Megújul a nemzeti alaptanterv: márciusban tárgyalhatja a kormány
Várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről (nat) szóló előterjesztést, amely többi között tartalmazza az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is.
Az új alaptanterv kitér továbbá az önkéntességre, a környezettudatosságra, a pályaorientációra, a gazdasági és pénzügyi nevelésre.
Egy január 17-i keltezésű, az MTI birtokába került kormányrendelet-tervezet szerint a közigazgatási egyeztetést február 17-27 között tartják majd az új natról, ezt követően március 1-én tárgyalná az államtitkári értekezlet és március 7-én a kormány.
A dokumentum rögzíti, hogy a nat ismét kiegészül a mindenki számára kötelező minimális tananyaggal, és "a tantervek újrafogalmazásakor egyensúlyt kell teremteni az értékhordozó hagyományos és a mai kor által megkövetelt új tartalmak között, s azt öt-tízévenkénti korrekcióval fenn kell tartani."
A több mint kétszáz oldalas tervezetben az olvasható: a változások összhangban vannak a nemzeti köznevelési törvény azon szemléletével, hogy a nevelés-oktatás rendszere a közszolgálat elvére épüljön, szemben a korábbi piaci alapú szolgáltatás koncepciójával.
A dokumentum rögzíti, hogy a mostani tíz műveltségterület kiegészül a közműveltségi tartalmakkal három képzési szinten (1-4. évfolyam; 5-8. évfolyam; 9-12. évfolyam), és kitér a kerettanterv feladatára is.
Mint az anyagban kifejtették, az eddigi alaptantervekben is meglévő kiemelt fejlesztési területek új, a társadalmi elvárások által megfogalmazott tartalmakkal bővülnek, illetve a meglévő tartalmak kiegészülnek.
Ilyen új tartalmakként említik az erkölcsi nevelést, a nemzeti azonosságtudatot és a hazafias nevelést, az állampolgárságra, demokráciára nevelést, az önismeret és a társas kultúra fejlesztését, a testi és lelki egészségre nevelést. Kitér az új nat a családi életre nevelésre, a másokért történő felelősségvállalásra, az önkéntességre, a környezettudatosságra, valamint a pályaorientációra, gazdasági és pénzügyi nevelésre, médiatudatosságra nevelésre, a tanulás tanítására.
E fejlesztési területek-nevelési célok többféle módon érvényesülnek a tartalmi szabályozás különböző szintjein, és valósulhatnak meg a köznevelés folyamatában. Egyrészt beépülnek az egyes műveltségi területek, illetve tantárgyak fejlesztési követelményeibe, tartalmaiba; tantárgyak részterületeivé válhatnak, vagy önálló tantárgyként jelenhetnek meg az iskola helyi tanterve szerint. Emellett tematizálják az alsó tagozaton a tanítói munkát, felsőbb évfolyamokon pedig elsősorban az osztályfőnöki órák témaköreit; témákat, fejlesztési helyzeteket adnak az egyéb nem tanórai keretekben folyó iskolai foglalkozásoknak, programoknak. A felsorolt területek beépítéséről a kerettantervek gondoskodnak majd - olvasható a javaslatban.
Az előterjesztés hivatkozik a nemzeti köznevelésről szóló törvényre, amelynek rendelkezései szerint az általános iskola első-nyolcadik évfolyamain az erkölcstan tantárgy oktatása a kötelező tanórai keretben történne. A kötelező tanórai foglalkozások keretében az állami általános iskolában az erkölcstan óra helyett tartalmában és módszertanában egyházi jogi személy által meghatározott, szervezett és felügyelt hit és erkölcstan óra választható.
Az új natban a kortárs irodalom jelentősebb arányban van jelen, mint korábban, "hiszen fontos, hogy az irodalom nem zárult le, hanem élő hagyomány". A nemzeti kánon részét képező alapvető művek szövegszerű ismerete minden képzési szinten követelmény - írják, megemlítve, hogy a nat egységesen és tételesen sorolja fel a közműveltségi kánont, kiemelten a magyar és az egyetemes irodalomban fundamentálisnak tekinthető szerzőket és műveket.
Az európai kereteknek megfelelően beillesztették a natba a nyelvi eszközök, feladattípusok, az interkulturális ismereteket és kompetenciákat. Rögzítik, hogy az idegen nyelvek oktatását legkésőbb 4. évfolyamra el kell kezdeni.
A 9-12. évfolyamon a tisztán matematikai problémák helyett a diákok számára valóság közelibb kérdéseket, a "hétköznapok matematikáját" helyezték előtérbe.
Az ember és társadalom műveltségi terület abban különbözik az eddigiektől, hogy nem egy, hanem több tantárgyban jelenik meg, illetve épít magába. Részét képezik a társadalmi, gazdasági, állampolgári ismeretek, az etika, honismeret, sőt a filozófia is. Az ember a természetben műveltségi terület tartalmi elemei magukban foglalják a természettudományos tantárgyak alapvető elméleteit, és kiemelten jelenítik meg az egészségmegőrzés és a fenntarthatóság kérdéseit. Fontos alapelv - olvasható, hogy a természettudományi nevelésnek túl kell mutatnia az iskolai tanulási környezet mesterséges helyzetein és a mindennapi élethez kapcsolódó fejlesztési tartalmakat és közműveltségi elemeket kell közvetítenie.
A földünk és környezetünk műveltségi terület elsősorban hon- és népismeretet, a Magyarországon és szomszédságában élő népek, népcsoportok értékeinek és eredményeinek bemutatását, a kulturális és vallási értékek megjelenítését célozza. A művészetek műveltségi terület célja a forma-, ritmus- és színérzék kibontakoztatásának elősegítése, míg az életvitel és gyakorlati ismeretek műveltségi terület kiemelt céljai: a gyakorlati tudás megteremtése, megerősítése, a problémakezelés és döntésképesség, valamint a kreativitás fejlesztése. A testnevelés és sport műveltségi terület integráltan jeleníti meg az egész életen át tartó testmozgást.
A dokumentum kitér arra is, hogy a tanuló kötelező és szabadon választott tanítási óráinak száma - ha e rendelet másképp nem rendelkezik - egy tanítási napon nem lehet több hat tanítási óránál az első-harmadik évfolyamon, hét tanítási óránál a negyedik évfolyamon, hét tanítási óránál az ötödik-nyolcadik évfolyamon, nyolc tanítási óránál a kilencedik-tizenkettedik évfolyamon.
mti
hírek innen, onnan
Trump válaszcsapást rendelt el Iránban, légvédelmi létesítményeket támadtak az amerikaiak
„A bevetés arányos válasz az indok nélküli iráni agresszióra” – közölték az amerikaiak, miután a napokban lezuhant egy katonai...
Felkavaró kegyetlenség: a nyílt utcán, egy oszlophoz kötözve hagyta sorsára fiát az apa
Rendőrök szabadították ki a fiatalt.
Undorító, milyen képpel támadják Trumpot
Hamisítványnak bizonyult az a kép, amelyen Donald Trump és Jeffrey Epstein látható egy fürdőházszerű helyszínen, miközben egy fiatal...
Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt
A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A...
Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon
Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők...
Tisza: a rendőrség komoly figyelmeztetést adott ki
A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak. Az idei kedvező...
A 2000-es évek imádott magyar énekesnője volt: 44 évesen a rászorulóknak gyűjt ételt
Mohamed Fatima beállt a segítők sorába, és rászorulóknak gyűjt ételt.
Kevésnek tartják a béremelést: demonstrációra készülnek a Deutsche Telekom magyar leányvállalatánál
Demonstrációt tartanak szerdán reggel a Deutsche Telekom magyarországi leányvállalata, a Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. dolgozói, mert...
Nem voltak színészek, nem volt kamera – mégis fesztiválra jutott az AI-film: mi lesz a kreatív munkahelyekkel?
A londoni Ash Koosha szinte teljesen egyedül, mesterséges intelligencia segítségével készítette el a „Dreams of Violets” című filmet,...
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott...
A mobilja miatt szenvedett balesetet, elképesztő, mit tett utána
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget,...
Súlyos ráfutásos baleset az M1-esen: 8 gyermek megsérült, mentőhelikopter is ment a helyszínre
Nyolc gyermek sérült meg egy balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, miután egy kisbusz kamionnak ütközött Budapest...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


