Megújult az közép-északnyugati iparterület infrastruktúrája
216 millió forint, 100 százalékos, európai uniós vissza nem térítendő támogatásból fejlesztették Kaposvár Közép-északnyugati iparterületének útjait és közműveit.
A rendkívül nagy forgalmat bonyolító Kanizsai, Jutai és Vásártéri utak, valamint az Iparterületi bekötőút korszerűsítése része a város azon törekvéseinek, hogy egyrészt biztonságossá tegye a területen való áthaladást, másrészt tovább segítse a helyi vállalkozások működését, vonzóvá tegye Kaposvárt olyan ipari beruházások számára, melyek telephely szükségletet igényelnek.
A fejlesztéssel érintett utak (Kanizsai utca – Jutai út – Vásártéri út – Iparterületi bekötőút) Kaposvár Közép-északnyugati iparterületének meghatározó közlekedési útjai, az iparterületet (volt SÁÉV terület) ezeken az utcákon lehet megközelíteni.
A projekt során megújultak a Kanizsai, a Jutai út, a Vásártéri út és az Iparterületi bekötőút burkolatai, az utak szegélyei. Új közúti jelzőtáblákat is kihelyeztek, burkolati jeleket festettek, kiépítették a Jutai út Hajnóczy utcához közeli és a Kanizsai úti gyalogátkelőhelyek megvilágítását, a SÁÉV bekötő út közvilágítása is elkészült. Megépült a szennyvíz-elvezetés a SÁÉV bekötő úton, illetve a Kanizsai út Két Testvér Pizzéria és a Tüskevári csomópont közötti szakaszán, egészen a Vásártéri úti befogadóig.
A SÁÉV telepi bekötőúton és a hajléktalan szálló előtti útszakaszon ivóvízvezetéket is fektettek, a SÁÉV bekötő út egy szakaszán pedig csapadékvíz elvezető rendszert építettek ki.
A „Kaposvár, Közép-északnyugati iparterület gyűjtő- és bekötőút gazdaságélénkítő infrastruktúra fejlesztése (Kanizsai u., Jutai út, Vásártéri út, Iparterületi bekötőút)” elnevezésű, TOP-6.1.5-15-KA1-2016-00002 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Stabil árak, borús kilátások a káposztapiacon
Továbbra is kedvezőtlen helyzetben vannak a lengyel káposztatermelők.
Így ellenőrizheted, van-e ólom a csapvízben: ezt javasolja a Vízművek
Szigorú előírások védik a lakosságot, ám a végső biztonság kérdése a négy fal között dől el.
Lemondott a Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész
Fürcht Pál a közte és a Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti szakmai nézetkülönbségekkel indokolta a döntését.
Orbán kalapáccsal állt bele a Nenyi-háborúba
A Fidesz Luther Mártonja a 95 tétel helyett a Nenyi-t szögezte ki a Lendvay utcai Schlosskirchében.
Az igazán szép és jól működő otthon 6 titka – a tervezők szerint itt kezdődik minden
Miért van az, hogy egyes otthonok már az első pillanatban nyugodtnak, harmonikusnak és hívogatónak érződnek, míg mások hiába szépek,...
Sztrájk után ultimátum: nyolcórás leállás jöhet a Hanon Systemsnél
A múlt pénteki, pécsi sztrájk után csütörtökön a Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári telephelyén is kétórás...
Megrázó hír érkezett az X-Men sztárjáról: ritka, súlyos betegséggel küzd
Saját maga jelentette be a szomorú hírt a rajongóknak.
Vége. Többé nem sárgul, nem fonnyad a muskátlid. A szakértő olyan lépést mutat, hogy esik le az állunk
Így fog csodásan virágozni őszig.
Dallos Bogi bikiniben karcsú, mint egy modell: ilyen az alakja, ha nem pózol
Dallos Bogi családjával nyaral Olaszországban, mesés fotókat osztott meg az álomútról.
Molnár Áron után Lovas Rozi is lép: újabb veszteség a Loupe Színháznak
Újabb meghatározó művész kényszerül hátralépni a Loupe Színházi Társulásnál. Molnár Áron után Lovas Rozi is bejelentette, hogy...
David Attenborough minden kertészt figyelmeztet, üzenetét neked is hallanod kell
David Attenborough-ra érdemes hallgatni: a 100 esztendős brit természettudós elképesztő élettapasztalat, tudással és bölcsességgel...
Kiderült, mikor jöhet az újabb kamatemelés az EKB-tól!
A Bloomberg szerint az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozói nem zárják ki, hogy már a júliusi ülésükön újabb kamatemelésről...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Hatalmas meglepetés lehet a Real Madridot elhagyó Dani Carvajal új klubja
Nem csak csapatot, országot is vált.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


