Magyar komolyzenei dallamokra érkezik a tavasz New Yorkba
Magyar dallamokra érkezik a tavasz New Yorkba, március 8-tól ugyanis magyar komolyzenei rendezvénysorozat kezdődik az Egyesült Államok keleti parti metropoliszában.
Vincze Máté kulturális tanácsos, a Külgazdasági és Külügyminisztérium égisze alatt működő New York-i Magyar Kulturális Központ vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a High Note Hungary című rendezvénysorozat az elkövetkező hetekben azokat a magyar komolyzenei hagyományokat népszerűsítő, feltörekvő szóló- és kamarazenészeket mutatja be a helyi műértő közönségnek, akik már nem teljesen ismeretlenek Amerikában.
A komolyzenei rendezvények nyitánya március 8-án, a nemzetközi nőnapon lesz a Golden Classical Music Awards 2018-as kamarazenei díjazottjainak, Bonnyai Apolka zongora- és Király-Lugosi Veronika hegedűművész koncertjével. Elővételben elkelt valamennyi jegy - hangsúlyozta Vincze Máté.
A magyar kulturális központ március 11-én két programmal is adózik Kodály Zoltán emlékének. New York legdinamikusabban növekvő egyetemén, a New York Egyetemen tart szakmai workshopot és ad elő a világhírű Kodály zenepedagógiai módszertanról Dr. Nemes László egyetemi tanár, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója. A professzor egyébként New York után az indianai Terre Haute városban, majd a kanadai Montrealban tart előadást. Valamennyi programját szintén a New York-i kulturális intézet szervezi.
Ugyancsak március 11-én ad koncertet Varga Tamás, a Bécsi Filharmonikusok első csellistája. A program Kodály Zoltán Szólószonáta gordonkára, Op. 8 című műve köré épül, amelyre a csellista felkérésére számos kiemelkedő zeneszerző, köztük a New York-i székhelyű, Pulitzer- és Grammy-díjas alkotó, a Yale Egyetem tanára, Aaron Jay Kernis készített átiratot.
Karosi Bálint zeneszerző és orgonista új, Concerto for Clarinet and String Orchestra című művét március 13-án mutatja be a Spectrum Szimfonikus Zenekar a New York-i Szent Péter-templomban. Szólót játszik Varga Gábor, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első klarinétművésze.
Másnap Liszt Ferencé lesz a "főszerep". Bemutatkozik ugyanis - Magyarország New York-i főkonzulátusának Bartók-termében - a Los Angeles-i nemzetközi Liszt-verseny ének kategóriájának győztese, az amerikai Kendall Harb. Őt a széles szakmai támogatást élvező szervezet társigazgatója, Polgár Éva zongoraművész kíséri és kalauzolja Liszt Ferenc világába.
Március 16-án New York vezető komolyzenei iskoláinak magyar növendékei adnak közös koncertet az intézet, a főkonzulátus és a New York-i Magyar Ház közös március 15-i ünnepi megemlékezésén. Majd Ittzés Gergely fuvolaművész kezdi meg amerikai körútját: első előadása a tekintélyes Carnegie Hallban lesz.
Vincze Máté az MTI-nek hangsúlyozta: a mostani High Note Hungary komolyzenei koncertsorozatot tavaly novemberben rendezték meg először a Magyar Állami Operaház és a Magyar Nemzeti Balett kéthetes, átütő sikerű vendégszereplésekor.
A rendezvénysorozat célja a magyar komolyzene meghatározó szerepének erősítése az amerikai metropoliszban is - fogalmazott a magyar kulturális központ vezetője.
hírek innen, onnan
Már csak három választói csoportban vezet a Fidesz
Nem sokkal, de stabilan vezet a Tisza a Fidesz előtt a teljes lakosság körében, a biztos pártválasztók körében pedig magasan vezet Magyar...
Friss, most érkezett az RTL bejelentése: ők csatlakoznak a Cápák között befektetőihez
Az RTL népszerű üzleti műsora, a Cápák között újabb izgalmas évaddal tér vissza 2026 januárjában. A kilencedik évadban tíz...
Marad a kvóta a vendégmunkásokra
A kormány 2026-ra is 35 ezerben rögzíti a vendégmunkáskvótát, miközben továbbra is a magyar munkaerő védelmét tekinti elsődlegesnek. A...
A szakértő ordítva kér: Ezt a téli gyümölcsöt edd, ha el akarod felejteni a székrekedést, a puffadást
Van itt még valami, amire felhívja a figyelmet a szakember.
Az orvosok esküsznek erre a gyümölcsre: Egy éjszaka alatt teljesen regenerálja a májat
Áfonya: A máj egészségének titkos fegyvere?
Akár azonnal fel is mondhatsz, ha ez a körülmény nem biztosított a munkahelyeden
A munkahelyi hőmérséklet gyakran vita tárgya: alkalmazottként ezeket teheted.
Ingyenes pelenkázó táskát kapnak a kismamák ettől a webáruháztól: így rendelj, már viszik is ki
Kismamaként minden segítség aranyat ér… pláne, ha egy ingyen pelenkázótáska babacuccokkal teli érkezik. A Kifli.hu most ezt dobja be és...
Letartóztattak egy férfit, aki az utcán rúgta, majd ütötte meg a feleségét
A nő csonttöréses sérüléseket szenvedett.
Beépített ember súg a magyar-román kézimeccs előtt
Sok minden eldőlhet ma.
„Ez volt a furcsa számomra” - halálközeli élményéről vallott a beteg
Elárulta mit látott, mielőtt visszatért volna az életbe.
Orbán fellép az Apukám világában
Olykor a meghatalmazott nagykövet is kérdezheti a kormányfőt.
Sport
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap
Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának
Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg
Két Premier League-klub is vinné januárban a Fradi 20 éves „generációs tehetségét”
Tízmillió fontért, vagy még több pénzért.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
Mentális problémák miatt szünetet kért a Barcelona csapatkapitánya
Határozatlan ideig nem fog pályára lépni Ronald Araújo.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó
A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.
Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől
Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.
A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene
Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.
Bulvár
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Az egész ország gyászolja. Önkezével vetett véget az életének a legendás színész
Őszinte részvétünk!
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
Lázár Jánost először kiröhögték, amikor beszámolt a milliókat érintő tervéről
„Lehet, hogy ebben a minőségben ez az utolsó találkozásunk” – mondta a miniszter.
Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért
Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával
Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom
A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.
Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki
Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.
Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet
Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.
Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt
A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


