Ezt olvasta már?


Macsó ország Olaszország?

Családi vállalkozások nyomán egy magyar alapítvány

A Jól-lét Alapítvány és az olasz APID vállalkozásfejlesztő szervezet női vállalkozások jelentőségét vizsgálta és helyzetük javításán dolgozott egy Erasmus projekt keretében. Az alapítvány munkatársai néhány napig vendégeskedett Torinóban az olasz partnerüknél.

Látogatásuk során érdekes keresztmetszetét kapták az olasz vállalkozói létnek, de a fókusz alapvetően a nőkön volt.

Torinó fantasztikus, másfélmilliós nagyváros, hatalmas, a várost körül ölelő több tíz kilométerre elnyúló ipari parkjaival, miközben olyan benyomása van az embernek, az utcáin közlekedve, mintha egy lusta vidéki város utcáit róná. Kényelmes, emberléptékű város. Nagyon szerethető szintézise a lusta, csillogó, misztikus múltnak és a gyors, harsány, technika súlyos jelennek. A várost kettészelő Po folyó a történelmi hídjaival, zöld fövenyeivel, csónakázókkal, a számtalan parkja a sétáló, piknikező emberekkel egybe olvad a történelemmel, a csodálatos palotákkal, romantikus, középkori sikátorokkal, több száz év egymásra épülő látványosságaival. Itt együtt tud élni a múlt és jelen, egymásból építkeznek, nem zavarják egymást. Láthattuk, hogyan tud a hagyományból építkező gazdaság és élet megvalósulni – írják az alapítvány beszámolójában.

Torino: a hagyományból építkező gazdaság.

De miért is fontos, hogy a hagyományokat említsem?
Olaszországban mindent átsző a hagyomány, ez határozza meg, befolyásolja a gazdaságot, a nők szerepét és boldogulásukat. Talán jobban, mint több más, európai országban. Utunk során azt tapasztaltuk, hogy nehéz harcot vívnak a nők a gazdasági szerepvállalásért, a hagyományos női szerepből való kilépésért. A társadalom igyekszik befogadni ezt a szándékot, de lassabban reagál, mint azt a helyzet megkívánja. A nők igen határozottan és elhivatottan „követelik” maguknak a lehetőségeket. A támogató háttér elmaradásának köszönhetően már társadalmi probléma a születések jelentős visszaesése. Csak most ébredezik a kormányzat és a szociális szolgáltatási szektor, hogy utolérje a nők munkavállalásának következményeként jelentkező hiányokat. Kevés a bölcsőde és az óvoda, nem felkészültek a munkahelyek a rugalmas munkaidőre, nincs gyakorlat az otthon végezhető munkára. A nők minden nehezítő körülmény ellenére, a hagyományokat csak óvatosan feszegetve egyre jelentősebb szerepet vívnak ki maguknak.

A jóléti állam határán egyensúlyozni
Az olasz jóléti állam nem segíti a nőket a gyerekvállalásban, szülésben, nevelésben. Abban sem, hogy munkát találjanak. De ha véletlenül egy nőnek munkája is meg gyereke is van, csoda, hogy bírja az iramot segítség nélkül (állami, rendszerbeli, illetve a partnere részvétele a család és lakás kezelésében).
Két tanulmány is megerősíti ezt a benyomásunkat, az egyiket az Osservatorio sull’imprenditoria femminile dell’Ufficio studi di Confartigianato készítette. Ebből megtudjuk, hogy az olasz állam az olasz családokra 16,5 milliárd eurót költ, a GDP alig 1%-át. Ezzel az EU országok között a 22. a sorban, jóval az 1,7%-os EU-s átlag alatt. Bölcsődéket igen kevesen tudnak igénybe venni, a két éven aluli gyerekeknek csak 11,9%-a, eleve alig van bölcsődei hely, vagy sokba kerül. Ahol jobb a helyzet, azok az északibb régiók: Emilia Romagna (24,8%), Toscana (19,6%), Lazio (16,8%), Valle d’Aosta (16,7%).

Ahogy a tanulmány fogalmaz, „az olasz nők a jóléti állam összeomlásának határán egyensúlyoznak”. Az ország nem a dolgozó anyáknak van kitalálva. És még kevésbé a vállalkozó nőknek, akik még az alkalmazott nőknek járó jogokból is kizárattatnak.

Ennek eredményeképp a válság és hiányzó családi szolgáltatások között a vállalkozónők száma 2005 és 2015 között 5,6%-kal csökkent. Logikus, hogy mindez a megszületett gyerekek számára és a nők foglalkoztatottságára igen nagy hatással van. A 25-44 éves gyermektelen nők 82,1%-a dolgozik, szemben az ugyanilyen korú gyermekes nők 63%-val. Mert nem tudják összeegyeztetni a családot és a munkát. Így lesz az egyik legalacsonyabb az olasz születésszám az EU-ban.
Tudjuk, mi a helyzet: kitolódó munkaórák (az okostelefont nem lehet otthon sem kikapcsolni), otthon – család és háztartás, idős szülők… a statisztikák szerint úgy, hogy abban az olasz férfiak nagy része nem vesz igazán részt (ebben igen hasonló a magyar és az olasz mentalitás).

Macsó ország női mozgolódnak.

Macsó ország női mozgolódnak
Az egyik startup, melyet meglátogattunk pont a rugalmas munkavégzésre teremt helyet a vállalkozni kívánó nőknek és ezt a tapasztalatot viszik tovább a vállalati, nagyvállalati környezetbe. Képzésekkel, helyzet és esettanulmányokkal mutatják be, hogy közel 30 %-os hatékonyságnövekedést is el lehet érni vállalati környezetben, amennyiben a munkaidőt, még ha korlátozottan is, de rugalmasan oszthatják be a munkatársak. Szabadon megválasztott kisebb szünetekkel, közös kávézóval, tárgyalásokkal, az ovihoz, bölcsihez igazított munkarenddel.
Olaszországot alapvetően macsó országnak tartják, olyannak, ahol a nők szerepe elsősorban a családi tűzhely köré összpontosul.

A valóság azonban egészen mást mutat. Az itáliai menedzser nők évek óta az egész országot átfogó szervezetbe tömörülnek, sőt, a női vállalkozásokkal külön törvény foglalkozik. Olaszországban közel 1,2 millió vállalkozás élén állnak hölgyek – ez a működő olasz vállalatok 23,4%-át jelenti. Csaknem hárommillióra tehető azoknak a nőknek a száma – ez az összes vezető állas 27, 9%-a -, akik meghatározó posztot töltenek be vállalatoknál; közülük több mint másfél millióan 30 és 49 év közöttiek. Szóval egyáltalán nem adják fel a nők, sőt.

Itthon kicsit jobb a helyzet
Keseregni szoktunk, hogy Magyarországon nem túl jó a helyzet, pedig csak hogy egy kicsit haza is beszéljünk, elszakadva Olaszországtól. Magyarországon a 15-74 éves nők közül nagyjából minden második vállal munkát és a munka, érvényesülés és a jövedelem sok dimenzióját vizsgáló nemzetközi tanulmány szerint tíz hellyel megelőzzük Olaszországot, a mezőny élvonalában vagyunk, Izland, Norvégia, Svédország és Finnország mögött. Persze nem érdemes hátra dőlni, nagyon sok területen van még min dolgozni, javítani.
Az olasz gazdaság motorja nem a multicégekben rejlik, hanem a nemzeti és családi vállalkozásokban.

Pedig a motor a családi vállalkozások
Csakhogy visszatérjünk a hagyományokhoz, Olaszországban a gazdaság alapszövetét mindmáig a családi vállalkozások adják: nemcsak a kis- és közepes, hanem a nagyvállalatok szintjén is. Operatív vezetőik többsége egyszersmind az alapító család tagja. Az olasz gazdaság motorja nem a multicégekben rejlik, hanem a nemzeti és családi vállalkozásokban, olyannyira, hogy a GDP több mint 50%-át a családi és KKV-k adják.
A komolyabb famíliák csemetéit már apró gyermekkoruktól kezdve arra nevelik, hogy egyszer majd át kell venniük a boltot, s a testvéreknek meg kell osztozniuk a kulcspozíciókon. Az természetes, ifjabb nemzedéke a legjobb olasz egyetemek diplomája után még egy master fokozatot is szerez, többnyire valamelyik neves amerikai intézményben, de gyakran követik e példát a kevésbé ismert közepes vállalkozásoknál is, ha biztosítani akarják a családi vagyon megőrzését.
Igen elterjedt az a szokás, hogy formálisan a „trónörökösökkel” is megmászatják a szamárlétrát: le kell húzniuk egy-egy szezont a műhelyben, vagy az ügyintézés alsó szintjén.

Se feladni, se elhagyni
Erre láttunk példát a több mint 150 éves gombkészítő és kereskedő családi vállalkozásnál, ahol az üzletet a rangidős lányának adta át a papa. Minden a papírforma szerint ment. A gyerekek ott nőttek fel a műhelyben, ott végezték az egyetemi gyakorlatot, és igen, a külföldi egyetemi tanulmányok után jöttek, és átvették a szülőktől az üzletet. Nem tudtam, irigyeljem vagy sajnáljam a hihetetlenül dinamikus, állandóan mosolygó tulajdonos nőt, aki kissé ironikusan beszélt a fejlesztési terveiről. Ironikusan, mert bár a papa átadta az üzletet, de folyamatosan jelen van, akivel a digitális gomb fejlesztési ötletét elég nehéz megértetni. Minden nehézség ellenére az világos volt, hogy se feladni, se elhagyni nem szeretné az örökölt üzletet.

A generációs problémák pedig láthatóan benne vannak a pakliban, ezekkel együtt kell élni. Az alapítók bölcsessége és jószándéka megkérdőjelezhetetlen, és valahogy ez, ahogy ki is jelöli a jövőt a fiatalabb nemzedéknek, ezzel korlátok közé szorítva, úgy biztonságot is ad. A család, a bejáratott üzlet, a kikövezett lehetőségek biztonságát nyújtja. Az olasz családi vállalkozásokban a család támogatja tagjait, gazdasági hanyatlás idején munkát ad a fiataloknak, és segít összeszedni a kezdéshez szükséges tőkét. Az összetartás ugyanakkor nem jár együtt elszigeteltséggel: a kisvállalkozások fogékonyak, nyitottak az új technológiákra.

Itthon megbízhatóbb egy családi vállalkozás
Mintegy 110 ezer olyan cég működik ma Magyarországon, ahol a tulajdonosok és ügyvezetők között apai, anyai vagy testvéri kapcsolatok lelhetők fel. „Ekkora bázisban értelemszerűen előfordulhatnak szép számmal problémás és rendkívül jól teljesítő cégek is, de a legfrissebb statisztikáink szerint a családi vállalkozások 75 százaléka megbízhatóbb egy átlagos hazai cégnél, míg 15 százalékuk pedig kiemelkedő megbízhatósági szempontból” – mondja az Opten igazgatója, aki maga is családi vállalkozást épít.

Izgalmas volt látni, hogy néhány száz kilométerre és persze egy-két országgal odébb mennyivel különbözőek a lehetőségek, amit egy turista út alkalmával nem láthatunk. Előszeretettel kesergünk helyzetünkön, de megnyugtató azért onnan nézve, hogy Magyarországon, bár van mit javítani a nők helyzetén, de van néhány kedvezmény, melyet már nem kell elérnünk.
Ami biztos, hogy nagyobb érdeklődéssel és kooperációval kellene fordulnunk a tapasztalatcserék felé, annyi energiát megspórolhatnánk. Számtalan jó ötletet láttunk, igyekszünk megosztani, láttunk elvetélt próbálkozást, amiből szeretnénk tanulni, kaptunk módszertant, amivel gyorsabban lehet haladni, hatékonyabban lehet dolgozni. Kaptunk nyitottságot, kapcsolatokat, szakmai anyagokat, kedvességet és reméljük hosszú távú együttműködésre kész csapatokat.
A projekt lezárul eredményeiről a honlapon lehet olvasni.







0
0
0

hírek innen, onnan

Trump szerint sikeresek voltak a tárgyalások Iránnal, ezért elmarad a „nagyon kemény” csapás

A végleges megállapodást mindenki jóváhagyta, az aláírás helyszínét és időpontját hamarosan bejelentik.

A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást

A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

Shakira, azték táncosok és gigatikus kupa: Mexikó már megnyitotta a világbajnokságot

Az M4 egyből egy kis szexizmussal köszöntötte a futballünnepet, ami a 16 évvel ezelőtt vb nyitómeccsének ismétlésével, egy...

Áramütést szenvedett egy gyerek, aki egy vasúti szerelvényre mászott fel Várpalotán

Az eset körülményeit a Várpalotai Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.

Eva Longoria 51 évesen is elképesztően ragyog: ezt eszi minden nap a kirobbanó formáért a színésznő

Eva Longoria szerint az emberek gyakran keresik azt az egyetlen titkot, amely garantálja a fiatalos külsőt és a jó formát – ő azonban úgy...

Ezt a szigorú szabályt kell betartania Lilibetnek, ha újra találkozik Károllyal: a hercegnőnek alkalmazkodnia kell a protokollhoz

Évek óta találgatják a királyi család rajongói, vajon mikor láthatja újra III. Károly király legfiatalabb unokáit. Nos, a...

Váratlan lemondás az ügyészségen: az „aranykonvoj” ügye áll a háttérben

Lemondott vezetői posztjáról dr. Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője - közölte csütörtökön a Legfőbb...

Trump lefújta a csütörtök esti, Irán elleni légicsapásokat, olyan jól állnak szerinte a béketárgyalások

A poszt utolsó mondatában az amerikai elnök azt ígéri, hogy a békeszerződés aláírásának helyét és idejét is rövidesen közölni...

Mozgás Éjszakája: mutatjuk, milyen programok várják a látogatókat

Idén is rengeteg különböző helyszín csatlakozott a kezdeményezéshez.

Nem a sötétben vagy a hallgatásban tűnünk el. Hanem abban, hogy folyton látszani igyekszünk.

Manapság csak az értékes, ami látható. De az állandó látszani igyekvés és teljesítménykényszer mélyreható átalakulást idéz elő...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!