Megásatták vele a saját sírját
A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik bántalmazták az egyikőjüknek pénzzel tartozó sértettet, majd egy erdőben elkezdték vele megásatni saját sírját.
A 18 éves sértett 2017. július közepén I. rendű vádlott nevelt fiától megvásárolta annak mobiltelefonját, de azt csak részben fizette ki, és a készüléket sem adta vissza, ezért a két vádlott a 34.000 forinttal tartozó férfi keresésére indult.
A lakóhelyére mentek, ahol I. rendű vádlott rendőrnek kiadva magát azzal kereste, hogy lopás szemtanúja volt, ezért a kihallgatása szükséges. Mivel nem találták otthon, felhívatták az ott lévő rokonával, és továbbra is hivatalos eljárást színlelve találkozót beszéltek meg vele az egyik salgótarjáni áruház parkolójába.
A találkozó során I. rendű vádlott a gépkocsijukhoz kísérte a sértettet, de mivel az gyanút fogva el akart menekülni, II. rendű vádlott berántotta őt a gépjárműbe, majd I. r. vádlott otthonához indultak. Útközben elvették tőle a telefont, szidalmazták, és II. rendű vádlott több alkalommal meg is ütötte őt.
Amikor megérkeztek a készüléket visszaadták I. rendű vádlott fiának, majd I. rendű vádlott egy ásót és egy karót tett a gépjárműbe. Ezután egy erdős területre vitték a sértettet, ahol kijelentették, hogy élve eltemetik, ezért ráparancsoltak, hogy ássa meg a saját sírját. A sértett hozzá is fogott az ásáshoz, közben I. rendű vádlott azt kérdezgette, hogy mennyit ér az élete, majd azt követelte, hogy fizessen nekik fél éven keresztül havi 60.000 forintot, különben megölik. A sértett halálfélelmében ígéretet tett a követelés teljesítésére.
Az I. rendű vádlott ezt követően a bordáján ököllel megütötte a sértettet, majd a vádlottak a rémült fiatalt az erdőben hagyták és eltávoztak a helyszínről.
A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakat társtettesként, hivatalos eljárás színlelésével elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, önbíráskodás bűntettével, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett kísérletével és könnyű testi sértés vétségével vádolja. Az ügyészség velük szemben – halmazati büntetésként – börtönbüntetés kiszabására, a közügyek gyakorlásától való eltiltásra, valamint a felmerült bűnügyi költségek viselésére tett indítványt.
A házi őrizetben lévő vádlottak ügyében a Salgótarjáni Járásbíróság jár el.
hirpress.hu
hírek innen, onnan
Szívszorító felvétel került elő Kálloy Molnár Péter utolsó fellépéséről
Az 55 évesen elhunyt színészt a nézők mellett a kollégái is tiszelték, szerették.
Lemondott a fordító- és tolmácsegyesület elnöke
Az egyesület tagja volt az az orosz-magyar tolmács is, aki Orbán Viktor mellett ült a miniszterelnök moszkvai látogatása során, és...
Ekkor utalják a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi első összegét 2026-ban
Orbán Viktor kormányfő november közepén jelentette be, hogy jövő februárban minden nyugdíjas
Karácsony Mihály: Gyalázatosan kevés jut nyugdíjakra
Az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke közölte: minden 2026-ban induló pártnak elküldik programjukat.
Terminátornak érzi magát a szexi olimpiai bajnok, aki húsz évet letagadhatna
A 41 évesen is olimpiai éremesélyes sportolónő Ázsiába vágyik.
Esztergomban találkoztak a V4-ek elnökei, itt követhető a sajtótájékoztató
Négyoldalú elnöki találkozó zajlott Esztergomban a szerdai nap folyamán, ahol a visegrádi négyek csoportjának tagjai egyeztettek...
Ritka rákbetegség miatt aludt ki a fény - el kellett távolítani a kislány bal szemét
OHIO – Kristen Draime az édesanyák legszörnyűbb rémálmát élte át, amikor a babafigyelőn keresztül észrevett valami szokatlant...
A neves addiktológus szerint zsákutcába futott a kormány drogháborúja
Szemelyácz János, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke szerint a kormány fél éve tartó drogháborúja nem hozott érdemi eredményt,...
Politico: uniós jogi trükk készül a magyar vétó ellen a befagyasztott orosz vagyonok ügyében
Az Európai Bizottság jogi megoldást keres arra, hogyan adhatna Ukrajnának 140 milliárd eurós jóvátételi hitelt a befagyasztott orosz...
Egy szürke doboz 31 éve megváltoztatta a világot
Nemcsak egy ikonikus márkává, hanem egy valóságos kultúrává vált.
Belharc alakult ki a tolmácsok körében, lemondott az egyesület elnöke a félrefordítás után
A Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületének elnöksége állásfoglalást akart kiadni, miután az Orbán Viktort Moszkvába kísérő...
Sport
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap
Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
Két Premier League-klub is vinné januárban a Fradi 20 éves „generációs tehetségét”
Tízmillió fontért, vagy még több pénzért.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.
A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene
Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.
Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó
A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.
Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City
Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.
A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot
A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.
Bulvár
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Az egész ország gyászolja. Önkezével vetett véget az életének a legendás színész
Őszinte részvétünk!
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért
Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki
Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom
A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.
Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt
A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.
Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül
Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.
Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet
Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.
Ő Liszt Ferenc ma élő leszármazottja, elképesztő a fiú kinézete
Liszt Ferenc szépunokája viszi tovább a családi vonalat.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


