Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
Elrobbant az arany, az eur/usd és minden más.
A tegnap éjszakai FED bejelentés mindennek jót tett, az arany 1711-ig lőtt fel, az S&P500 és a DAX is meggyógyult. Az, hogy 2 évig 0 százalék körül marad a jegybanki alapkamat azt jelenti, a dollár gyengítésére számíthatunk, ez hozta magával az új hullámot.
| (Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader) |
A mai napon így borul az előre vizionált lassulva csökkenő trend ehelyett a kiugrások kis korrekciójára számíthatunk. Ha azonban a délutáni amerikai munkanélküliségi adat jó lesz abban az esetben további lendületet kaphatunk. Az instrumentumok MACD-i kezdenek eladásba átmenni a korrekció előjelzőjeként, ám egy rövid eladási trend után a fő irány egyértelműen fölfelé alakulhat.
A hazai piacon az OTP jelenleg egy pszichológiai ellenállásánál ácsorog 3900-4000 a következő szint, ám a technikai ellenállás valójában 4200-nál leledzik. A hétvégére tekintettel inkább oldalazást sejthetünk melynek alja 3750 körül lehet.
A MOL sávtetőn van így a másik blue chip mozgására is erősen oda kell figyelnünk, az árfolyamot kétség kívül befolyásolhatja az Iráni helyzet.
Összegezve a mai nap várható eseményeit:
A legjelentősebb fundamentum a 14:30-as USA foglalkoztatottsági hír, a valós piacnyitás után kialakuló irány lehet meghatározó, nem kizárt egy kis korrekció a tegnapi emelkedések után. Érdekes momentum, hogy már Merkel asszony sem látja biztosnak a görögök megmentését, ám ezt az eseményt már beárazta a piac.
Így ha a DAX, tovább erősödik: A támasz a 100 órás mozgóátlag, a stop-ot dinamikusan a pozíciónyitás pontjától ez alá kell tenni. Optimális esetben a kezdeti gyengülésben a 100-as mozgóátlagról érdemes venni az instrumentumot a 6500-as elsődleges célárig.
Érdekli az elemzési módszer, amit alkalmazunk? Szeretne többet megtudni a tradelésről és a tőzsde alapjairól? Esetleg már haladó, de szeretné tovább csiszolni technikai repertoárját? Itt az alkalom: jelentkezzen februári trader kurzusunkra a oletics.zoltan@remnagy.hu -n, vagy a 06-70-775-6843-as telefonszámon.
Oletics Zoltán
hírek innen, onnan
Magyar Péter Lázár Jánost és Rogánt Antalt is megnevezte - óriási hatalmat kap a politikusok felett az Integritás Hatóság
Fontos politikai témákról beszél kedden este Magyar Péter miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szóba került az új...
Ilyen időjárásra készülhetnek a csapatok a labdarúgó vb nyitónapján
Csütörtökön kezdődik labdarúgó világbajnokság Mexikóvárosban, ennek apropóján a The Weather on Maps szerkesztői megnézték, milyen...
Hatmillióért legyen is rendben.
Minden fórumról az ömlik felénk, hogy melyik motor tiltólistás, egymásra licitálnak a cikkek és videók abban, hogy milyen kevés futás...
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet...
„Még sosem láttam ehhez hasonlót” – ismeretlen tengeri fajt fedeztek fel közel 1800 méteres mélységben
A Galápagos-szigetek közelében, a mélytenger sötét világában egy korábban ismeretlen polipfajra bukkantak a kutatók. Az alig tenyérnyi...
Komoly szigorításra készül a Tisza-kormány a pénzmosás miatt
Módosítaná a Magyar Péter vezette kormány a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni törvényt. A Pénzügyminisztérium által...
Tisza-kormány: fontos törvényt hirdettek ki, Magyar Péter új csomagot jelentett be
Kedden folytatódik az Országgyűlés munkája, ahol várhatóan több részlet is kiderülhet az uniós források felszabadításához...
Megszabadult Orbántól, újra nekifut Kirill pátriárka szankcionálásának az EU
Ismét felkerült a büntetőintézkedésekkel célzott személyek listájára Kirill pátriárka, miután az Ukrajna elleni inváziót szent...
Meghökkentette a kutya a rajongókat az élőszereplős Scooby-Doo teaserében
Előrukkolt a Netflix a Scooby-Doo című animációs széria élőszereplős remake-jével, pontosabban egyelőre csak az előzetessel. A...
Márki-Zay Péter feltett egy kérdést Lázár Jánosról, szerinte költözhet az egykori miniszter
Követői segítségét kérte.
Magyar-kazah: Hidegzuhany Debrecenben - ez történt az első félidőben
1-0-ra vezet Kazahsztán a magyar válogatott ellen, a két csapat debreceni felkészülési mérkőzésének első félideje után.
A gazdasági csoda, amire nem irigy a világ
Az elmúlt években nagyot nőhetett az észak-koreai gazdaság, ez dél-koreai elemzők szerint sem puszta propaganda. De Kim Dzsongun rezsimje...
Sport
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


