Mekkora lakáshitelt adnak átlagkeresetre a bankok megyénként?
Budapesti átlagkeresettel 23,5 millió, Veszprém vármegyeivel 16,5 millió, míg nógrádival 14 millió forintos lakáshitelt vehetünk fel 20 éves futamidővel.
hirdetés
Budapesti átlagkeresettel 23,5 millió, Veszprém vármegyeivel 16,5 millió, míg nógrádival 14 millió forintos lakáshitelt vehetünk fel 20 éves futamidővel. A magas jövedelműek találnak 9 százalék alatti THM-es hitelt is, a többiek azonban nem. Egy százmilliós lakáskölcsönért 20 év alatt 209 millió, 25 év alatt 243 millió forintot kell visszafizetni a banknak.
2022-ben a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál és a közszférában teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete 516 ezer forint volt, az adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete pedig 343 ezer forint. Országos átlag felett Budapesten (nettó 422 ezer forint) és Győr-Moson-Sopron megyében (357 ezer forint) kerestek az emberek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megyei kereseti adataiból. A legkevesebbet a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Békés megyeiek vitték haza, átlagosan 241 ezer, illetve 255 ezer forintot.
Egy budapesti átlagkeresettel legfeljebb 23,5 millió forint lakáshitel vehető fel a Bank360.hu lakáshitel kalkulátora szerint, ha 20 éves futamidővel és 10 éves kamatperiódussal számolunk. (Amennyiben végig fix kamatozású hitelt szeretnénk, akkor félmillióval kevesebb hitelhez jutunk.)
Ha 25 éves futamidővel és 10 éves kamatperiódussal számolunk, akkor 422 ezer forint nettó jövedelemmel legfeljebb 25 millió forint hitelt kaphatunk. A felvehető összeget a JTM-szabály alapján határozzák meg. A 10 éves vagy hosszabb kamatperiódusú jelzáloghiteleknél a havi nettó félmillió forintnál kisebb jövedelműeknek a havi törlesztése nem haladhatja meg a nettójuk 50 százalékát, figyelembe véve más hiteleiket is. A bankok ennél alacsonyabban is megállapíthatják a törlesztőrészletet, így a felvehető hitel összegét, vagy adóstárs/kezes bevonását kérhetik.
A 23,5 millió forintos kölcsön mellett a minimális, 20 százaléknyi önerőnél többel kell rendelkeznie annak, aki panellakást vásárolna. Egy budapesti panellakás átlagára 36,8 millió forint volt a KSH utolsó közzétett, 2022 harmadik negyedéves jelentése szerint. Hasonló irányáron (34-37 millió forint) közel 50 négyzetméteres lakásokat hirdetnek eladásra szigetelt, távfűtéses panelházakban a X. és XIV. kerületekben, valamint 70 négyzetméteres felújítandó panelt a XXI. kerületben az Ingatlannet.hu portálon.
Ha a lakásvásárlónak nincs hozzávetőleg 12-13 millió forint saját forrása, akkor adóstársat kell bevonni, hogy magasabb jövedelemmel nagyobb lakáshitelt kapjanak. Ha az adóstársaknak (például házastársaknak) együtt van legalább 600 ezer forint nettó jövedelme, akkor jelenleg 9 százalék körüli teljes hiteldíj mutatóval (THM) tudnak 29 millió forint lakáshitelt felvenni 20 éves futamidővel. A Bank360.hu lakáshitelkalkulátora szerint a legkedvezőbb ajánlat a Gránit Banké, 10 éves kamatperiódussal: a havi törlesztő 253 653 forint, a futamidő végéig visszafizetendő összeg pedig 60 895 570 forint.
A használt lakások árait tekintve a legdrágább vármegyeszékhely a KSH adatai szerint Veszprém volt 600 ezer forintot meghaladó árszinttel, míg a legolcsóbb Salgótarján, ahol a fajlagos ár nem érte el a 200 ezer forintot.
A Veszprém megyei havi nettó átlagkeresettel, 307 ezer forinttal azonos összegű jövedelemmel rendelkezők elméletileg felvehetnek 16,5 millió forintos lakáshitelt 20 éves futamidővel. Ekkora jövedelem mellett magasabb költséggel (9-10 százalékos THM-mel) számolhat a hitelfelvevő. A Gránit Bank 10 éves kamatperiódusú hiteléért 9,67 százalékos THM mellett 151 082 forint havi törlesztést kell fizetni. A teljes visszafizetés pedig 36 278 530 forint lesz a futamidő végén.
Néhány ezer forinttal kényelmesebb lehet törleszteni egy 16 milliós lakáskölcsönt, itt a Gránit ajánlata 146 504 forint havi törlesztés és 35 179 820 forint teljes visszafizetés. Fix kamatozással a Takarékbank minősített fogyasztóbarát lakáshitele 9,70 százalékos THM-mel és 145 860 forintos törlesztővel érhető el. Itt a futamidő végéig összesen 35 183 116 forintot kell a banknak visszafizetni.
Ha a 16 milliós lakáshitel mellé csak a minimális, 20 százaléknyi önerőt (négymillió forintot) tudja a lakásvásárló tenni, akkor Veszprémben az Ingatlannet.hu-ra feltöltött eladó ingatlanok között például egy 40 négyzetméteres, erősen felújítandó, cserépkályhás fűtésű téglalakást árulnak 19,9 millió forintért, míg egy jóval kisebb, 32 négyzetméteres, távfűtéses panellakást 17,5 millió forintért. A hitel mellett még tízmillió forint önerő is kevés lehet a megyeszékhelyen, 26 millió forint körül ugyanis jelenleg csak felújítandó vagy rossz adottságú lakás szerepel a kínálatban. A Veszprém megyei Ajkán viszont húsz millió forintig több jó állapotú tégla és panellakás közül lehet választani.
Nagyobb lakásba költöznél a gyerekekkel?
Csok-hitel kalkulátorunk szerint 10 millió forintos hitelösszeg és 20 éves futamidő esetén a következő törlesztőrészletekre számíthatsz: ERSTE Bank: 55 460 Ft (THM: 3,04%), Raiffeisen Bank: 55 460 Ft (THM: 3,04%). A kalkulátorunk segítségével ingyenesen hasonlíthatsz össze banki ajánlatokat más futamidőre vagy hitelösszegre is!
Nógrád megyében – Szabolcs és Békés után – a harmadik legalacsonyabb a nettó átlagkereset, 265 ezer forint. Ekkora jövedelemmel legfeljebb 14 millió forint lakáshitel vehető fel 20 éves futamidővel. A visszafizetendő összeget tekintve itt is a Gránit Bank és a Takarékbank ajánlata a legkedvezőbb a lakáshitel-kalkulátorban, 10 százalék alatti THM-mel. A Gránit havi törlesztője 10 éves kamatperiódus alapján számolva 128 191 forint, míg a Takarékbanké végig fix kamattal 127 628 forint lenne. Húsz év alatt a hitel több mint dupláját kell visszafizetni, 30 784 690, illetve 30 794 236 forintot.
Salgótarjánban 17,5 millió forintért (14 milliós hitellel és 20 százaléknyi önerővel) 55 négyzetméteres, frissen felújított és berendezett, gázkonvektoros panellakást lehet vásárolni (a Gorkij lakótelepen). Ennél olcsóbban is találni felújított, jó állapotú ingatlant, például egy belvároshoz közeli, 47 négyzetméteres téglalakást, 16,1 millió forint irányáron. A fűtés itt is gázkonvektoros, de a hirdető szerint a lakás energiafogyasztása bőven belefér a rezsivédett kategóriába.
Mennyi most a törlesztője a 100 milliós lakáskölcsönnek?
Budapesten a használt lakások átlagára tavaly az első háromnegyed évben 46,2 millió forint volt, ami több mint nyolcmilliós drágulás 2021-hez képest. A fajlagos ár 692-ről 826 ezer forintra emelkedett a KSH adatai szerint. A budai hegyvidéken (I., II. és XII. kerület) a használt lakások négyzetméterára 1,154 millió forintra nőtt, míg a budai egyéb kerületekben (III., XI. és XXII.) 923 ezer forintra.
A III. kerületben, a Testvérhegyen 333 millió forintért árulnak egy 219 négyzetméteres, hőszivattyús téglalakást, amely egy 2021-ben újjáépített, három lakásos társasház utcaszinti egysége. A négyzetméterára 1 520 548 forint, a lakásban eddig még nem laktak - derül ki az Ingtalannet.hu-n megjelent hirdetésből.
Egy 100 millió forintos lakáshitel felvételéhez magas, egymillió forintot meghaladó jövedelem és ingatlanfedezet kell (a hitelösszeg legfeljebb az ingatlanfedezet 80 százaléka lehet). Százmilliós lakáshitelt - tíz évig fix kamatperiódussal - a legalacsonyabb THM-mel, 8,85 százalékkal az MKB Bank folyósít, 20 évre 872 348 forintos, 25 évre 809 317 forintos havi törlesztéssel. A Gránit Bank 8,96 százalék THM mellett 20 évre 874 666 forint, 25 évre 812 512 forint havi törlesztést kínál. A futamidő végén a bankoknak visszafizetett teljes összeg 209,3 vagy 209,9 millió forint lesz, míg hosszabb futamidővel 242,8, illetve 243,8 millió forint lesz.
Harmincéves futamidővel az MKB-nál a havi törlesztő - 8,84 százalékos THM-mel - 772 839 forintra csökken, míg a Gránitnál változatlan hiteldíj-mutatóval 776 575 forint lesz a törlesztés. Ezzel a visszafizetendő összeg 278,2 millióra, illetve 279,6 millió forintra növekszik.
bank365.hu
hírek innen, onnan
Árstopot vezetett be a Zalakarosi Fürdő
Nyugat-Magyarország kedvelt fürdője tovább erősíti családbarát pozícióját azáltal, hogy a nyári főszezonra nem emeli meg a...
Újra az utcán balhézott a magyar zenész, fenyegető hangon üzent
Beat még mindig az utcákat járja és bosszút forral.
Az egykori kukás amatőr helytörténész megérzéseinek köszönhetően fedezték fel a Róma történelmét átíró toszkán szobrokat
A leleteket pedig hamarosan az alig 1500 fős lakosságú faluban állítják majd ki.
A 93 éves Sanyi bácsi is feltűnt a Puskás Arénában, Ő volt az El-döntő legidősebb szurkolója
Az idős drukkernek még ma is van egy álma.
Távozhat a DAC-tól az FTC játékosa, három országból érdeklődnek iránta
2022 februárjának végén került másfél évre kölcsönbe a Ferencvárostól Szánthó Regő a DAC-hoz. A nemrég véget ért 2022/23-as...
Ilyen volt személyesen találkozni a világhírű guruval, Sri Sri Ravi Shankarral
Melyik volt az a pillanat, amikor Szabó Anna Eszter számára világossá vált, hogy a mester tényleg tud valamit, valami igazán...
Kegyetlenül lecsaptak a rendőrök a drogterjesztő bűnbandára, több mint egy tucat embert tartóztattak le
Letartóztatták egy drogkereskedő hálózat 15 tagját bűnszövetségben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntette...
Összeomlás a lakáshiteleknél, drámai fejlemények a bankbetéteknél
Nem tévedés: 73%-kal kevesebb lakáshitelt vett fel a magyar lakosság áprilisban, mint egy évvel korábban. Biztató hír azért, hogy a...
Szijjártó Péter: hiábavaló minden támadás, érzelmi zsarolás és hisztériakeltés
A külföldi beruházók bizalma a jelek szerint töretlen Magyarország iránt, ami nagyban hozzájárult a gazdasági növekedés...
Nyilvánosan üzent G.w.M Kulcsár Edinának
Közösségi oldalán üzent a rapper.
Bodnár Zoltán: Megsemmisültek az Orbán-kormány idei GDP-várakozásai, harmadik hónapja tart a recesszió
A GDP helyett csak az árak emelkedtek; súlyos gazdasági károk, a nemzetközi bizalom elvesztése, a fizetések és a nyugdíjak...
Stagnálnak az üzemanyagárak
Minimális változás lesz csak az ártáblákon a benzinkutakon.
Sport
SMS-ben üzent a hegymászó a felesé-gének, hogy nem fog tudni lejönni a hegyről
A szokásosnál is halálosabb szezont zártak a Mount Everesten.
Megfejtették az irapuatói 0–6 titkát, semmi sem az, aminek látszik
Lebilincselő a könyv, sodró a lendülete.
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste
Ennek ellenére a magyar hegymászó nyughelye már mindörökre a Mount Everest marad.
300 Sevilla-szurkoló eltévesztette a várost, rossz helyre utaztak az EL-döntőre
B-U-D-A-P-E-S-T… Ennyire nehéz?
Óriási bajba került a magyar válogatott focista csapata a Bundesliga-osztályozón
Alighanem már a rájátszás első meccsén eldőlt minden.
Kiderült, miért a Fradiba igazolt Varga Barnabás a külföldi klubok helyett
Ahogy arról beszámoltunk, a mögöttünk hagyott NB I-es szezon gólkirálya Varga Barnabás a Paks együttesétől a Ferencvároshoz igazolt. Varga […] A Kiderült, miért a Fradiba igazolt Varga Barnabás a külföldi klu
Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi
Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.
Dzsudzsák Balázs sorsa hamarosan eldőlhet
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete a 2023-as évben harmincharmadik alkalommal kérdezte meg a férfi játékosok véleményét az elmúlt férfi bajnokság (2022/23) […] A Dzsudzsák Balázs sorsa hamarosan eldőlhet bejegyz
A Győr edzője szerint a Fradi trénere arcon köpte
Éppen ment volna gratulálni az ellenfélnek a bajnoki címhez, amikor az eset történt.
A rendőrök mentették meg az Európa-liga döntő bíróját a reptéren
Jose Mourinho is melegebb éghajlatra küldte az angol játékvezetőt.
Megvan a Honvéd új edzője
Az NB II-be kiesett csapat kénytelen több fiatalt játszatni, mert nem lehetnek légiósok.
Ünneplés közben sírta el magát: a Sevilla sztárfocistája a meghalt kislányának ajánlotta az El-sikert - videó
A szerb játékos élete legnehezebb évét élte át, márciusban a szintén focista testvérét kellett újraéleszteni a pályán.
Bulvár
SMS-ben üzent a hegymászó a felesé-gének, hogy nem fog tudni lejönni a hegyről
A szokásosnál is halálosabb szezont zártak a Mount Everesten.
Orbán Viktor: Kinyílik a bicska az ember zsebében, elment az eszük!
Szerinte Magyarországnak ki kell állnia magáért.
Brutális vihar tarolja le az országot, itt fog leszakadni az ég - kiadták a figyelmeztetést
Sosem nyugszik már meg az időjárás? Pénteken is szükség lesz az esernyőkre.
Bement a szervizbe, hogy nincs pótke-reke, aztán kimentek a kocsijához, és elkészült ez a videó
Valamit nem vett észre.
Ezek a megtakarítások menekülhetnek meg az új 13 százalékos adótól
Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13 százalék
Megbotlott és összesett Joe Biden
A hivatala által kiadott közlemény szerint jól van.
Hova lehet menni a megtakarításokra kivetett 13 százalékos adó elől?
Az állampapírokon kívül szinte sehova, hiszen ez az intézkedés lényege, de mi a helyzet a tartós befektetési számlával vagy a külföldre vitellel?
Fellázadtak az orvosok a Péterfy Sándor utcai kórházban az új főigazgató ellen
Bizalmi szavazáson jelezték, hogy nem szeretnének vele dolgozni.
"Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen aljas ember vagy" - össztűz zúdult Dollyra, lemondta koncertjét
Törölte Facebook-oldalát.
Rejtélyes betegség jelent meg Magyarországon
A belgyógyász szerint eddig ismeretlen bakteriális fertőzés állhat a háttérben.
Nagy Ervin: Párizsban már égne az egész város
Levegőt! címmel szervezett országos tüntetést a státusztörvény ellen két mozgalom – a noÁr és a Tanítanék – csütörtök este Budapesten, valamint 15 vidéki városban. Arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak a t
blogmorzsák
Holtpont Új-Guineában
1942 decemberében a szövetségesek új kihívással találkoztak Új-Guineában: a megerősített japán vonalak elleni támadással.
Az atomháború elkerülhetetlen?
Jakov Kedmi izraeli katonai szakértő és mások is sarkos kijelentéseket tettek a világ sorsáról az orosz tévében.


- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit