Labdarúgó NB I - Vignjevic szerint játékosai szívének volt köszönhető a siker
Az Újpestet edző Nebojsa Vignjevic szerint játékosai szívének volt köszönhető, hogy közel egy órát emberhátrányban futballozva is legyőzték a vendég Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójának szombati játéknapján.
A fővárosiak szerb trénere a találkozó után arról beszélt, nagyon sajnálta Csoboth Kevin kiállítását, mert addig nagyon jól játszottak.
"Több, mint hatvan percet emberhátrányban játszani nem könnyű, de minden játékos jól megoldotta a feladatot. Lehet ilyenkor taktikázni, segíteni az oldalvonalról a csapatot, de ez az ő győzelmük volt ma" - értékelt a lefújás után Vignjevic.
A szakember hozzátette, a székesfehérvári együttest technikailag remek játékosok alkotják, akik ellen nem könnyű kontroll alatt tartani a mérkőzést, így nagyon örül, hogy ez nekik sikerült.
A túloldalon Bartosz Grzelak a klubhonlapon úgy értékelt, tudták, hogy nehéz dolguk lesz Újpesten, de meglátása szerint jobb csapatnak láttatták a riválist, mint amilyen valójában.
"Túlságosan tiszteltük őket, mondhatni odaadtuk nekik az első negyvenöt percet. Néhányan túl idegesek, feszültek voltak, nagyon akarta mindenki, hogy jól sikerüljön a szezonnyitó, csalódottak vagyunk az eredmény miatt" - foglalta össze a találkozót a svéd tréner.
Az Újpest Ljujic és Mack góljaival 2-1-re nyert a Fehérvár ellen úgy, hogy a Csoboth 34. perces kiállítása miatt közel egy órát emberhátrányban játszott. A vendégek szépítő találatát Katona lőtte a 47. percben.
MTI
hírek innen, onnan
Kihirdették a 2026-os vendégmunkás kvótát
Döntött a miniszter.
Eljött az év, amikor karácsonykor is elutazunk – északra, a hegyek közé
Gyerekkoromban a karácsony szent és sérthetetlen volt, egy rendíthetetlen családi rítus. Azonban az évek során sokat változott az...
Rendőrségi akció során vesztette életét az ismert drogdíler
Régóta körözés alatt állt.
Rengeteget sír, szívszorító, hír jött Pásztor Erzsi állapotáról
Rajongói okkal aggódnak kedvencükért. A színésznő korábbi balesete óta ismét elesett.
A világ egyik legszebb férfija volt, nézd, mi lett belőle 31 évvel később?
A férfiért máig nők milliói rajonganak.
Donald Trump szerint a szomáliai bevándorlók „hulladékok”, nem akarja látni őket az USA-ban
Az amerikai elnök a keddi kabinetülésen fakadt ki a szomáliai bevándorlókra, miután az idegenrendészet új műveletet indított...
Két hónap alatt a négyszeresére nőtt a tankerületek lejárt tartozása
Októberben a legtöbb tartozással (115 millió forint) a Dél-Pesti Tankerületi Központ rendelkezett, miközben szeptemberben még egyáltalán...
Pánik a babavárás miatt: Tényleg mindent meg kell venni?
Anyagi pánik a baba érkezése előtt? Így működik a babavárás spórolás! Megmutatjuk, miért ne vásároljon be mindent, és miért...
Baleset és műszaki hiba okoz dugót az autópályákon – Friss közlekedési hírek
Baleset és műszaki hiba nehezíti a reggeli haladást az M1-es és az M3-as autópályán. Az 55-ös főúton három autó ütközött össze,...
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Tíz év után folytatódik az eltűnt maláj utasszállító keresése
December végén újraindul a Malaysia Airlines több mint egy évtizede eltűnt Mh370-es járatának keresése – jelentette be a malajziai...
Sport
Teljes sokk a női kézi-vb-n: a győri játékos sérülése mindent megváltoztatott
A magyar válogatott állandó riválisa óriási bajban.
Ritka eset a profi teniszben: az egyik játékos nyíltan felvállalta, hogy meleg
Véleménye szerint erről a témáról nem beszélnek eleget a sportban.
Arne Slot megerősítette: december közepétől nem számíthatnak Mohamed Szalahra
Szó esett a sérülésből visszatérő Florian Wirtzről és Alexander Isakról is.
Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának
Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg
Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap
Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.
Mentális problémák miatt szünetet kért a Barcelona csapatkapitánya
Határozatlan ideig nem fog pályára lépni Ronald Araújo.
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
Két Premier League-klub is vinné januárban a Fradi 20 éves „generációs tehetségét”
Tízmillió fontért, vagy még több pénzért.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől
Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
Bulvár
Óriási fordulatot vett Orbán Viktor és Magyar Péter küzdelme, felfoghatatlan dolgot szúrtak ki
Élesedik a politikai küzdelem, érdekes eszközöket is bevetnek a pártok.
Somogyi Zoltán: Magyar Péter felidegesí-tette Orbán Viktort, mert nem így képzelte az országjárását
Nagyon erős üzenet, hogy Magyar Péter ott van az emberek előtt – mondja az elemző. A Fidesznek viszont ott a propaganda, és most már ott vannak az egyéni jelöltek is, mint Gajdos László, akiket támadni lehet. Igaz, a
Csapdába került Magyarország és ebből most nincs kiút
Beragadtunk és romlanak a kilátások.
Most érkezett: óriási a káosz Budapesten, mindent elleptek a mentők és a tűzoltók
A Köves út és az Albert Gyula utca találkozásánál dolgoznak a tűzoltók.
Az egész ország gyászolja. Önkezével vetett véget az életének a legendás színész
Őszinte részvétünk!
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Lázár Jánost először kiröhögték, amikor beszámolt a milliókat érintő tervéről
„Lehet, hogy ebben a minőségben ez az utolsó találkozásunk” – mondta a miniszter.
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával
Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Itt a vége, Pottyondy Edina elsöprő bejelentést tett, a 2026-os választások állnak a háttérben
A humorista szerint valami végleg megváltozik.
Férje bulizós fotóit nézegette a nő, hajmeresztő, mit szúrt ki rajtuk: azonnal eldöntötte, hogy beadja a válópert
A nő egyáltalán nem tartotta rövid pórázon a férjét, sőt a lehető legnagyobb szabadságot biztosította a számára, a szóban forgó fényképtől azonban még ő is besokallt.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


