Ezt olvasta már?


Megdöntötték Hosszú Katinka világcsúcsát 400 méter vegyesen

Megdöntötték Hosszú Katinka világcsúcsát 400 méter vegyesen az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának eindhoveni állomásán.

A szombati zárónapon a viadal honlapja szerint a spanyol Mireia Belmonte 4:18.94 perc alatt ért célba, jelentősen megjavítva a magyar klasszis rekordját, amelyet 4:19.46 perccel tartott 2015. december 2. óta. Hosszú jelentős hátránnyal másodikként (4:25.18) érkezett be Belmonte mögött.

Nem sikerült jól a 100 méteres hát döntője sem: az ebben a számban 55.03 másodperccel világcsúcstartó magyar csak harmadik lett 58.11-gyel, az első két helyet az ausztrál Emily Seebohm (56.00) és az amerikai Olivia Smoliga (56.58) foglalta el.

A pénzdíjas vk-sorozat harmadik, hollandiai állomásának pénteki nyitónapján Hosszú nyert 200 méter háton és 200 vegyesen egyaránt.

Sarah Sjöström azt követően, hogy pénteken 100 méter gyorson világcsúcsot úszott, szombaton ezt 200 méteren is megtette: a svéd klasszis önmaga 2014-es 1:50.78 perces idejét javította meg 1:50.43-ra.

A széria az európai szakasz zárultával immár Ázsiában folytatódik.

 

A vk további programja:

szeptember 30.-október 1.: Hongkong

október 4-5.: Doha

november 10-11.: Peking

november 14-15.: Tokió

november 18-19.: Szingapúr







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt Orbán Viktor a Barátság-vezetéket ért robbantásról

A magyar kőolajellátás biztonságban van - jelentette ki a miniszterelnök.

Újabb rossz hír az Airbusnak: komoly gondok akadtak

Az Airbus közölte, hogy mi az oka az bejelentett előrejelzés módosításának.

Megnyitott, és oroszul üdvözölte vásárlóit a budapesti Basket Plusz

Több száz boltból álló hálózatot alakítani az orosz Svetofor-csoport, amely szerdán megnyitotta első magyarországi üzletét Budapesten....

Republikon Intézet: a Tisza 45, a Fidesz 33 százalékon áll a biztos pártválasztóknál

Az előző hónapokhoz képest csupán hibahatáron belüli változások történtek, a Tisza előnye csak a biztos szavazó pártválasztók...

Azt mondják, Vlagyimir Putyin az egész világot átveri - Ez lehet az igazság a béketárgyalásokról

Vlagyimir Putyin elnök nem akar békét kötni, csak az időt húzza, ez abból is látszik, hogy tegnap nem volt hajlandó kompromisszumot kötni...

Megszólalt a Kreml a tegnapi béketárgyalásról: valótlanságok terjednek a találkozóval kapcsolatban

Nem helytálló az a megfogalmazás, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök elutasította az Egyesült Államok ukrajnai béketervét - jelentette...

Marco Rossi megemlítette a kormányt, ezen változtatna a szövetségi kapitány

Rossi nem mindennel ért egyet, szóba hozta a bajnokságot és az utánpótlást is.

Megnyitott a tavaly beharangozott orosz bolt Budapesten

Több száz üzletből álló hálózatot hozna létre az orosz Svetofor-csoport Magyarországon, első üzletüket szerdán nyitották meg...

Pénzáradat közelít december 6-ra: négy csillagjegy olyan bevételhez jut, amely a 2026-ös évüket is átírja

A december eleje különleges energiákat hoz: a pénz és a stabilitás ígérete most kézzelfogható közelségbe kerül. Négy csillagjegy...

Charles Leclerc a mindent eldöntő Abu-Dzabi Nagydíjról: Bármi megtörténhet...

Hármas versenyfutás zajlik majd a vasárnapi Forma–1-es Abu-Dzabi Nagydíjon a pilóták világbajnoki címéért. A Ferrari versenyzője,...

0

Sport

Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem

Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.

Gera Dániel súlyos büntetést kapott

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap

Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését

Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.

A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban

A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.

A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene

Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.

Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó

A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.

Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City

Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.

A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot

A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.

0
0

Bulvár

Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?

A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak

Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány

A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit

Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért

Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.

Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki

Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom

A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.

Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt

A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.

Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül

Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.

Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet

Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.

Ő Liszt Ferenc ma élő leszármazottja, elképesztő a fiú kinézete

Liszt Ferenc szépunokája viszi tovább a családi vonalat.