Nemzeti emlékhellyé nyilvánítják a szentkúti kegyhelyet
Hosszas előkészítői munka után a mátraverebély-szentkúti kegyhelyet Nemzeti Emlékhellyé nyilvánítják – jelentette be Vécsey László, a törvényalkotási bizottság előadója az Országgyűlésben.
Ezzel a nógrádi zarándokhely az olyan kiemelkedő helyszínek csoportjába tartozik majd, amelynek eddigi 16 tagja között megtaláljuk például a Budai Várnegyedet, az Egri Várat, a Debreceni Református Nagytemplomot, a Pannonhalmi Bencés Főapátságot, a Nagycenki Széchenyi-kastélyt és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot is.
Az emlékhellyé nyilvánítás előkészítésével, valamint az emlékhelyekkel kapcsolatos adminisztratív és ellenőrzési feladatokat a Nemzeti Örökség Intézete látja el. A szervezet felméri és folyamatosan figyelemmel kíséri az emlékhelyek állapotát, és megteszi az emlékhelyekhez fűződő nemzeti érték megőrzéséhez, fenntartásához és bemutatásához szükséges intézkedéseket. Nemzeti emlékhely az a helyszín lehet, amely a nemzet történelmében, illetve önképében kiemelkedő fontossággal bír, továbbá amely országos jelentőségű állami megemlékezés színhelye lehet. A nemzeti emlékhelyek különleges védelem alatt állnak, amelynek része a helyszín méltóságának megőrzésére, az emlékhely történelmileg hiteles, egységes arculatának és műemléki megjelenésének fenntartása és az ezek érdekében végzett fejlesztések is.
Mátraverebély-Szentkút a közelmúltban jelentős beruházások színhelye volt, amelyek által a hívők által oly’ népszerű, sokaknak csodát hozó helyet még vonzóbbá tették a zarándokok számára. A legjelentősebb fejlesztés 2015-ben történt, amikor az egyház egy 2,7 milliárd forintos rekonstrukciót valósíthatott meg a területen pályázati támogatásból. Ezzel a nagyléptékű beruházással a kommunista diktatúra évtizedeiben háttérbe szorított kegyhely felzárkózhatott Európa más nemzeti zarándokhelyeinek színvonalához. Épültek zarándokszállások, megújult a templom, a rendház és a templomkert, a szabadtéri misézőhely liturgikus tere és a szent kút környéke is. Fogadóépület létesült, benne galéria, kávézó, vetítőterem és mosdó is helyet kapott, de már étterem is működik a kegyhelyen, s megújult a sok hívőben nosztalgikus emlékeket támasztó kegytárgybolt is.
Ezt a fejlődést fokozhatja és az örökös lelkiséget fenntarthatja a nemzeti emlékhellyé nyilvánítás, amely a fent említett “nagyságok” sorába emeli a nógrádiak által is annyira kedvelt zarándokhelyet. Azzal, hogy az Országgyűlés törvénybe foglalja nemzeti emlékhely mivoltát, Mátraverebély-Szentkút értékeinek, üzenetének, méltóságának megőrzésének feladata a legmagasabb szintre kerül. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke így fogalmazott a nógrádiak becsben tartott helyéről, Szentkútról, az imént vázolt fejlesztés utáni, 2015. szeptember 5-én tartott avatóünnepségen elhangzott beszédében:
"A kegyhely imádsága ma így szól: “…támogasd korunk emberét, hogy képes legyen megtisztulni a történelem útjának porától: a gőgtől, a kicsinyességtől és a gyűlölettől, amely minden szembenállás forrása.” Akik itt e szavakkal imádkoztak valaha és imádkoznak ezután, mind messzebbre látnak a saját sorsuknál. A kegyelmet mindannyiunknak kérik, a közös békében és az emberiség jobbik énjének felülkerekedésében bízva. Ez a darabka erdő, ez a hegyoldal az egymásrautaltságunk, az egymás iránti felelősségvállalásunk zarándokhelye is. Mátraverebély-Szentkút a magyarok közös lelkiismeretének támasza."
Egyszer minden a helyére kerül, oda, ahová való. A hánytatott sorsú szentkúti kegyhely a nemzet egyik alappillére. Azzal, hogy tovább fokozzák védettségét, nem más történik, mint végre megkapja régen kiérdemelt helyét az ország féltve őrzött kincseinek sorában.
Forrás: 3100.hu / Lakatos Kitti / Kiemelt archív fotó: Mátraverebély-Szentkút, Nemzeti Kegyhely hivatalos facebook oldala
hírek innen, onnan
Az Ökomenikus Segélyszervezet most már csak önkéntesként számít Lévai Anikóra, nem lesz a szervezet arca
„Az az élet rendje, hogy olyan új ikonokat találjanak, akik kompatibilisek a szervezet alapelveivel” – mondta a szervezet új vezetője.
Donald Trump szerint két-három napon belül megszülethet az iráni békemegállapodás
Az amerikai elnök azt nyilatkozta, hogy a tárgyalások a végső szakaszba érkeztek. A tervezett megállapodás értelmében Irán nem juthat...
80 km/órás szél is jöhet: riasztás nyolc megyére, még kedden jön az áldás
Hőség lesz, de viharos széllökések, zivatarok várhatók, sokfelé fordul az időjárás.
Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés: Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnöke ellen
Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt az...
Nem sci-fi többé: Az AI tényleg elveszi az informatikusok munkáját
Az amerikai munkaerőpiacon történelmi mértékű átalakulás zajlik. Az informatikai szektorban a foglalkoztatás 11%-kal csökkent a ChatGPT...
Ha úgy érzed, elviselhetetlen ez a hőség, van egy jó hírünk
Ha örülsz, hogy végre jó meleg van, akkor meg egy rossz.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Ő a világ legfiatalabb sorozatgyilkosa: a kisfiú története máig sokkolja az embereket
Egy indiai kisfiú, a világ legfiatalabb sorozatgyilkosaként emlegetett Amarjeet Sada története ma is rengeteg kérdést vet fel.
Egyre nagyobb a vízhiány, van, ahol már locsolni sem lehet
Még el sem kezdődött igazán a nyár, máris van az országnak olyan része, ahol korlátozni kellett a vízhasználatot.
Kapitány István bejelentette: a teljes miniszteri fizetését felajánlja jótékonysági célra
Azt is elmondta, kinek szánja a pénzt.
Pokoli éveken van túl a magyar énekesnő: az alkohol miatt került kórházba, a hangja is ráment
Három évvel ezelőtt még a legnehezebb időszakát élte, ma pedig már a visszatérésen gondolkodik a magyar énekesnő.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
Emellett még három vezető személyét fedték fel.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


