Ezt olvasta már?

0

Leesett az első hó Nógrád megyében

Hétfő reggelre tényleg megérkezett az első hó. Ahogy azt már korábban jelezték, vasárnap éjszaka megérkezett hazánkba az igazi tél, és ezzel együtt a havazás is. A lehűlés, bár az évszakban nem meglepő, komolyabb fagyokat is hozott már vasárnap reggelre, ezért érdemes mindenkinek a szokásosnál óvatosabban közlekednie a télies útviszonyok miatt.


hirdetés

Ahogy azt már korábban jelezték, vasárnap éjszaka megérkezett hazánkba az igazi tél, és ezzel együtt a havazás is. A lehűlés, bár az évszakban nem meglepő, komolyabb fagyokat is hozott már vasárnap reggelre, ezért érdemes mindenkinek a szokásosnál óvatosabban közlekednie a télies útviszonyok miatt.

Pest megyére egyébként intenzív ónos eső miatt vasárnap este másodfokú figyelmeztetést is kiadott a meteorológia, míg Nógrádra elsőfokút a havazás miatt. Jó hír, hogy ez hétfő reggelre elsőfokúra mérséklődött mindegyik megyében. A sofőröknek azzal is számolniuk kell, hogy a havas, latyakos, esetleg hódarás utak után igencsak csúszós szakaszok is veszélyeztethetik biztonságokat. A Magyar Közút korábban azt tanácsolta, hogy a társaság folyamatos munkavégzése mellett is fel kell készülnie az autósoknak arra, hogy intenzívebb havazás esetén időszakosan téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak, ezért szükségük lesz a nyári időjárási viszonyok között megszokott utazási sebességük mérséklésére.

Az Útinform hétfő reggeli tájékoztatása szerint, a Dunától keletre mindenütt havazik, vagy szállingózik a hó. A gyorsforgalmi utak burkolata a preventív védekezés hatására mindenütt sónedves, helyenként latyakos. A fő- és mellékutaknál hasonló a helyzet, de Pest megyében az intenzív havazás nyomán előfordulhatnak latyakos, hókásás alsóbbrendű utak. A látási viszonyok szinte mindenhol megfelelőek. Gyenge a légmozgás vagy szélcsend van.

A szakemberek mindenképpen arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat cseréljék át téli közlekedésre alkalmas, megfelelő minőségű téli abroncsokra. Továbbá a közlekedőknek érdemes még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális útviszonyokról, ezt megtehetik az Útinform szolgálatánál és megyei diszpécsereinél, valamint az utinform.hu-n.

 

Forrás: nool.hu / fotó: Kőházy J. Zsolt







0
0

hírek innen, onnan

Ezek a híres emberek hunytak el 2019-ben: a szívünk szakad meg miattuk.

Az idei évben sajnos több tehetséges színésztől, zenésztől és tervezőtől kellett végleg búcsút vennünk.

Kórházba kellett szállítani Kiss Orsit

Komolyabb lett a baj, mint ami elsőre látszott.

Pirner Alma hálószobatitkán jót derült, aki hallotta, ami talán nem is csoda

Bár a Mikulá- ünneplés kapcsán került szóba a kandalló, Pirner Alma végül egy szórakoztató hálószobatitokkal gazdagította a...

Hogyan lesz hús a rovarokból? - Nálunk is megkezdődnek az úttörő kísérletek

Megkezdődnek jövőre Magyarországon is azok a takarmányozási kísérletek, amelyekben sertéseket és baromfiféléket etetnek majd...

Mihályi Győző lehetett az elkövető az Újszínházban történt zaklatási ügyben

Az ügy további pikantériája, hogy Mihályi a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke is egyben.

Ez az oka mindennek? Őszintén vallottak alkoholfogyasztási szokásaikról a tinik, letaglózó eredményeket hozott a felmérés

Gőzkieresztés, bulira hangolódás, és nem akarnak kilógni a sorból. Ezzel magyarázzák a középiskolás fiatalok egy felmérés szerint,...

Ismét az ELTE vezet: ezek az ország legjobb jogi karai

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara vezeti a jogtudományi képzéseket indító intézmények hallgatói...

Mélyponton a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt a privátszektorban a foglalkoztatás novemberben az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta pedig...

Mit tudtok a leghíresebb zeneszerzőkről? Műveltségi kvíz

Bach, Vivaldi, Mozart - talán nem is kell sorolnunk, hiszen a világhírű zeneszerzők nevével mindenki találkozott már. De mit tudtok róluk...

Friss időjárás-előrejelzés - Figyelmeztetést adtak ki a fél országra és Budapestre

Egyes területeken ónos eső míg máshol sűrű köd várható - Van, ahol mindkettő. Mutatjuk a részleteket:

Orosz védelmi miniszter: évről évre romlik az orosz-NATO viszony

'Nemcsak hogy minden megállt, de évről évre romlik.'

0

Sport

Elnök Kupa-döntőt játszhat a magyar női kézilabda-válogatott

Hétfőn a 13. helyért léphetünk pályára a Japánban zajló világbajnokságon a világ - és Európa-bajnok franciák ellen.

Ez a nehézsúlyú MMA: az utolsó másodpercekben KO-zta ellenfelét, miután végig hátrányban volt

Jairzinho Rozenstruik igazolta az MMA-közhelyet, nehézsúlyban valóban elég egy ütés a sikerhez.

A Barcelona lenyűgöző összjátéka után sarokkal rúgott csodagólt Suárez

Gálázott a Barcelona a Mallorca ellen, Suárez pofátlanul nagy gólt rúgott, a friss aranylabdás Messi mesterhármasig jutott.

DVSC-Honvéd: Kassai döntése nagy vitát generált - videó

Herczeg András is beszélt az esetről.

Mintha csak Klicskót láttuk volna

A szombati év mérkőzésén Anthony Joshua visszavette nehézsúlyú öveit.

Ezt az eredményt a hollandok sem akarták elhinni

A német válogatott legyőzte a hollandokat a női kézi-vb-n.

Jó erre ébredni: magyar sikerrel indult a vasárnap reggel

A magyar női kézilabda-válogatott 34-26-ra legyőzte Argentína csapatát a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság alsóházi rájátszásában, vasárnap.

Valósággal szétszakadt a UFC-harcos arca a hatalmas ütésektől - videó

Jairzinho Rozenstruik már a második korábbi nehézsúlyú világbajnokot intézte el 2019-ben.

Összeszedte magát a magyar válogatott - Rasmussen értékelt

Női kéziseink nyolc góllal legyőzték Argentínát.

Duplázott Liu Shaolin - olyat tett, amit magyar versenyző még soha

Liu Shaolin Sándor megnyerte a második 500-as távot is.

Gerard Piqué zseninek hiszi magát, de a teniszvilág máris átkozza

A Barcelona világbajnok sztárja egy eurómilliárdos birodalom ura. Maradhatott volna annál, amihez ért?

0

Bulvár

Hatalmas szél jön: kilenc megyére adtak ki vészjelzést

Ráadásul újra fagyni is fog jövő héten.

Így a legkártékonyabb a mikró: ha ezt tapasztalod, ideje lecserélni

Ezt ellenőrizd, hogy biztonságosan használhasd a mikródat.

Kiderült, miért nem mosolygott soha Karády Katalin

A melankólia nagyasszonya utolsó interjújában árulta el, miért nem tükröződött az arcán egyszer sem a boldogság.

Bitang erős szíverősítő és vérnyomáscsökkentő hatású: a galagonyát érdemes gyakran fogyasztani

A galagonyát magas vérnyomás és szívbetegség ellen is javasolják.

Félresikerült karácsonyfák - besírsz a röhögéstől.

Néha a türelem fogy el, máskor a muníció a lényeg, hogy tudjunk nevetni magunkon is, ha az alábbiak netalán velünk történnének meg!

A Modern Talking szőke sztárját ma már lehet, fel sem ismernéd - A 65 éves Dieter Bohlen így megváltozott

Így néznek ki napjainkban a '80-as évek legjóképűbb férfi énekesei.

10 szenzációs ajándék 3000 forint alatt - garantált siker.

Kihúztad az új csajt a munkahelyeden és ölteted sincs, mit vegyél neki? Íme 10 szenzációs ajándéktipp 3000 forint alatt.

Nem azért forralták régen a bort, mert finom volt: miért kezdték el készíteni a téli italt?

Gusztustalan oka van, miért kezdtek forralt bort gyártani: ma viszont mindenki imádja.

Lassítja az öregedést a szeretkezés, de csak ha elégszer csinálod. Mutatjuk, mi a minimum.

Nem mintha még külön indokot kellene rá keresni, de a szexnek számos kedvező élettani hatása van, amit régóta ismerünk: segít csökkenteni a vérnyomást, megszünteti a stresszt, de még a jobb alváshoz és az erősebb immunrendszerhez is hozzájárul, amellett, hogy természetesen a partnereddel is közelebb érezhetitek magatokat egymáshoz, ha aktív szexuális életet éltek. A jó tulajdonságok azonban itt még nem érnek véget.

5 gyönyörű plus-size nő, aki bebizonyítja, hogy egyáltalán nem a méret a lényeg

Túlságosan is belénk vésődött, hogy csak az lehet szép, akinek XXS-es a mérete és, ha már egy kicsivel is nagyobb vagy, akkor eláshatod magad, mert nem férsz bele a szépségideálba. Viszont hatalmas köszönet azoknak a tervezőknek, akik pár éve behozták a köztudatba a plus size modelleket, mert velük együtt elindult valami, minek hatására a nők elkezdték elfogadni és megszeretni a testüket még akkor is, ha kicsit kerekdedebb az átlagnál.

blogmorzsák

Kábítószer kereskedelem a „balkáni úton“

Az Europol 2019. évi jelentése súlyos és aggasztó megállapítá­sokat tartalmaz.

Így maradj mentálisan erős egy szakítás után!

A nassolás és az alkohol csak pillanatnyi örömöt okoznak. Ezek a tippek viszont tartós és pozitív változást!

Szent család vagy sokkal inkább egy igazán emberi család?

Mi a baj a „kereszténydemokrata” családképpel?

A hetedik napon pihenjünk meg mi is

Csaba testvér arra buzdít minket, hogy álljunk meg és gyönyörködjünk az életünkben.

Pozitív várakozás

Ádvent a várakozásról szól, azonban ez a foga­lom az utóbbi időkben negatív jelentéssel társult.

Ananászos vanília pie

Relatíve egyszerű amerikai pite, amit biztosan sokan szeretnének kipróbálni.

Buddha tál az új trend

Ahogy elnézem a tálakat, olyan 5-6 óránál tovább egyiknek sem tart az elkészítése.

Beszélhetünk-e önálló KDNP-ről?

A demokrácia alapelveire hivatkozva akarja megváltoztatni a Fidesz a frakcióalakítási szabályokat az országgyűlésben.

„Nem adom a Katonát!“

Mire kell nekik egy színház, amikor ők egy végtelenített Nélküledet akarnak hallgatni szlovák whiskyvel, szotyival?

10 hasznos tanács izraeli utazáshoz

Egy izraeli utazás előtt nagyon sok kérdés merülhet fel. Prakti­kus tanácsok saját tapasztalat alapján.

Habos álomsüte­mény mogyoróval a közepén

Mintha apró boldogságszéru­mok rejlenének min­den falat­já­ban. Csupa hab, csupa meglepetés!

Karády az embermentő

Karády Katalint hőstettei sem mentették meg Rákosiéktól. Menekülni kényszerült.