Lányokat futtató bűnszervezetet számoltak fel
Lányokat futtató bűnszervezetet számolt fel a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerda reggel az MTI-vel.
Közleményük szerint a Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő szervezet tagjai 2016 márciusától több fiatal nőt irányítottak Magyarországról Németországba, hogy ott prostitúciós tevékenységet végezzenek.
A bűnszervezet - amely több mint tíz fiatal nőt utaztatott Berlinbe - a lányok prostitúciós munkáját napi szinten ellenőrizte és irányította, megkeresett pénzüket elvették és ebből fedezték mindennapi életvitelüket.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai múlt vasárnap Szolnokon összehangolt akcióban fogták el a szervezet egyik tagját, amikor pihenni utaztatott haza Németországból Magyarországra több prostituáltként dolgozó lányt. A nyomozók és több megye bevetési osztályainak munkatársai egyszerre több helyszínen - Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében - csaptak le és fogták el a bűnszervezet több tagját.
A nyomozók több millió forint készpénzt, nagy értékű gépjárműveket, értékes festményeket, porcelánokat, antik bútorokat és kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak - tették hozzá.
Az NNI kerítés és kitartottság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást R. Béla 43 éves kömlői, N. Kálmán 40 éves törökszentmiklósi, P. Tímea 28 éves kunszentmártoni és R. Adrián 26 éves tiszaföldvári lakosok ellen. A gyanúsítottakat kihallgatták, őrizetbe vették őket és a Hevesi Járási Ügyészségnél kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását.
A rendőrség a teljes bűnszervezetet felszámolta - áll az ORFK közleményében.
hírek innen, onnan
Vége a botránynak? – Kétéves patthelyzetet oldottak fel
Kompromisszum született a rizsimport ügyében, amely megnyitja az utat az uniós preferenciarendszer reformjához.
„Végtelen Szerelem.” – Csézy megmutatta rég nem látott csodababáját, ilyen tündéri a kis Elizabet
Csézy rajongói egyszerűen nem tudnak betelni a cuki fotóval.
Durva fotó: Teljesen átműttette magát a Dancing with the Stars sztárja
A Dancing with the Stars egykori versenyzője nemrég egy brazil szépségklinikán járt.
Pert indít az Európai Unió ellen a magyar kormány
Az Európai Unió megállapodott az orosz gázimport végleges leállításáról és az orosz olaj fokozatos kivezetéséről, Magyarország...
A lengyel elnök szerint a háború nem csak orosz-ukrán konfliktus
A lengyel elnök azt mondta, Lengyelországnak van tengerpartja, ezért tud gázt biztosítani a régiónak.
Úgy megyünk a buszsávban, mintha lehetne – lesújtó eredmény egy kétnapos razzia után
Egy eset egy korábbi ellenőrzés idejéből Fotó: police.hu A közlemény szerint november 26-án és 27-én a BRFK kiemelt ellenőrzést...
Az oroszok már a spájzban vannak: másfél év után tényleg megnyílt Budapesten az ultrafapados diszkontlánc
Hosszú huzavona után tényleg kinyitott Budapesten az orosz hátterű Mere első magyarországi diszkontüzlete – mutatjuk, hol. Itt aztán...
Majdnem megölte kéthetes kislányát, öt év börtönt kapott
A gyermek önmaga ellátására soha nem lesz képes.
Sokan nem tudják: valójában csak ilyenkor szabad mentőt hívni
Nem szabad bármilyen esetben mentőt hívni, aki indokolatlanul tárcsáz, annak szembe kell néznie a következményekkel.
Egyre nagyobb bajban a magyar cégek: 2026 rémálomszerű év lehet számukra?
Globálisan a vállalati fizetésképtelenségek száma 2025-ben 6 százalékkal, 2026-ban pedig további 5 százalékkal nőhet egy előrejelzés...
Csak az ország egy része kap az esőből – térkép
Mediterrán ciklon érkezik.
Saját trükkjükkel cselezték volna ki az oroszok az ukrán katonákat - Nem úgy sült el, ahogy várták
A háború lassan négy éve alatt az orosz és az ukrán fegyveres erők is újabbnál újabb trükkökkel álltak elő az FPV drónok...
Sport
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap
Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.
Két Premier League-klub is vinné januárban a Fradi 20 éves „generációs tehetségét”
Tízmillió fontért, vagy még több pénzért.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene
Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.
Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó
A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.
Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City
Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.
A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot
A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.
Bulvár
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Az egész ország gyászolja. Önkezével vetett véget az életének a legendás színész
Őszinte részvétünk!
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért
Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki
Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.
Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt
A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom
A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.
Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül
Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.
Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet
Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.
Dobrev Klára állig érő, göndör hajjal: az új, nőies fazonnal ennyire más
Dobrev Klára arca teljesen más ezzel a hajjal, nőies, göndör fazonra váltott a politikus.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


