Ezt olvasta már?

Pécsi cég a leginnovatívabbak között Európában

Akár negyedére rövidíti az ipari gépészeti központok, légtechnikai rendszerek és más összetett épületgépészeti megoldások kivitelezési idejét és gyakorlatilag...


MOL Magyar Kupa - Sporttörténeti tettre készül a ZTE

Több ezer zalaegerszegi szurkoló kíséri el csapatát a fővárosba a Budafoki MTE elleni labdarúgó MOL Magyar Kupa-döntőre.


hirdetés

A Zete 1920 Hagyományőrző Egyesület szerint könnyen lehet, hogy közelít majd a létszám az emlékezetes Manchester United elleni 2002-es Bajnokok Ligája-mérkőzéshez, amikor a ZTE 1-0-ra legyőzte a világhírű angol csapatot.

"A Mezőkövesd elleni idegenbeli győzelem lélektanilag rendkívül sokat jelentett a május harmadiki kupadöntőre készülő ZTE FC-nek. Ám nemcsak a csapatnak, hanem a szurkolóknak is, akik egyébként eddig is szorgalmasan szervezték útjukat a Puskás Ferenc Arénába." - fogalmazott az egyesület közleményében.

A Zalaegerszeg a 2002-es bajnoki cím után érhet el újabb kimagasló sikert. Amennyiben legyőzi a szerdai döntőben a másodosztályú Budafokot, a Győr, a Székesfehérvár és a Debrecen után a negyedik olyan vidéki klub lesz, amely nyert már bajnokságot és kupát is.

"S ha még számításba vesszük a férfi kosárlabdát, a zalai vármegyeszékhelyen oly népszerű sportágat, akkor Székesfehérvár mellett csak Zalaegerszeg büszkélkedhet azzal vidéken, hogy bajnok és kupagyőztes csapata van." - írta a Zete 1920 Hagyományőrző Egyesület, amely a Zalatáj Kiadóval rendhagyó módját választotta annak, hogy a Zalaegerszegről, Zala vármegyéből érkező szurkolók mellett azok is ott legyenek a Puskás Ferenc Arénában, akik egykor zalaegerszegiként, zalaiként a fővárosban telepedtek le. A Zalaegerszegi Önkormányzat által Budapesten évente rendezett Egerszegi Kapocs találkozó résztvevőinek elektronikus levélben küldött invitálást a kupadöntőre az egyesület és a kiadó.

"Buzdításban tehát nem lesz hiány zalai oldalon. A szurkolók remélik - nem lebecsülve az NB II-es Budafokot -, hogy a Debrecen ellen 2010-ben 3-2-re elveszített kupadöntő után ezúttal zalai sporttörténeti sikerként Zalaegerszegre kerül a Magyar Kupa is." - áll a közleményben.

 

MTI

 

 

 







0

hírek innen, onnan

Az orosz titkosszolgálat szerint az Egyesült Államok kémkedésre használja az iPhone-okat

Az orosz szövetségi és biztonsági szolgálat (FSZB) csütörtöki közlése szerint lelepleztek egy amerikai kémkedési műveletet, mely egy...

Mit csinál Brüsszel után? Ujhelyi István válaszol

Kifejezetten sikeres európai politikus volt, a korábbi MSZP-s Ujhelyi István mégis úgy döntött, jövőre nem indul az európai parlamenti...

„A személyzet is köhög, én is köhögök” – Sosem hallott részletek derültek ki Suhajda Szilárd betegségéről: ilyen állapotban indult neki a Mount Everestnek

Köhögő, beteg hegymászók között töltötte napjait az alaptáborban Suhajda Szilárd, mielőtt nekiindult volna utolsó útjának. Immár...

III. Károly Romániában: itt mindig otthon éreztem magam

Magánlátogatásra érkezett pénteken a szomszédunkba a brit uralkodó, aki korábban, walesi hercegként rendszeres vendégnek számított az...

Korrupcióval vádolják a munkaügyi minisztert, novemberben a francia bíróság előtt kell felelnie

Olivier Dussopt francia munkaügyi, foglalkoztatási és integrációs miniszternek bíróságon kell felelnie november 27. és 30. között egy...

A kommunista nem vész el, csak átalakul

Orbán Viktor és rendszere nem tisztel sem demokráciát, sem jogállamot, sem népet, sem nemzetet, sem Istent, sem embert, mert a kommunista nem...

Idén mintegy kétmilliárd forint értékben nyújt tagdíjkedvezményt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Június 1-től július 14-ig tart az idei tagdíj-megállapítási időszak.

Hogyan segíthet a mesterséges intelligencia jogi kérdésekben?

A megyék átnevezése vármegyékké nem csak nagy port kavart a sajtóban és a közbeszédben egyaránt, de többszáz jogszabály...

Érdekes számok jöttek: a britek már elengednék Észak-Írországot

A britek alig harmada érzi azt, hogy Észak-Írországnak továbbra is az Egyesült Királyság részeként kell működnie – derül ki egy...

Igaz a hír? Lencsevégre kapták Kylie Jennert és Timothée Chalamet-t

Áprilisban kezdődtek a pletykák azzal kapcsolatban, hogy Kylie Jenner és Timothée Chalamet randiznak. Több forrás is megerősítette, hogy...

A következő szezonban sem fújják túl a lufit Kecskeméten

Remek szezont zárt újoncként a Kecskemét együttese, hiszen a Ferencváros mögött a második helyen végzett az élvonalban. A klub...

Még csak most születnek: ilyen hatása lesz a világra az Alfa generációnak

Éppen most, a szemünk láttára nő fel egy generáció, amiről eddig nem sokan hallottak. Pedig néhány éven belül ők lesznek a legtöbben...

Sport

SMS-ben üzent a hegymászó a felesé-gének, hogy nem fog tudni lejönni a hegyről

A szokásosnál is halálosabb szezont zártak a Mount Everesten.

Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste

Ennek ellenére a magyar hegymászó nyughelye már mindörökre a Mount Everest marad.

Óriási bajba került a magyar válogatott focista csapata a Bundesliga-osztályozón

Alighanem már a rájátszás első meccsén eldőlt minden.

Dzsudzsák Balázs sorsa hamarosan eldőlhet

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete a 2023-as évben harmincharmadik alkalommal kérdezte meg a férfi játékosok véleményét az elmúlt férfi bajnokság (2022/23) […] A Dzsudzsák Balázs sorsa hamarosan eldőlhet bejegyz

Kiderült, miért a Fradiba igazolt Varga Barnabás a külföldi klubok helyett

Ahogy arról beszámoltunk, a mögöttünk hagyott NB I-es szezon gólkirálya Varga Barnabás a Paks együttesétől a Ferencvároshoz igazolt.   Varga […] A Kiderült, miért a Fradiba igazolt Varga Barnabás a külföldi klu

A Győr edzője szerint a Fradi trénere arcon köpte

Éppen ment volna gratulálni az ellenfélnek a bajnoki címhez, amikor az eset történt.

DVTK: távozhat a közönségkedvenc

Eddig 271 NB I-es mérkőzésen 65 gólt szerzett Könyves Norbert, akinek a magyar válogatottban 5/1 a mutatója. Könyves 2021 nyarán […] A DVTK: távozhat a közönségkedvenc bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

A rendőrök mentették meg az Európa-liga döntő bíróját a reptéren

Jose Mourinho is melegebb éghajlatra küldte az angol játékvezetőt.

Távozhat a DAC-tól az FTC játékosa, három országból érdeklődnek iránta

2022 februárjának végén került másfél évre kölcsönbe a Ferencvárostól Szánthó Regő a DAC-hoz. A nemrég véget ért 2022/23-as évadban a […] A Távozhat a DAC-tól az FTC játékosa, három országból érdeklőd

Union Berlin: megműtötték Schäfer Andrást

Az Union Berlin a negyedik helyen zárt a Bundesligában, így a következő idényben a BL-ben is szerepelhet. Schäfer András a […] A Union Berlin: megműtötték Schäfer Andrást bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

0

Bulvár

SMS-ben üzent a hegymászó a felesé-gének, hogy nem fog tudni lejönni a hegyről

A szokásosnál is halálosabb szezont zártak a Mount Everesten.

Orbán Viktor: Kinyílik a bicska az ember zsebében, elment az eszük!

Szerinte Magyarországnak ki kell állnia magáért.

Brutális vihar tarolja le az országot, itt fog leszakadni az ég - kiadták a figyelmeztetést

Sosem nyugszik már meg az időjárás? Pénteken is szükség lesz az esernyőkre.

Ezek a megtakarítások menekülhetnek meg az új 13 százalékos adótól

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13 százalék

Megbotlott és összesett Joe Biden

A hivatala által kiadott közlemény szerint jól van.

Fellázadtak az orvosok a Péterfy Sándor utcai kórházban az új főigazgató ellen

Bizalmi szavazáson jelezték, hogy nem szeretnének vele dolgozni.

Nem hiszed el, melyik csirkehús ára kezdett el csökkenni

A tojás ára sem emelkedik meredeken, sőt, valahol már csökkenni kezdett.

Nagy Ervin: Párizsban már égne az egész város

Levegőt! címmel szervezett országos tüntetést a státusztörvény ellen két mozgalom – a noÁr és a Tanítanék – csütörtök este Budapesten, valamint 15 vidéki városban. Arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak a t

Senki sem tudta a legendás színésznőről, hogy a saját neméhez is vonzódik: leszbikus kapcsolatait hét pecsétes...

Claudette Colbert egyike volt az elmúlt száz év száz legnagyobb hollywoodi filmsztárjainak. A díva nézők millióit hódította meg a vásznon, szépségéért pedig bolondultak a férfiak, ám romantikus viszonyait illető

blogmorzsák

Holtpont Új-Guineában

1942 decemberében a szövetségesek új kihívással találkoztak Új-Guineában: a megerősített japán vonalak elleni támadással.

Nézd meg a csomagolást! Te felismered a jelöléseket?

Kíváncsi vagy, hogyan csökkentheted ökológiai lábnyomod a bevásárlás során?