Megújult a PTE SZESZI pécsi és szombathelyi iskolája
Európai uniós projekt keretében közel 150 millió forintból megújult a PTE Egészségtudományi Kar Szociális és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola pécsi és szombathelyi iskolája.
A projekt megvalósítása során tanári szobát létesítettek, és az élhetőbb környezet kialakítását figyelembe véve a higiéniai helyiségek felújítása kapott prioritást. Emellett a közösségi terek érdekében pihenősarkot alakítottak ki, valamint a biztonságos környezetért kamerarendszert és intézményi kommunikációs eszközparkot hoztak létre, így a hangosítást korszerűsítették, és iskolarádió is „született”.
Mintál Csaba, az intézmény igazgatója a beruházás kapcsán elmondta: „A beiskolázási adatok ismeretében prognosztizálható az ágazati képzés speciális tartalma miatt is, hogy a frissen felújítandó termek kihasználtsága megközelítheti a 100%-ot. Szombathelyi tagintézményünk jelenleg alacsonyabb tanulólétszámmal működik, felmenő rendszerben ugyanakkor ott is erősödés várható.” – mondta el az igazgató.
Ahogy Pécsett, úgy Szombathelyen is az egészségügyi ágazatú szakgimnáziumi képzés megerősítése a cél, hogy az említett osztályok számát és az összes tanuló létszámot is növelni tudják egy vonzó, fejlett, minőségi intézmény megteremtésével. A projekt keretein belül nyelvi labort hoztak létre, a természettudományos tárgyak oktatását segítő tantermeket korszerűsítették, ehhez kapcsolódó eszközbeszerzések, valamint az általános oktatási terek és eszközparkok fejlesztése valósult meg, amik mind hozzájárulnak a sikeres érettségi vizsgáig való minőségi oktatás biztosításához.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, 148,4 millió forint európai uniós támogatás segítségével. A projektről bővebb információt a http://pii.pte.hu/content/efop-413-00169 oldalon olvashatnak.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Tökéletes kontyok az arcformádhoz: találd meg a legjobbat.
Néha a nyári hőség közepette úgy érezhetjük, hogy a hajunk csak tovább melegít minket, és ilyenkor bizony a konty válik a megmentőnkké.
Megható videót posztolt a nemzeti park a gorillamamáról: pont úgy viselkedik, mint az emberi anyák
Ikreket nevel, ami a gorilláknál is ritka dolog.
Aranybányává válhatnak a lenézett magyar pincehelyiségek: akár háromszorosára is nőhet az értékük
Akár két-háromszorosára is nőhet egy pincehelyiség értéke, ha élményalapú, engedélyezett üzletté alakítják.
Újabb fordulat az Eszenyi Enikő botrányban, újabb színész tálalt ki, egyre kacifántosabb az ügy
Hujber Ferenc: Nem mentegeti Eszenyi Enikőt, de megérti, miért dolgozott úgy, ahogy.
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást
Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt...
A Tisza-kormány megszünteti a jelzáloghitelek kamatstopját: 200 ezernél is több hitel törlesztője nőhet meg
Egy kormányzati tervezet szerint 2026. szeptember 30-ával kivezetik a jelzáloghitelek kamatstopját. A rászoruló adósoknak a kivezetésig van...
Egyre drágábbak a naptejek – Így használd ki minden cseppjüket
A naptej ma már sokak számára komoly kiadásnak számít, különösen a kisebb kiszerelésű arcfényvédők esetében. Nem feltétlenül a...
Ausztria nem játszhatta le utolsó meccsét a vb előtt, törölték azt, az ok egészen döbbenetes
Újabb érdekességek derülnek ki a FIFA különleges szabályrendszeréről.
A fényűzés útirajza Oltványi Tamástól: a délszláv Dubajtól az osztrák szuperluxusig vezet az utazás
A luxus szentélyei címet viselő, különleges útirajz több száz oldalon kalauzol, de nem csak a felső tízezer életformájába, abba a...
Repkedtek a milliárdok: kiderült, pontosan mennyit költöttek a kampányra a pártok
Több mint 2,4 milliárd forintot költött kampányára a Tisza Párt a 2026-os országgyűlési választáson, amelynek jelentős részét...
Jelentős változás történt Kapitány István vagyonnyilatkozatában
Közleményben reagált a Gazdasági és Energetikai Minisztérium a hasábjainkon is részletezett mulasztásra: Kapitány István gazdasági...
Németországból segíti a rászoruló magyar mozgáskorlátozottakat Tamás
Évek óta Németországból segít egy magyar ortopédtechnikus, Tamás olyan rászoruló magyaroknak, akiknek speciális eszközökre, például...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Hatalmas meglepetés lehet a Real Madridot elhagyó Dani Carvajal új klubja
Nem csak csapatot, országot is vált.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


