémi sportoló a folytatásban előbb fej-fej mellett haladt a francia Axel Reymond-nal, majd ismét több mint egy testhossz előnyt szerzett, és ezt magabiztosan megőrizte a célba érkezésig, riválisának nem volt esélye az élre kerülni.
Rasovszky két évvel ezelőtt 10 kilométeren junior világbajnok volt, tavaly és idén is több világkupaversenyen volt dobogós a felnőttek között, de az 52:38.9 perces eredménnyel megnyert felnőtt Európa-bajnoki cím pályafutása eddigi legnagyobb sikerének számít.
"Arra törekedtem, hogy az utolsó körben az élen legyek, az csak úgymond magától jött, hogy korábban is elöl voltam. Tudtam, hogy ebben a mezőnyben mindenki elég nagy utazósebességre képes, ezért próbáltam nem kiúszni magamat az elején, hogy minél több erőm maradjon az utolsó fél körre, mert igazándiból a vége a lényeg, ami elég gyors" - nyilatkozta az eredményhirdetés után Rasovszky.
Hozzátette, tudta, hogy francia riválisai jól bírják a hajrát, ettől egy kicsit tartott is, ezúttal azonban ő bizonyult gyorsabbnak.
"Úgy jöttem ki Skóciába, hogy szeretnék érmet szerezni. Örülök, hogy ez máris sikerült. Jó formában érzem magam, és bizakodva várom a folytatást" - fogalmazott a Balaton Úszó Klub sportolója.
Edzője, Szokolai László elmondta, a taktika ezúttal nem az volt, ami a tíz kilométeres távon lesz, mert ha öt kilométeren rossz pozícióba kerül valaki, annak már nincs ideje javítani, ahhoz túlságosan jó úszó a mezőny legjobb 12 tagja.
"Viszonylag erősen kell kezdeni, az élmezőnyben kell úszni, és utána jönnek a taktikai elemek. A forduló mindig egy lehetőség, hogy előrébb kerülj, vagy hátrébb csússz, attól függően, hogyan helyezkedtél, vagy hogyan szorítottak ki" - magyarázta.
Az edző felidézte, nagyjából úgy zajlott a verseny, ahogyan tervezték: Rasovszky az első körnél vezetett, aztán Axel Reymond elé került, ő viszont "a lábvizére állt, utazott a következő kör feléig, tehát pihent". A következő fordulóponton ellenfele elé úszott, és a folytatásban már ő irányított, nem engedte ki a kezéből a győzelmet.
"Kristóf nem félős, és bírja a hideg vizet, a fájdalmat" - magyarázta Szokolai, miért nem hátráltatták tanítványát a körülmények.
A másik magyar induló, Székelyi Dávid előbb a 18., majd féltávnál a 14. volt, az utolsó 1250 métert kilencedikként kezdte, és végül tizedik lett.
Csütörtökön 10 kilométeren Rasovszky, Székelyi, Huszti Dávid, Novoszáth Melinda, Sömenek Onon Katalin és Olasz Anna, szombaton a Huszti, Novoszáth, Olasz, Rasovszky összeállítású vegyesváltó, vasárnap pedig 25 kilométeren Rasovszky, Székelyi, Olasz és Sömenek képviseli a magyar színeket.
A Skóciában és Berlinben zajló multisport Európa-bajnokságon ez a negyedik magyar aranyérem, mivel korábban Milák Kristóf és Kapás Boglárka a medencés úszók 200 méteres pillangó számában, a tornász Dévai Boglárka pedig ugrásban győzött.
Eredmények, 5 km:
férfiak, Európa-bajnok:
Rasovszky Kristóf 52:38.9 perc
2. Axel Reymond (Franciaország) 52:41.7
3. Logan Fontaine (Franciaország) 52:44.4
...10. Székelyi Dániel 53:12.5
nők, Európa-bajnok:
Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 56:01.0 perc
2. Leonie Antonia Beck (Németország) 56:17.8
3. Rachele Bruni (Olaszország) 56:49.7
hírek innen, onnan
Drágulhat a magyarok kedvenc ünnepi édessége, ez az oka
A bejgli ára minden évben kardinális kérdés, idén sem biztos, hogy örülni fogunk a boltokban.
Tavaszias meleg és eső közeleg Magyarország felé: térképek mutatják, merre várható csapadék
Enyhül az idő, de borús, csapadékos napok jönnek az ország nagy részén. A Dunántúl nyugati tájain a hétvégéig 10–15 milliméter...
Figyelmeztet a Netflix, adathalász üzenetekkel támadnak a csalók
Felhívást tett közzé a platform.
„Rosszkor született" minden idők legjobb úszója, aki nem nyert olimpiát
Asztmával küzdött a magyar klasszis, végül olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó lett belőle.
Elvette a rábízott Covid-gyógyszert az orvos és 60-80 ezer forintért eladta
Az orvost elsőfokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, de az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.
Eljegyezték Miley Cyrus-t. De kicsoda valójában a vőlegénye?
Maxx Morando négy év randizás után végre megkérte a 33 éves énekesnő kezét. De kicsoda valójában Miley Cyrus vőlegénye?
Küszöbön a bejgliszezon – Ez az új íz most a legnagyobb sláger
A magyarok idén is rohamban készülnek a bejgliszezonra, ám a vártnál kedvezőbb hír érkezett: a legtöbb helyen tavalyi áron juthatnak...
A kézisek már a sorsdöntő vb-meccs előtt találkoztak az ellenféllel, nem lett vidám a vége
A Győr korábbi klasszisa a kislánya nélkül folytatja a világbajnoki szereplését.
Nagyszabású akció Zalaegerszegen, újabb drogdíler került rács mögé
Egy 44 éves zalaegerszegi férfit fogtak el.
Hibáztak az orvosok: félrediagnosztizálták a nagymama súlyos betegségét
Lánya esküvője után kezdődtek a tünetek.
Republikon Intézet: egyetlen szemmel látható változás történt novemberben a pártpreferenciákban
Amivel talán a Tisza Párt járt jobban.
10 népszerű edző motiváló üzenete – avagy ezért fontos a jó mentor
Az edzőség nem titkos tudás: jelenlét, fegyelem és törődés. Tíz edző tanácsai alapján mutatjuk, hogyan gyógyítja a magányt és...
Sport
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap
Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
Két Premier League-klub is vinné januárban a Fradi 20 éves „generációs tehetségét”
Tízmillió fontért, vagy még több pénzért.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene
Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.
Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó
A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.
Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől
Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.
Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City
Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.
A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot
A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.
Bulvár
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Az egész ország gyászolja. Önkezével vetett véget az életének a legendás színész
Őszinte részvétünk!
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért
Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával
Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom
A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.
Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki
Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.
Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt
A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.
Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet
Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.
Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül
Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


