Ezt olvasta már?


Megfejtették, hogy miért kerülik az autisták a szemkontaktust

Az autisták számára nehézséget jelent a szemkontaktus tartása, amit gyakran a közömbösség jeleként értelmeznek. Agyi képalkotóvizsgálattal végzett kutatásokból azonban kiderült, hogy egészen másról van szó.

A fotó illusztráció

A vizsgálat előtt megkérdezték az autista résztvevőket, hogy miért nem szeretnek mások szemébe nézni. A legtöbben azt válaszolták, hogy nagyon kellemetlen, stresszes érzés ez a számukra, néhányan úgy fogalmaztak, hogy a szemkontaktus „éget”. Ezek a reakciók mind neurológiai okokra utalnak, írja a ScienceDaily.

A szemkontaktus túlingerli az agyuk egyik területét

Az agyi képalkotóvizsgálattal végzett kutatások kimutatták, hogy az autisták szubkortikális agyi struktúrái túlzottan aktívak lesznek a közvetlen szemkontaktustól.

„Az eredményekből kiderült, hogy az eddigi nézetekkel ellentétben – melyek szerint az autisták érdektelenség miatt nem tartják a szemkontaktust – ez a fajta viselkedés sokkal inkább egy módja annak, hogy csökkentsék azt a kellemetlen érzést, melyet az agyuk egyik régiójának fokozott aktivitása okoz” – mondta dr. Nouchine Hadjikhani, a kutatás egyik vezetője.

A kulcs az agy szubkortikális rendszerében van, mely az újszülöttek emberi arcok iránti természetes érdeklődését vezérli, és később az érzelmek beazonosítása szempontjából is fontos. A szubkortikális agyi területet szemkontaktussal direkt módon is lehet aktiválni. Az autistáknál azonban ez a terület túlságosan érzékeny a közvetlen szemkontaktusra és a szemek által közvetített érzelmi megnyilvánulásokra.

A kutatók fMRI-vizsgálattal mérték meg a szubkortikális agyi terület arcjelzéseket feldolgozó részének aktivitását – autista és egészséges emberekből álló kontrollcsoport tagjainál – miközben mások szemébe kellett nézniük.

A félelmet kifejező arcokat bírják elviselni a legkevésbé

Az fMRI-vizsgálat során az autistáknál túlzott aktivitást figyeltek meg az agy szubkortikális régiójában, amikor mások szemébe kellett nézniük, különösen, ha félelmet kifejező arckifejezéssel találkoztak. Ugyanakkor, hasonlóan túlingerelte ezt az agyi területet az is, amikor boldog, dühös, vagy semleges érzelmeket kifejező arcokat néztek.

Az autistáknál vélhetően felborult az agy ingerlő illetve megnyugtató idegi áramköreinek az egyensúlya. Az egyensúlyhiánynak köszönhetően – mely genetikai és környezeti hatások miatt következett be – túlzottan aktivizálódik a szubkortikai áramkör, amikor érzelmeket kifejező arcokat látnak. Ez váltja ki azt a reakciót, hogy inkább kerülik a szemkontaktus, melynek következményeképpen azonban a szociális készségeik nem tudnak megfelelően kifejlődni.

A Harvard Egyetem professzora, dr. Hadjikhani szerint, éppen ezért nem célravezető, ha az autista gyerekeknél – terápiás módszerként alkalmazva – erőltetik, hogy a többiek szemébe nézzenek, mivel ez erőteljes szorongást okoz bennük.

“Sokkal hatékonyabb a lassú barátkozás a szemkontaktussal, mely fokozatosan segít nekik abban, hogy legyőzzék az agyuk túlreagálásból eredő stresszt. Ha sikerül megtanulniuk az emberekkel való szemkontaktus fenntartását, mely rendkívül fontos része a szociális készségek fejlődésének, akkor esélyük lehet később a normális emberi kapcsolatok kialakítására és a társadalomba való jobb beilleszkedésre is – tette hozzá a professzor.”







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Többször kokainozott a pilóta a tragikus helikopter-baleset előtt – négyen meghaltak

Majdnem három évvel azután, hogy két Sea World helikopter összeütközött az ausztráliai Gold Coast felett, új részletek derültek ki a...

3-4 kilométeres a torlódás az M0-son

Az M3-ason és az M1-esen sincs minden rendben.

Trump el-elszunyókált? – az elnök élesen kikelt a szomáliaiak ellen

Karoline Leavitt szóvivő szerint Trump csak figyelmesen hallgatta a felszólalásokat.

Nem vagyok tiszás – reagált az édesapa, akit Takács Péter gyalázott

Nem azért írt Takácsnak, mert tiszás, csalódott fideszes, MSZP-s, DK-s vagy jobbikos volna.

„A Tisza-csomag csak a jéghegy csúcsa” – Orbán Viktor tudja, hogy mivel áll szemben

A miniszterelnök szerint ideje volt, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba.

Drámai hír jött Oszter Sándor 79 éves özvegyéről

Ezt nem lehet könnyek nélkül olvasni.

A Jupiter a te oldaladon áll: 3 csillagjegyet védelmébe vesz a karma december 3-án

December 3-án három csillagjegy is karmikus védelmet tapasztal. A Jupiter retrográd mozgása lendületbeli változást hoz, de nem olyat, ami...

Dézsából dől rájuk a pénz: ez a 2 csillagjegy 2025 decemberében bőségben és pénzben fürdik majd

Ahogy közeledik 2025 utolsó hónapja, az energiák látványosan átrendeződnek: egyes csillagjegyek előtt szinte maguktól nyílnak meg a...

Változik az átutalás a Revolutnál: itt kell bekapcsolni az új funkciót

A Revolut újítása már ott van a te telefonodon is, sok utalásba beleszólhat.

0

Sport

Teljes sokk a női kézi-vb-n: a győri játékos sérülése mindent megváltoztatott

A magyar válogatott állandó riválisa óriási bajban.

Ritka eset a profi teniszben: az egyik játékos nyíltan felvállalta, hogy meleg

Véleménye szerint erről a témáról nem beszélnek eleget a sportban.

Arne Slot megerősítette: december közepétől nem számíthatnak Mohamed Szalahra

Szó esett a sérülésből visszatérő Florian Wirtzről és Alexander Isakról is.

Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának

Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg

Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap

Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.

Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem

Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.

Gera Dániel súlyos büntetést kapott

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Mentális problémák miatt szünetet kért a Barcelona csapatkapitánya

Határozatlan ideig nem fog pályára lépni Ronald Araújo.

Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését

Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.

A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban

A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.

Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől

Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.

0
0

Bulvár

Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány

A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit

Lázár Jánost először kiröhögték, amikor beszámolt a milliókat érintő tervéről

„Lehet, hogy ebben a minőségben ez az utolsó találkozásunk” – mondta a miniszter.

Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával

Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.

Férje bulizós fotóit nézegette a nő, hajmeresztő, mit szúrt ki rajtuk: azonnal eldöntötte, hogy beadja a válópert

A nő egyáltalán nem tartotta rövid pórázon a férjét, sőt a lehető legnagyobb szabadságot biztosította a számára, a szóban forgó fényképtől azonban még ő is besokallt.

Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért

Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.

Kálloy Molnár Péter utolsó fotói: annyira lefogyott, hogy rá sem lehetett ismerni

Kálloy Molnár Pétert áprilisban diagnosztizálták rákkal, november 19-én még játszott egy előadásban.