Ezt olvasta már?


Martin Schulz: új globális világrendet kell építeni

Szembe kell nézni a globalizáció hibáival, és fel kell építeni egy új, igazságos, élhető világrendet - hangsúlyozta Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje hétfőn Berlinben, a Progresszív Szövetség (PA) nevű baloldali világszervezet konferenciáján. (Pécsi Napilap)

A több mint 130 szociáldemokrata pártot összefogó szövetség tanácskozásán az SPD kormányfőjelöltje Timothy Garton Ash brit történész szavait idézve kiemelte, hogy elkezdődött az "ellenforradalom a liberalizmus terjedésével szemben".

Ez azt jelenti, hogy világszerte erősödik a nacionalizmus és a tekintélyelvűség, amelynek képviselői nem megoldást keresnek a globalizáció gondjaira, hanem csak bűnbakokat, és "politikájuk üzleti modellje" a bezárkózásból, és abból áll, hogy a különbségekből ellentéteket kreálnak.

A baloldalnak szembe kell szállnia ezzel a folyamattal - tette hozzá.

A globalizációnak számos jó oldala van, például erősíti a nyitottságot és nem különbözteti meg az embereket nemük, vallásuk vagy származásuk alapján, de árnyoldalai is számosak, hiszen az egyenlőtlenségeket is erősítette, a szabályok lebontásához, a szociális és ökológiai szabványok lazításához vezetett, és a privatizációra épülő megoldási javaslata pedig kiüresedett ideológia lett. Ez éppen olyan veszélyes, mint a globális problémák elől falakkal és vasfüggönnyel védekező nacionalista, autoriter erők törekvései - vélekedett Martin Schulz.

A fék nélküli "pénzkapitalizmussal" és az "autoriter internacionáléval" szemben a baloldalnak valódi megoldást kell nyújtania a globalizáció igazságtalanságaira, meg kell fékeznie a piacokat, átláthatóvá kell tennie a vállalatok működését, ki kell terjesztenie a szociális rendszert, és gondoskodnia kell arról, hogy a bérből-fizetésből élők meg is tudjanak élni abból, amiért megdolgoztak - tette hozzá.

Meg kell akadályoznia a "fegyverkezési spirál" kialakulását, mert csak így lehet forrásokat biztosítani a béke- és fejlesztési politikára, amely a konfliktusok okainak megszüntetésére összepontosít - mondta Martin Schulz.

Mint mondta, német kancellárként arra törekedne, hogy Németország aktívabban használja fel nemzetközi súlyát az új globális világrend, a méltányos globalizáció kialakításáért, és terjessze mindazon értékeket, amelyekre a német társadalom épül.

A feszült európai-török kapcsolatokról szólva aláhúzta: az EU tagállamainak közös álláspontot kell kialakítaniuk azzal kapcsolatban, hogy a török kormány tagjai kampányolhatnak-e a tervezett alkotmánymódosítás mellett az EU területén. Hozzátette, hogy Ankara kampánycélokra használja fel a nemzetközi kapcsolatokat, ami "drámai" fejleményekhez vezetett egyes uniós tagállamokkal folytatott viszonyában.

A török vezetésnek ezzel fel kell hagynia, és Törökország kormányzásával kell foglalkoznia - mondta Martin Schulz.

A PA-t 2013-ban alapították Lipcsében, az SPD alapításának 150. évfordulója alkalmából. A szövetség programjának összeállításáról szóló kétnapos berlini kongresszuson részt vesz mások mellett Stefan Löfven svéd és Antonio Costa portugál kormányfő, valamint számos baloldali pártvezető, köztük Molnár Gyula, az MSZP elnöke.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tippelj, ki csatlakozik és ki tér vissza a cápák közé.

Félmillió YouTube-követővel és Michelin-csillagos étteremmel bíró üzletember lép a csúcsgasztronómia világából a Cápák közöttbe.

840 milliárd forintos felvásárlás: még egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy kínai többségbe kerüljön a Media Markt

Gigászi üzlet a műszaki szektorban: a kínai óriás még közelebb került Európa népszerű elektronikai láncainak felvásárlásához.

Átadták a turizmus Oscar-díjait, ezek Európa legjobb légitársaságai

Sokadszor ugyanaz a légicég végzett az élen.

Új csúcsra száguldott ma a forint, de délután megtört a lendülete

Többéves csúcsok közelében kezdi a napot a forint az euró és a dollár ellenében is. A közös európai devizával szemben a forint már a...

Óriási káosz van Ukrajna támogatásáról Európában, de a magyar álláspont se tisztább

Se az amerikaiak, se az európaiak nem akarnak érdemben költeni Ukrajnára, mindketten inkább Oroszország pénzéhez nyúlnának. Ez pedig...

Itt a 2025-ös Spotify Wrapped, játékos újdonság is jött az éves összefoglaló mellé

Kiadta a 2025-ös zenei összefoglalóját a Spotify. Az idei Wrapped részletesebb és játékosabb, mint a korábbiak: például a barátaiéval...

Rossz volt az akusztika, ezért ment félre Putyin mondatainak fordítása – állítja a tolmácsegyesület

Korábban feszültséget okozott a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületén belül, hogy nem adtak ki semmilyen nyilatkozatot az Orbán...

16 évig dolgozott a Google-nél, most az Apple vele próbálja megoldani az AI-gondjait

Nyílt titok, hogy az Apple nem remekel a mesterséges intelligencia területén. Sorra húztak el mellette a konkurensek, és ez feladata a...

Így tartsd melegen a kinti kutyusodat, ha elkezdődnek a mínuszok

A mi kutyánk a legfagyosabbak közé tartozik: a 23 fokos lakásban is akkor érzi jól magát, ha bebújhat a takarója alá.

Gulyás Gergely: újra emelkedik a pedagógusok bére, az átlagfizetés 900 ezer felett lesz

A stratégiai kabinetülésén több napirendet is tárgyalni fognak a jövő heti kormányülést megelőzően. Ezek közül talán a...

0

Sport

Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem

Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.

Gera Dániel súlyos büntetést kapott

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap

Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését

Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.

A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban

A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.

A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene

Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.

Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó

A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.

Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City

Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.

A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot

A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.

0
0

Bulvár

Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?

A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak

Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért

Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.

Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány

A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.

Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki

Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.

Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt

A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom

A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.

Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül

Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.

Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet

Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.

Dobrev Klára állig érő, göndör hajjal: az új, nőies fazonnal ennyire más

Dobrev Klára arca teljesen más ezzel a hajjal, nőies, göndör fazonra váltott a politikus.