Ezt olvasta már?


Lassan elnéptelenednek a brit utak

Az emberek kevesebbet utaznak, mint korábban

Nagy-Britanniában az elmúlt negyven évben sokak számára hozzáférhetővé és jóval könnyebbé vált a közúti közlekedés. A járművek gyorsabbak és hatékonyabbak, alaposan megnőtt a jogosítvánnyal rendelkezők száma, és ma már sok az olyan háztartás, amely két gépkocsival rendelkezik.

A tömegközlekedés javult. Még a kerékpárok is könnyebbek és lendületesebbek. Ezekből a tényekből kiindulva a közvélekedés az, hogy az ország közútjai valósággal nyögnek a túlterheltségtől. Furcsa módon azonban ennek épp az ellenkezője igaz, az emberek kevesebbet utaznak, mint korábban.

A személygépkocsik és tehergépjárművek által megtett távolság az utóbbi négy évben csökkent, elsősorban a gazdasági visszaesés miatt. E jelenség mögött azonban meghúzódik egy hosszabb trend: a britek már mintegy tizenöt éve egyre kevesebbet utaznak. A közlekedési minisztérium szerint ma egy személy átlagosan alig valamivel több utat tesz meg, mint az 1970-es évek elején, és többnyire gépkocsival. Az 1990-es évek közepe és 2010 között az egyének vásárlási célú utazásainak száma 19 százalékkal esett vissza, a baráti látogatásra történő utazásoké pedig 22 százalékkal.


Az internetes vásárlás is beindult

Az irányzat nem korlátozódik kizárólag Nagy-Britanniára. Az Egyesült Államokban nagyjából hasonló esés következett be a vásárlási célzatú utazásokban, és kevesebb lett a munkába járás miatti és üzleti célú utazás is. A brit trend azonban különösen markáns, részben azért, mert Nagy-Britanniában általában jók, időben összegyűjtöttek az utazási szokásokat mutató adatok.

A bevásárlási célzatú utak apadása egyenletes. Az Országos Statisztikai Hivatal szerint a gyakori, rövid utakat felváltották a gépkocsival megtett ritkább, hosszabb utazások. Az előző munkáspárti kormány "városközpontok előnyben" jelszóval meghirdetett politikája ellenére, amely a városi területeken zajló vásárlást kívánta fejleszteni, 2000 óta folyamatosan nő a városokon kívüli üzletek száma, és több mint 45 ezer városközponti vagy ahhoz közeli boltot bezártak - derül ki a Verdict Research nevű kereskedelmi konzultáns cég adataiból.

A The Economist brit magazin összeállítása szerint az üzletek ma nagyobbak és távolabb helyezkednek el egymástól, mint korábban. Az élelmiszerek előállításában, csomagolásában és tárolásában bekövetkezett változások miatt egyes élelmiszerek tovább eltarthatók, és több embernek van nagy fagyasztója, amelyben tartalékot tud felhalmozni. A jól ellátott üzletláncoknak még a városközpontokban is megfigyelhető növekvő dominanciája erősíti a kevesebb bevásárlási célzatú utazás trendjét.

Az internetes vásárlás is beindult az elmúlt 15 évben. 1995-ben gyakorlatilag még alig adtak el valamit online, most viszont a 2011-ben 68 milliárd font értékű e-kereskedelem az összes nagy-britanniai kiskereskedelmi vásárlás 17 százalékát teszi ki.

A konyhapultnál folytatott tereferék kivesztek

A barátok és családtagok meglátogatásának visszaesését nehezebb megmagyarázni.

Az inflációnövelő benzinárak miatt nyilván sok ember alaposan visszafogta a társadalmi kapcsolattartást szolgáló utazásait, miközben bevásárolni és munkába járni továbbra is kénytelen. Mivel az új gépkocsik jobban hasznosítják az üzemanyagot, mint a régiek, és mivel a kocsik ára kisebb arányban nőtt, mint más fogyasztási cikkeké, az autózás költségei reálértékben lényegében csökkentek. Ám a mindennapi életben az emberek jobban figyelnek a benzin literenkénti árára, mint arra, hogy mennyibe kerül egy mérföld megtétele, a benzinkutak növekvő árai bizonyára hatással voltak és vannak az utazási szokásokra.

Egy másik magyarázat lehet a kapcsolattartási célú utazások megcsappanásában a nők arányának jelentős növekedése a munkavállalók között, méghozzá az 1971-es 42 százalékról 68 százalékra. "A kanapén vagy a konyhapultnál folytatott (nők közötti) tereferék jószerével kivesztek" - közölte Jonathan Gershuny, az Oxfordi Egyetem szociológusa. Szerinte a baráti látogatásokhoz kapcsolódó utak másfél évtizede tapasztalható zsugorodása egy hosszú távú irányzatba illeszkedhet, ebből a szempontból vizsgálva akár mélyebb szociális változások is tükröződhetnek benne.

További elképzelhető okként szolgálhat, hogy az emberek ma jobban el tudják szórakoztatni magukat odahaza, mint korábban. A televíziózás, a legtöbb időt lekötő szabadidős tevékenység kétségtelenül változatosabbá vált: a sokcsatornás televízióval rendelkező háztartások száma a 2000-ben mért 7,6 millióról 25,7 millióra nőtt. A tévénézésre szánt idő azonban csak napi 20 perccel, átlag négy órára nőtt, úgyhogy bár szerepe lehet abban, hogy a britek kevesebbet járnak el hazulról, mint korábban, de ez a szerep nem túl jelentős.


Az internet hatása

Akárcsak a kiskereskedelemben, a szabadidő eltöltésében is az internet az utóbbi két évtized legnagyobb újítása.
1995-ben még kevés háztartásnak volt internet-összeköttetése, az e-mailezés pedig épp csak elkezdődött. Ma a háztartások több mint háromnegyede összeköttetésben áll a világhálóval, és az internetet használók átlagosan 50 órát töltenek online az otthonaikban. A közösségi oldalakat a brit háztartások 60 százaléka használja, és ezek kötik le az internetezésre fordított idő több mint egyötödét.

A számítógép és a televízió előtt töltött órák megnövekedése - és a barátoknál és családtagoknál tett látogatások visszaesése - nem feltétlenül jelenti azt, hogy a britek bezárkózóak lettek. Az Oxfordi Egyetem szociológusa szerint azok, akik online érintkeznek a barátaikkal, személyesen is hajlandóak találkozni velük. Az internet "hatékonyabbá" és változatosabbá teheti a társasági kapcsolatokat.

Az ugyancsak oxfordi szociológus Oriel Sullivan szerint a barátoknál tett látogatásokat részben felváltották a barátokkal közös kiruccanások.



MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Döntött a nemzetközi szövetség, férfi kéziseink biztosan lemaradnak a jövő évi világbajnokságról

Tizenegy év után ismét Magyarország nélkül rendezik meg a világtornát.

Vége a 20 éves várakozásnak: a Pfizer bejelentette, sikeres a Lyme-kór elleni vakcinájuk

A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai...

Több ezer MRI-felvételből derült ki, meddig tart valójában a serdülőkor

Egy nagy nemzetközi kutatás öt, jól elkülöníthető szakaszt azonosított az emberi agy fejlődésében és öregedésében. A legfontosabb...

Változhat-e a magyar választási rendszer, komoly vita a parlamentben

A választási rendszerről is szóltak a képviselők napirend előtt az Országgyűlésben.

25 év munka után jött a hidegzuhany: pénzt követel vissza alkalmazottaitól a Volkswagen

Újabb viharfelhők gyülekeznek a Volkswagen felett. A német autógyártó, amely az elmúlt években egyre nagyobb nyomás alatt próbálja...

Különös felfestések jelentek meg a zalaegerszegi kórháznál – Ön tudja, mit jelentenek?

K+R parkolóhelyeket jelöltek ki a zalaegerszegi kórház rendelőintézete előtt, amelyek rövid idejű megállásra szolgálnak. A kórház...

Kiderült, az állam tavaly visszakérte a Hévízi Tófürdő szigetfürdőjére szánt támogatást

Tavaly gyorsan született egy terv a lezárt fürdőház pótlására. Erre egyrészt a szükségesnél kevesebb összeget különített el az...

Lannert Judit: Az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára

A miniszter szerint már az első száz napban is lesz érzékelhető hatás, szeretnék, ha kicsit nyugodtabb lenne a légkör az intézményekben.

Magyar Péter: Lesz igazságosabb választási rendszer

Az ígéret szerepel a Tisza Párt programjában, de Toroczkai Lászlót ez nem nyugtatja meg.

Piros riasztást adhatnak ki szerdán a zivatarok miatt, jégesőre is lehet számítani

Akár 90-100 kilométer per órás széllökések is lehetnek.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?