Közmunkáról, közbiztonságról és a rendőrségről vitázott Pintér és Vona
Közmunkáról, közbiztonságról és a rendőrségről vitázott Pintér Sándor belügyminiszter és Vona Gábor Jobbik-elnök a Tárcatükör csütörtöki rendezvényén, Budapesten; a felek egyetértettek például az önfenntartó börtönök kialakításában, míg a rendőrség átalakításában eltértek az álláspontok.
A vita kezdetén a beszélgetés moderátora, Török Gábor politológus szembesítette a feleket a köztük 2010 áprilisában zajló, egy országgyűlési napirend előtti felszólalásból kibontakozó vitára. Ennek során Vona Gábor lemondásra szólította fel a belügyminisztert. A Jobbik elnöke most megismételte, nem látott olyan változást, eseményt, amely változtatna korábbi véleményén, így fenntartja azt.
Pintér Sándor válaszában megismételte: a kérdés az, hogy rendet tud-e csinálni a Belügyminisztérium, s a válasza akkor is az volt, hogy igen. Hangsúlyozta: rendetlenséggel nem lehet rendet csinálni, és a törvényesség talaján kell állni. Hozzátette: nem áll szándékában lemondani.
Felidézte: amikor átvették a belügyi terület irányítását, a kistelepülések helyzete volt a legnehezebb. Amit az előző ciklus megélhetési bűnözésnek tekintett, mi nem - szögezte le, hozzátéve, hogy megváltoztatták a szabálysértési szabályozást. Kiemelte a "három csapás" törvény bevezetését, a büntetés-végrehajtási intézetek átalakítását. Célnak nevezte, hogy az eddig teljes egészében külső piacról ellátott büntetés-végrehajtás a jövőben önfenntartó üzem legyen. Példaként említette, hogy vágóhídja már van a büntetés-végrehajtásnak, pár héten belül pékségük is lesz. Az önkormányzati területről azt mondta: itt jelentős probléma volt, hogy óriási pénzkiáramlás történt.
Vona Gábor erre válaszul kifejtette: vannak kérdések, ahol szimpátiával fogadja a tárca küzdelmét, ilyen a közmunkaprogram, az uzsorázás fókuszba állítása és az önfenntartó börtönök kialakítása. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte vannak olyan kényes kérdések - ilyen a csendőrség felállítása, a halálbüntetés visszaállítása, a politikus- illetve a cigánybűnözés kérdése - amelyekről beszélni kellene. Bírálta viszont a rendőrség átszervezését, azt sikertelennek minősítette és szerinte az nem a szervezet hatékonyabb működésének elősegítéséről, hanem a tárca hatalomkoncentrációjáról szól. A polgárőrség alapításának szabályváltozására utalva bírálta a civil társadalom "jótékony hatásának elutasítását, illetve szelektálását" és a minisztérium felső vezetésébe vetett társadalmi bizalom hiányát is kritikaként fogalmazta meg.
Pintér Sándor az ellenzéki képviselőnek arra a felvetésére, hogy 2010-ben nőtt a bűncselekmények száma, azt mondta: 3.000 rendőr hiányzott az utcáról idén viszont 4.200 rendőr eskütétele történik meg. Szerinte a több rendőr több bűncselekményt derít fel és már a 2011-es statisztikára hivatkozva azt mondta: csökkent a közterületi bűncselekmények és a szabálysértések száma.
Vona Gábor szerint a számháború hitvita, ennél sokkal fontosabb, hogy a magyar társadalom szubjektív biztonságérzete nem javult és kiemelte a fiatalok és az idősek sérelmére elkövetett támadásokat. Pintér Sándor a statisztikára hivatkozva azt válaszolta: a fiatalok sérelmére elkövetett támadások területén 13 százalékos csökkenés volt tavaly. Az idősek védelméről szólva azt mondta: az önkormányzatokkal együtt pánikgombos riasztórendszert dolgoznak ki, ennek kialakítására a helyhatóságok pályázhatnak.
Az új Büntető törvénykönyv tervezetében szereplő magántulajdon és személyi épség védelme kapcsán Vona Gábor arról beszélt, hogy az új szabályozás többletlehetőséget ad, ugyanakkor szigorúbb szankciókat tartana szükségesnek. Pintér Sándor a római jogra visszavezethető, saját birtokon belüli önhatalom érvényeséről beszélt az új szabályozás kapcsán, amely az európai átlagnak megfelelő.
Vona Gábor a rendőrség átszervezése kapcsán bírálta, hogy a szervezet hitelességét nem sikerült helyreállítani. Külön is bírálta a Terrorelhárítási Központ létrehozását, amelyet – utalva arra, hogy Hajdu János, a szervezet főigazgatója korábban a kormányfő védelmét látta el - egy "tízmilliárdos személyi testőrségnek" nevezett.
Pintér Sándor szerint a társadalmi bizalmat sem jogszabály, sem a tárca nem tudja a rendőröknek megadni, ezt csak a rendőrség maga tudja visszaszerezni. Beszélt arról, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat épp azért jött létre, hogy tisztességes, becsületes, megvesztegethetetlen emberek dolgozzanak a szervezetben. Beszélt arról is, hogy lakossági fórumokat is szerveznek, s a Vona által figyelmébe ajánlott Medgyesegyházán is megteszik ezt.
A Terrorelhárítási Központtal összefüggésben a belügyminiszter hangsúlyozta: a szervezetnek nincs nyomozási hatásköre, ha a titkos adatgyűjtés eredményre vezet, ők adják át az ügyet a rendőrségnek. A bevetési egységük azonban az európai átlagot bőven meghaladja, s a cél, hogy az első legyen. Pintér szerint a NIBEK, vagyis a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ esetében óriási a félreértés, ez most is létezik, SZEBEK, vagyis Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központként, a kettő közt csak az lenne az eltérés, hogy az új szervezet bűnügyi információs központként az Alkotmányvédelmi Hivatalnál is meg tudja nézni, hogy ott van-e a keresett személyre vonatkozó adat. Vona Gábor szerint a mivel a tárcával szemben sincs meg a bizalom, a "Kubatov-listák országában" részükről nem támogatható az adatkezelési összpontosítás.
A jobbikos politikus bírálta azt is, hogy fel sem merül a szerinte nemzetközi nyomásra megszüntetett Magyar Gárda legális keretek közé szorítása. Mint mondta, a bíróság által feloszlatott szervezethez tartozó emberek a Gyurcsány-kormány politikájával fordultak szembe, akik viszont kriminalizálták őket. Pintér szerint ugyanakkor a gárdával szemben van egy feloszlató ítélet és amíg ez hatályban van, érvényt fognak szerezni neki. Kifejtette azt is, hogy az államnak rendfenntartási monopóliuma van. Az Országos Polgárőr Szövetségéhez lehet csatlakozni, de önálló szervezet, amely ennek a monopóliumnak a megdöntésére irányul, az nem lesz - szögezte le.
Egy hallgató az előadás során azt kérdezte, Vona Gábor nem gondolja-e úgy, hogy félelmet keltő megnyilatkozásokat tesz pártja. Pintér Sándor szerint a Jobbik szavazóbázisában nem, de az összes többiben félelmet kelt. Vona Gábor szerint viszont az a kérdés, hogy mi okoz félelmet: amit a média terjeszt, vagy a valóság. Hangsúlyozta: olyan törvényjavaslatuk nem volt, amely fajra, nemre, bőrszínre megkülönböztető lett volna. Szerinte tabukérdéseket tesznek fel, ilyen a "cigánykérdés" is, és az indulatok pedig épp ott szabadulnak el, ahol ezeket a témákat tabuként kezelik. A "cigánybűnözésről" szólva azt mondta: szívesen lemond a kifejezésről, ha a tartalomról elkezdenek beszélni. Ekkor a teremben valaki megtapsolta Vona Gábort a hallgatóság soraiból.
Pintér Sándor szerint munkára kell szoktatni mindenkit, az alsó rétegeket - legyen ott bárki - csak így lehet felemelni.
A közmunkaprogrammal összefüggésben a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy arra szükség van a szociális helyzet szempontjából, munkaügyi szempontból, s annak közbiztonságot javító, nemzetgazdaságot segítő, település vagy regionális szempontokat erősítő hatása van. Továbbá lélektani pozitívuma, hogy elősegíti a munka megbecsültségének helyreállítását.
Pintér Sándor szerint a programban 206 ezer embernek tudnak munkát adni, jelenleg 188 ezret foglalkoztatnak. A fennmaradó részt a mezőgazdaságban helyezik el. A közfoglalkozást a 47 hátrányos, további 47 kiemelten hátrányos helyzetű településekre összpontosítják. Mint mondta, bízik benne, hogy két év múlva például a mezőgazdaságban dolgozók szociális szövetkezetté alakulnak át, önfenntartókká válnak és már nem lesznek a közfoglalkoztatás rendszerében.
Hatalmas taps fogadta azt a hallgatói kérdést, miszerint a vita résztvevői szerint meg lehet-e élni 47 ezer forintból. Pintér Sándor azt mondta: "ha megtermeli a saját településén azokat a javakat, amelyek az élelmezéséhez szükségesek, kap hozzá megfelelő nevelt állatot (…), akkor meg". Vona Gábor nyilvánvalónak nevezte, hogy ennyi pénzből nem lehet megélni, majd hozzátette: a válasza egyértelmű: ki kell próbálni.
Vona arról is beszélt, hogy 2010 óta azt érzi, a politika következmények nélküli világ maradt, s "az elszámoltatás azért nem történik meg, mert az elszámoltatót is el kellene számoltatni." Pintér Sándor ugyanakkor kifejtette: az elszámoltatás keretén belül mintegy 130 eljárás van folyamatban, ezek elsősorban korrupciós ügyek.
A rendezvény elején, amikor Vona Gábor először kapott szót, egy fiatal bekiabált, hogy "rasszisták haza", egy másik pedig azt kiabálta: "munkahelyet, ne rendőrállamot". Vona úgy reagált: ez "nagyon kreatív volt", amire az egyik fiatal visszakiabált, hogy "mint ti Miskolcon". Ezt követően három fiatal elhagyta az előadótermet.
Az Ifjú Demokraták később közleményt juttattak el az MTI-hez, amelyben azt írták: ők voltak azok, akik tiltakozásukat kifejezték a rendezvény során.
Mint közleményükben írták: mélységesen felháborítja őket, hogy "Vona Gábor személyében egy rasszista, antiszemita, saját meghatározása szerint is antidemokratikus párt" képviselője tartott előadást az egyetemen, még akkor is, ha erre a szervezők kérték őt fel. Másrészt azt is "szégyenteljesnek" nevezték, hogy "a Tárcatükör sorozat történetében példátlan rendőri védelem vette körbe az épületet, és bent is jószerivel több volt az úgynevezett terrorelhárító, mint a diák és az újságíró". Mint írták: a jövőben is kiállnak az emberi jogok, a parlamenti demokrácia értékei mellett, s egyúttal tiltakoznak a "rendőrállam" ellen.
mti
hírek innen, onnan
Döntött a nemzetközi szövetség, férfi kéziseink biztosan lemaradnak a jövő évi világbajnokságról
Tizenegy év után ismét Magyarország nélkül rendezik meg a világtornát.
Vége a 20 éves várakozásnak: a Pfizer bejelentette, sikeres a Lyme-kór elleni vakcinájuk
A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai...
Több ezer MRI-felvételből derült ki, meddig tart valójában a serdülőkor
Egy nagy nemzetközi kutatás öt, jól elkülöníthető szakaszt azonosított az emberi agy fejlődésében és öregedésében. A legfontosabb...
Változhat-e a magyar választási rendszer, komoly vita a parlamentben
A választási rendszerről is szóltak a képviselők napirend előtt az Országgyűlésben.
25 év munka után jött a hidegzuhany: pénzt követel vissza alkalmazottaitól a Volkswagen
Újabb viharfelhők gyülekeznek a Volkswagen felett. A német autógyártó, amely az elmúlt években egyre nagyobb nyomás alatt próbálja...
Különös felfestések jelentek meg a zalaegerszegi kórháznál – Ön tudja, mit jelentenek?
K+R parkolóhelyeket jelöltek ki a zalaegerszegi kórház rendelőintézete előtt, amelyek rövid idejű megállásra szolgálnak. A kórház...
Kiderült, az állam tavaly visszakérte a Hévízi Tófürdő szigetfürdőjére szánt támogatást
Tavaly gyorsan született egy terv a lezárt fürdőház pótlására. Erre egyrészt a szükségesnél kevesebb összeget különített el az...
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Lannert Judit: Az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
A miniszter szerint már az első száz napban is lesz érzékelhető hatás, szeretnék, ha kicsit nyugodtabb lenne a légkör az intézményekben.
Magyar Péter: Lesz igazságosabb választási rendszer
Az ígéret szerepel a Tisza Párt programjában, de Toroczkai Lászlót ez nem nyugtatja meg.
Piros riasztást adhatnak ki szerdán a zivatarok miatt, jégesőre is lehet számítani
Akár 90-100 kilométer per órás széllökések is lehetnek.
Durva baleset az M3-as autópályán! Több teherautó ütközött
Most érkezett a hír!
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


