Melegszik az idő, a hét közepétől ismét számítani kell csapadékra
A héten lassan melegszik az idő, a hőmérséklet csúcsértéke a hét első felében 23-29 fok között várható a hűvös hajnalok ellenére. A hét első felében csak elszórtan fordulhat elő zárpor, zivatar, de csütörtöktől többfelé lehet eső.
Hétfőn kora délelőtt még lehetnek erősen felhős körzetek, de a nap nagy részében napos időre van kilátás kevés fátyol- és gomolyfelhővel, számottevő csapadék nélkül. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.
Kedden a hosszabb-rövidebb napsütés mellett sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződésre és egyre több fátyolfelhőre számíthatunk. Elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar. A délkeleti, keleti szelet helyenként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 11 és 18 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken alacsonyabb értékeket mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között valószínű.
Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap, csupán helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. Jobbára mérsékelt lesz a keleti, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között valószínű, de a hidegre érzékeny helyeken hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 24 és 29 fok között várható.
Csütörtökön eleinte több-kevesebb napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd a nap második felében már vastagabb, kiterjedtebb felhőtömbök is lesznek az ország felett. A nap első felében helyenként, majd egyre többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik a déli, délkeleti irányú szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 19, a csúcshőmérséklet többnyire 25 és 31 fok között alakul.
Pénteken felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, majd délnyugat felől ismét vastagabb felhőzet érkezhet. Többfelé, napközben főleg keleten valószínű zápor, zivatar, de délutántól délnyugaton, nyugaton is lehet újból csapadék. A nyugati, északnyugati szelet néhol erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 12 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között várható.
Szombaton változóan felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, de a nap második felétől vastagodhat a felhőzet. Helyenként előfordulhat eső, zápor, zivatar. Hajnalban ködfoltok is lehetnek. A nyugati, északnyugati szelet helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 23 és 28 fok között alakul.
Vasárnap nagyrészt közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás. Többfelé előfordulhat eső, zápor, zivatar. Az északkeleti, majd északnyugati szelet sok helyütt kísérhetik erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a maximum általában 20 és 25 fok között valószínű, de a csapadékosabb részeken hűvösebb is lehet.
hírek innen, onnan
Ez a finom fűszernövény többre képes, mint gondolnád: segíti az emésztést
Bár sokan rendszeresen használják a főzés során, kevesen tudják, hogy létezik egy fűszernövény, amely valóságos tápanyagbomba....
Vasvári Vivien és férje profilt váltott: ezzel tarolnak most nagyot
Vasvári Vivien férje, Bodnár Zsigmond újabb szintet lépett mély szerelme kifejezésében. Könnyfakasztó vallomást tett közzé.
Landolnak az űrgyógyszerek
A Morgan Stanley becslése szerint az űrgazdaság értéke 2040-re meghaladhatja az ezer milliárd dollárt. A műholdas kapcsolatokon és a...
Amíg aludt a fél világ, az USA rendkívüli bejelentést tett – itt vannak a részletek
Az Egyesült Államok befejezte az Irán elleni légicsapásokat, amik során több katonai célpontot is támadás ért az ország különböző...
A Katakombák sci-fi horror az első megvalósíthatatlan film, amelyet AI segítséggel mégis leforgattak – Itt most megnézheti
A filmgyártás történetében számtalan olyan forgatókönyv létezik, amely soha nem látta meg a napvilágot. Zseniális ötletek, grandiózus...
Annyi ólom van a csapvízben a Corvinus Egyetem főépületében, hogy nem alkalmas a fogyasztásra
Azonnali óvintézkedéseket hozott az egyetem, a vezetékrendszerből származik az ólomszennyezés.
Beesik a hőmérséklet Magyarországon, vége a kánikulának, így változik a hőmérséklet az elkövetkező napokban
Így változik az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Nagyot fordul az időjárás
Zajos volt az éjszakai frontátvonulás, zivatarrendszer haladt át az ország nagy része fölött. A hidegfront átvonulását követően...
Nem a Z generáció a probléma – hanem hogy már nem beszélünk egymással a munkahelyen
A munkahely az egyik utolsó tér, ahol különböző generációk nap mint nap együtt dolgoznak. Mégis egyre több cég külön „Gen...
Ilyen nagyfiú már Rózsa György unokája – tündéri fotót mutatott
Megható szavakkal tette közzé Rózsa György a fotót unokájáról, Ádámról.
Fel sem fogható az összeg. Rendőrségi ügy lett a túlárazott műanyag kismotorokból
Kiderültek a részletek, ez következik be.
Nagyon lelassítja az építkezéseket az új szabályozás, Győr-Moson-Sopronban negyven földmérő küzd az árral
Március óta csak tervezési alaptérképpel lehet újlakás-építésbe kezdeni, a gördülékeny átálláshoz azonban nincs elég földmérő...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


