Négygyermekes, egyedülálló anyán segített Kapás Boglárka
Gyermeknaphoz kapcsolódva állt a Habitat for Humanity Magyarország kezdeményezése mellé Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes és hatszoros Európa bajnok úszónő.
A sportoló egy négygyermekes, egyedülálló anyuka jövendőbeli otthonát segített önkéntesekkel és a beköltözőkkel közösen felújítani Újpesten, ezzel is felhívva a figyelmet a gyermekek lakhatási helyzetére. A nagyvállalati, civil és önkormányzati összefogással felújított lakásba a rászoruló család év végén költözhet majd be.
Fotó: Kisalföld
Ma Magyarországon ugyanis minden harmadik 18 év alatti fiatal gyermek érintett a szegénység és kirekesztődés kockázata által, 56 ezerre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik komfort, sokszor víz és villany nélküli otthonokban élnek. Ezen felül 122 ezer családot fenyeget lakhatásának elvesztése. Gyermekes családok esetében az a kockázat is megjelenik, hogy az otthonvesztéssel a családok szétszakadnak: a gyerekek állami gondozásba, a szülők pedig utcára kerülhetnek. A lakásvesztési krízisekre létrejött családok átmeneti otthonai jelenleg a felmérések szerint 3-5-szörös túljelentkezéssel működnek hazánkban. A 161 Családok Átmeneti Otthona összesen körülbelül 4000 férőhellyel áll az otthonukat vesztett családok rendelkezésére, amelyekben a bent lakók fele gyermek.
A Habitat „Második Esély” programja keretében otthonhoz jutó, négygyermekes egyedülálló anyuka, Ibolya esete nem is annyira kirívó.
Két középiskolás, egy alsós és egy óvodás gyermekével egy olyan albérletben élnek, ahol a bérleti és közüzemi díjak a kórházi radiológiai szakasszisztensként dolgozó édesanya teljes fizetését kiteszik.
Emiatt az elmúlt években is szűkösen tudtak megélni, azonban most, hogy a tulajdonos a lakást eladta, a család sem egy kaucióra valót nem tud összegyűjteni, sem az amúgy is magas albérletárakat nem tudja kifizetni. A legidősebb fiú, Balázs rendészeti iskolában tanul és önkéntes polgárőr is a kerületben. Húga, Dóri is egy kerületi középiskolában tanul, ő állatorvosi egyetemre készül, az édesanyját követve az egészségügyi pályán. A két kisebb gyerek közül Gergő általános iskolás és egy ifjú tehetség atlétikában, azonban anyagi okokból fel kellett függesztenie sporttevékenységét, a legkisebb testvér Zselyke pedig még óvodás. Az idei évben rájuk esett a választás, hogy a MetLife Magyarország és a Habitat együttműködésében újra biztos otthont teremthessenek maguknak.
A programban a család egy kulcsrakész, bútorokkal felszerelt önkormányzati bérlakáshoz jut, illetve a Habitat munkatársai további egy éven keresztül kísérik és segítik a család beilleszkedését.
Nagy örömmel csatlakoztam a kezdeményezéshez, mert magam is szívemen viselem az otthontalanok sorsát. A program legfontosabb célja, hogy esélyt ad a kitörésre, ahhoz, hogy a későbbiekben önállóan is boldogulni tudjanak a családok. Balázsnak, Dórinak, Gergőnek és Zselykének otthont építünk közösen, kívánom, hogy boldogan éljenek itt, és a továbbiakban minél többen csatlakozzanak e felelősségteljes segítségnyújtáshoz! – mondta el a helyszínen építő Kapás Boglárka.
A Habitat for Humanity Magyarország „Második Esély” programja vállalati partnerekkel és önkormányzatokkal együttműködve csupán évi két-három családnak nyújt megoldást, ezért a szervezet emellett rendszerszintű változást is sürget. Úgy gondoljuk, hogy egy jól működő és kiterjedt szociális bérlakásrendszer hosszú távon tudna élhető alternatívát nyújtani a lakáspiaci folyamatoknak leginkább kitett családok számára. Ezzel együtt a lakásvesztést megakadályozó és megfizethetőbb lakhatást biztosító állami támogatásokra is szükség van, mint a lakásfenntartási támogatás, adósságkezelési szolgáltatás és sokak számára hozzáférhető magáncsőd intézménye. (Forrás: 24.hu)
hírek innen, onnan
Rendkívüli bejelentés jött Donald Trumptól: folytatódik a háború – Szárazföldi invázió is jöhet
Az Egyesült Államok folytatni fogja ma éjjel a támadásokat Irán ellen, lehet, hogy megszállja Harg szigetét és az ország...
Hegedűs Zsolt reagált Takács Péter állítására: A kormány nem vitatkozni akar a hőséggel
Takács korábban azt állította, hogy a Fidesz már elkezdte felújítani a kórházi klímákat, a Tisza csak követi őket ezen az úton.
A moszkvai német, brit és francia nagykövetek az orosz külügyminiszter-helyettessel tárgyaltak
Európa megpróbál beszállni az orosz–ukrán békefolyamatban, egyelőre nem sok sikerrel.
Ketyeg az óra a babavárósoknak: milliós büntetés és megugró törlesztő jöhet júliustól
Június 30-án lejár a haladék azoknál a babaváró hiteleseknél, akiknek nem született gyermekük, így több tízezer házaspár kerülhet...
A hangyák természetes módszerekkel is távol tarthatók - de ezt sokan rosszul csinálják
Eleged van a hangyákból, de nem akarsz vegyszereket használni? Fedezd fel a leghatékonyabb természetes módszereket, amikkel tartósan távol...
Haladékot kaptak a bajba jutott babavárósok
Mentesülnek egy időre a büntetés megfizetése alól azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási...
Belső vizsgálat indult Matolcsy György lelépési pénze miatt az MNB-ben nkból
Matolcsy György annyi pénzzel távozott a jegybank éléről, mintha egyetlen napot sem töltött volna szabadságon a 2013-tól 2025-ig tartó...
Akár ezermilliárdos finanszírozásról is szólhatott az Élvonal Alapítvány megállapodása
Az Élvonal Alapítvány finanszírozásáról szóló, a Telex által megszerzett keretmegállapodás szerint a korábban ismert 261,7 milliárd...
Már ősszel visszatérhet a kutatóhálozat az Akadémiához
A HUN-REN, az MTA, valamint a Tudományos és Technológiai Minisztérium vezetőjé közös egyeztetésbe kezdtek.
Miközben a gazdaság lassul, a munkanélküliség nem emelkedik a fejlett világban
Az OECD országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022...
Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán
Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC...
Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet
A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól,...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért
Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


