Még két hétig pályázhatnak a helyi közösségek falfelületeik megújítására
Iskolák, óvodák, kórházak, önkormányzatok és aktív közösségek is jelentkezhetnek mától a Let’s Colour Településszépítő Egyesület pályázatára, melynek keretében 800 négyzetméter kültéri vagy beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket lehet megnyerni. A pályázatokat április 29-ig nyújthatják be.
A Let’s Colour Egyesület projektjében bármely közösség vagy társadalmi csoportosulás elindulhat, akik tevékeny részt akarnak vállalni környezetük megszépítésében. A nevezés legfőbb kritériuma, hogy a kifestendő kültéri vagy beltéri falfelületet - mely az adott közösség életében központi szerepet tölt be - a pályázó biztosítsa. A pályázat nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását valamint a szakértői támogatást a Let’s Colour biztosítja, az akciót pedig a közösségek önkéntesei, együtt valósítják meg.
Összefogás a színes közösségi terekért
„Egyesületünk célja, hogy színt vigyünk a mindennapokba, és minél több embernek tudjuk bemutatni a színek erejét. Hiszünk abban, hogy együtt nemcsak a kedvelt tereket, hanem a közösségek életét is színesebbé, inspirálóbbá tudjuk tenni” – mondta Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője. Hozzátette: „Jó látni azt, hogy ilyen sokan összefognak egy közös cél, például egy orvosi rendelő, vagy egy szürke betonkerítés újrafestésének érdekében.” A Let’s Colour Településszépítő pályázat a legsikeresebb ilyen jellegű kezdeményezés hazánkban: az elmúlt 7 év során rendszerint évi 40-50 pályázat érkezett az ország minden szegletéből. A szervezet működése során eddig közel 20 ezer négyzetméternyi szürke falfelültet varázsolt színessé, 2000-nél is több önkéntes segítségével.
Külön kategória kistelepüléseknek
A jelentkezéseket idén is két kategóriában várják, a tízezer fő alatti, illetve a tízezres lélekszámot meghaladó települések külön versengenek. A pályázatok 2018. március 26-tól április 29. éjfélig tölthetők fel a www.letscolour.hu weboldalra. A megadott határidőn belül bármikor el lehet küldeni a jelentkezéseket, azok sorrendje nem számít a későbbi elbírálásnál. Ezt követően 2018. április 30—tól egészen május 20-ig lehet szavazni a benyújtott pályázatokra, az eredményhirdetésre pedig május 21-én kerül sor. Az online szavazás eredményeként a kategóriák 3-3 legtöbb szavazatot kapott pályázata jut be a döntőbe. A döntős pályázatokat a korábban megszerzett szavazatok számától függetlenül értékeli a szakmai zsűri, és hirdeti ki a kategóriánkénti győzteseket. A döntőbe jutott, de nem nyertes pályázók idén is 50-50 liter Dulux színes beltéri vagy kültéri falfestékkel „vigasztalódhatnak”. A festéseket legkésőbb 2018. augusztus 15-ig kell megvalósítani.
hírek innen, onnan
Letartóztattak egy férfit, aki szándékosan okozott balesetet
Élettársa és tizennegyedik életévét be nem töltött gyermeke sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt...
Buda Péter nemzetbiztonsági pozíciót kap a kormánytól
A volt nemzetbiztonsági főtiszt bejelentette, hogy elfogadta a felkérést.
95 billió forintnyit nyesne az EU következő hétéves költségvetésén a soros ciprusi elnökség
A tagállami kormányok testületét vezető ciprusiak előálltak a javaslattal, amelyről Magyar Péter első EU-csúcsán vitáznak. Már...
A Tisza Párt több pénzből kampányolt, mint a DK és a Mi Hazánk összesen, pedig ők is kaptak 1-1 milliárdot az államtól
A Tisza 2,4 milliárd forintos támogatásának több mint a fele származott magánszemélyek támogatásából.
Macron meghívta Zelenszkijt a G7-csúcsra, amelyet Trump programja miatt halasztanak
Emmanuel Macron francia elnök meghívta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a júniusi G7-csúcstalálkozóra.
Súlyos bejelentés Magyar Pétertől
A legmagasabb szintű riadót rendelték el.
Ha ez így megy tovább, nagy bajba fog kerülni Európa egyik legerősebb hatalma
A csökkenő születésszám miatt a francia nyugdíjrendszer a vártnál jóval nagyobb hiánnyal szembesülhet 2045 után, ami súlyosan...
Fura ügyben posztolt a hazai légtérről Magyar Péter
A Tel-Aviv és Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással. A Gripenek a felszállás után...
Legmagasabb szintű légiriadó volt Magyarországon egy izraeli utasszállító gép miatt
Nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással, két Gripen szállt fel Kecskemétről.
Hatalmas a botrány a Forma-1 kulisszái mögött, az egyik versenyző barátnőjével van a baj
Kim Kardashian megosztja a Forma-1 világát: egyesek már a paddockból is kitiltanák.
Bejelentette Trump: már a hétvégén aláírják az amerikai-iráni megállapodást.
Donald Trump amerikai elnök a Reuters szerint bejelentette, hogy J. D. Vance alelnök képviseli majd az Egyesült Államokat a hétvégén,...
Kapitány Istvánnak frissítenie kellett a vagyonnyilatkozatát
A miniszter vagyonnyilatkozatából kimaradt egy balatongyöröki nyaraló.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Hatalmas meglepetés lehet a Real Madridot elhagyó Dani Carvajal új klubja
Nem csak csapatot, országot is vált.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


