Négy napra ismét jazzfőváros lesz Kecskemét
Négy nap alatt tizenöt ország száz zenésze lép színpadra az augusztus 1-je és 4. között zajló, nyolcadik kecskeméti Bohém Jazzfőváros nevű, szabadtéri családi fesztiválon - mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.
Az ötletgazda, egyben a fesztivál házigazdája, a Bohém Ragtime Jazz Band zenekarvezetője kiemelte: a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban "zenei szempontból kifejezetten a szórakoztató, táncolható klasszikus dzsessz jelenti a fesztivál arculatát, de abban a legszélesebb spektrumot fedi le: ragtime, blues, New Orleans-i jazz, dixieland, hot jazz, swing, boogie, bossa nova és rockabilly váltogatják egymást öt színpadon négy napon át". Kiemelte, hogy a nemzetközi élvonalba tartozó fellépők a világ számos pontjáról érkeznek Kecskemétre, hiszen lesz uruguayi, kanadai, ausztrál fellépő, de Európa számos országa mellett Japánból és az Amerikai Egyesült Államokból is jönnek zenészek a fesztiválra. Mint mondta: a szenzációs német trombitás, Norbert Susemihl Joyful Gumbo zenekarának svéd, dán, ausztrál tagjai "a legdögösebb New Orleans-i életérzést" közvetítik hihetetlen energiával, a holland Louis Armstrong Celebration Band a dzsessz leghíresebb trombitásának hagyományait viszi tovább, a Prohibition Stompers tagjai között osztrák, svéd, horvát, japán zenészek is vannak, és a zenekar "a régi fekete dzsessznek ugyanúgy nagymestere, mint a lüktető swingnek". Az uruguay-i-kanadai Delta Bastards duó energikus bluest játszik, az amerikai gitáros-énekes Ryan Donohue pedig "saját képére formálja a blues műfaját". A magyar zenészek között megtalálható a házigazda zenekar, az eMeRTon-díjas, 39 éves Bohém Ragtime Jazz Band, a dél-amerikai zenét játszó Cafuné, a Candy Men Duo, vagy éppen az Európa egyik legjobb szájharmonikása, Pribojszki Mátyás által vezetett Jumping Matt & his Combo és számos más formáció. Hangsúlyozta, hogy az egyes csapatok tagjai közösen is fellépnek a jam sessionökön, illetve az "all stars" koncerteken.
Fontos része a hosszú hétvégének a swingtánc is, így idén amerikai, cseh, bolgár, szlovén és osztrák táncosok is ellátogatnak a rendezvényre, akik tanítanak, fellépnek, és a szombat éjjeli swingtáncversenyen a zsűri szerepét is ellátják. Ittzés Tamás elmondta: a programkínálat ebben az évben is nagyon gazdag, így egyebek mellett lesz Oh Yeah Day Ordibáló Verseny augusztus 4-én, Louis Armstrong születésnapjára emlékezve. A Sportolj és fesztiválozz! mottó jegyében szombat délelőtt rendezik meg Jazzfőváros futást. A résztvevők egy fesztiválpólót és egy aznapra szóló belépőt kapnak ajándékba. A 2,3 kilométeres alaptávot ezúttal akár meg is lehet ötszörözni egyéniben és váltóban is. Idén is lesz strandröplabdapálya, de készülnek labirintuspályával is, ahol a tájfutással ismerkedhetnek meg a gyermekek. Mivel a fesztivállal egyidőben zajlanak az ötkarikás játékok, felállítanak egy olimpiai sátrat is, ahol a résztvevők közösen szurkolhatnak a magyar versenyzőknek. Emellett idén is ki lehet próbálni a sárkányhajózást, lesz társasjátéksátor, nem maradhat el a veteránjárművek bemutatója sem. A fesztiválbelépővel mindenki ingyen fürödhet a szabadidőközpont területén lévő tóban. Az érdeklődők elsajátíthatják a swingtánc alapjait is kilenc, kezdőknek szóló bemutató óra keretében - tette hozzá. A fesztivállal párhuzamosan rendezik meg a negyedik Jazzfőváros jazztábort. A hangszeres, énekes és swingtánc kurzusok a kecskeméti egyetem campusán zajlanak. A résztvevők produkcióit a fesztivál zárókoncertjén hallgathatja majd meg a közönség. További részletek a https://jazzfovaros.hu/programok oldalon olvashatók.
MTI
hírek innen, onnan
Elhalasztja a Boeing az új repülőgépének bevezetését, mert a vezérigazgató szerint előbb a pénzügyeiket kell rendezni
Márpedig az évekbe telhet, Kelly Ortberg, aki szerint az új generációs, keskenytörzsű utasszállító repülőgépre egyelőre nem lenne...
Gallusz Niki babát vár? Megszólalt a 23 évvel fiatalabb párja, aki már a feleségeként emlegeti a színésznőt
Most kiderült az igazság.
Szívszorító fotó: így néz ki az LGT legendájának, Somló Tamásnak a sírja tíz évvel a tragédia után
Somló Tamás tíz évvel ezelőtt, 2016. július 19-én, hosszan tartó, súlyos betegség következtében hunyt el.
Nagyon gyorsan bíróság előtt találhatja magát egy volt fideszes képviselő
Egy korábbi ügyét vennék elő az ügyészségen.
Azonnali bejelentést tett a Boeing
A Boeing vezérigazgatója szerint még évekig a meglévő üzletmenet stabilizálására koncentrálnak az új repülőgép fejlesztése helyett.
Eltűnt az idős házaspár, megrázó történet áll a háttérben Borsodban
Kettős tragédiáról közölt hírt a helyi polgárőrség Hernádnémetiben.
Óbuda volt alpolgármestere intézte a Bivalyos csárda eladását, hogy a strómanja által vezetett cég megvehesse
Az egykori éttermet ezt követően ledózerolták, a helyén pedig luxusházakat építettek.
Megjelent T. Danny és Kádár L. Gellért közös klipje: így énekel a Hunyadi jóképű sztárja - videó
Két karizmatikus előadó, egy szenvedélyes dal és egy történet, amely hamarosan meghódítja a mozikat. T. Danny és Kádár L. Gellért...
Ez lesz a Ferencváros átigazolási bombája?
Neves játékos érkezéséről szólnak a hírek.
A Bak pénzügyei nem alakulnak fényesen, a Vízöntő viszont jól jár: Napi tarot-horoszkóp július 20-án, hétfőn
2026. július 20-a, hétfő: megérkezett minden csillagjegy számára a napi tarot-horoszkóp! A Nap a Rák jegyében jár, a Hold pedig a...
Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
„Idén feléljük a tartalékainkat, jövőre pedig nincs tovább” – Győr alkotmányjogi panasszal él a szolidaritási adó miatt
Pintér Bence szerint az erről szóló rendelet alkotmányellenes.
Sport
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól
Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.
Teljesen begőzölt a vb-döntő után az argentinok játékosa, egy spanyolt nyakon ragadott, egyet földre lökött
Leandro Paredes totál elvesztette a fejét a világbajnoki döntő után.
Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet
A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.
A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét
Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.
Hivatalos ajánlat: távozhat minden idők legdrágább Fradi-igazolása
Törökországból jelentkeztek be érte.
Elszakadt a cérna az argentinoknál, Leandro Paredes meg akarta fojtani Eric Garcíát
A lefújás után elszabadult a pokol a pályán.
Videó: Így vette át a világbajnoki trófeát a friss világbajnok spanyol válogatott
Története során másodszor lett világbajnok Spanyolország.
Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott
Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.
Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta
A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.
Messi elsírta magát a hosszabbítás után elveszített vb-döntő után
Megkönnyezte az elbukott vb-döntőt az argentin legenda.
Óriási argentin fölény tűnt el a bődületesen nagy spanyol győzelemmel
A hatvan évvel ezelőtti vb-meccsben ugyanakkor bízhatnak a dél-amerikaiak.
Bulvár
Orbán újra kétharmadon: negatív rekord döntésre készül a Fidesz
A Medián legújabb felmérése alapján történelmi mélypontra zuhant Orbán Viktor népszerűsége, az új kormány viszont magas bizalommal indul el.
5-10 centis jégdarabok zuhogtak, menekíteni kellett egy 80 ezres koncert közönségét Milánóban
A vihar a koncert kezdete után csapott le.
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Kuna Tibor milliárdokat keresett a NER-ben, most azt mondja, mindenkit félelemben tartottak
Kuna Tibor hosszú éveken át a NER egyik legjobban futó kommunikációs vállalkozója, egyben az állami kommunikációra öntött közpénzek egyik legnagyobb haszonélvezője volt. Cégei milliárdos állami megbízásokat
Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat, négy hónapra elengedik a szankciót
Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat. Négy hónapra elengednek egy befizetési kötelezettséget.
Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Gyurcsány Ferenc új barátnőjével jelent meg a palotási halfesztiválon
A csapata győzött halpaprikásfőzésben.
Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg
A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf
„Egy nyaralás derítette ki, hogy nem szeretem a férjemet” – Kendőzetlen beismerés egy széthulló házasságról
Egy régóta várt romantikus nyaralás kellett ahhoz, hogy egy nő először merjen szembenézni azzal a fájdalmas kérdéssel: vajon a megszokás tartja össze a házasságát, vagy még mindig a szerelem?
Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól
Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.
Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg
Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.
Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet
A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


