Közérdekű közlemény
Fekete Zsolt polgármester közleménye
Tisztelt Salgótarjániak!
A salgótarjániak védelme, a koronavírus terjedésének megakadályozása miatt az új helyzetre való tekintettel ma délelőtt rendkívüli egyeztetést kezdeményeztem az alpolgármesterekkel és a hivatal vezetésével, közvetlen kollégáimmal. Döntéseket hoztunk, és döntéseket készítettünk elő. Döntéseinkkel a salgótarjániakat, a salgótarjániak biztonságát, egészségét szolgáljuk, még ha helyenként kellemetlenül is érintenek a várható központi intézkedések mindnyájunkat. A döntéseink egybehangzanak a kormány mai határozataival, melyeket a veszélyhelyzet kihirdetése során elsőként meghoztak. Ezt követően, a mai, Miniszterelnökséget vezető miniszter által tartott sajtótájékoztató után a cégeink és intézményeink vezetőivel ismertettük ezeket, közös felelősségünket az itt lakók biztonságérzetének elősegítésében, valamint a következő hetek feladatait.
Ennek értelmében:
a kormány rendelkezésével egyetértésben a 100 főnél nagyobb rendezvényeket elhalasztjuk. Ez érvényes a József Attila Művelődési Központ színháztermében tartandó minden előadásra. Az eseményekre megváltott jegyek, bérletek kapcsán a cégek tájékoztatni fogják a közönséget, természetesen kár senkit nem fog érni!
A kormány döntését magunkra nézve tovább szigorítjuk, így a József Attila Művelődési Központ, a Zenthe Ferenc Színház, a Dornyay Béla Múzeum, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, a Bátki József Közösségi Ház és az Egészségügyi Szociális Központ egyes szervezeti egységei nem fogadhatnak látogatókat, nem tarthatnak és fogadhatnak csoportos rendezvényeket holnaptól egészen a döntésünk visszavonásáig. Ezekről is az adott intézmények adnak további tájékoztatást.
A városi uszodát átmenetileg bezárjuk.
A salgótarjáni, zárt térben megrendezett sportesemények a következő időszakban zárt kapuk mögött zajlanak, azaz a megtartott mérkőzéseket a nézők nem látogathatják.
A koronavírus kapcsán önkormányzati infóvonalat hozunk létre, melyen egy kollégánk telefonon ad általános és Salgótarján-specifikus információt az érdeklődő telefonálóknak. Erről a későbbiekben írok itt a facebookon. Továbbra is kérek minden munkáltatót, minden céget, minden civil szervezetet, hogy az operatív törzs javaslatait vegye figyelembe, illetve a kormány rendkívüli határozatait kövesse figyelemmel, és annak megfelelően cselekedjen! Az egyéni hozzáállás is nagyon fontos, ezért ismét kérek mindenkit, hogy legyen tekintettel és felelősséggel önmagára és környezetére! Enyhe betegséggel se menjen utcára, közösségbe! A továbbiakban is folyamatosan tájékoztatjuk a salgótarjániakat! Kérem, vigyázzanak magukra és egymásra!
Forrás: Salgotarjan.hu kiemelt fotó: Pixabay
hírek innen, onnan
Megrázó vallomást tett Máté Gábor: „Meg akartam ettől szabadulni”
Máté Gábor számára lezárult egy fontos korszak: az egykori színházigazgató az idei évad végén a Katona József Színház...
Egy kínai lap szerint ellenőrzést tartottak a BYD szegedi gyáránál
Velkey György László szerint érdekes kérdéseket vet fel Szijjártó Péter és a cég kapcsolata.
„Mintha háború lenne” – gázpalack robbant fel egy családi háznál Paszabon, a szomszédok pánikban menekültek – videó
Felrobbant egy gázpalack és kigyulladt egy családi ház a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Paszabon kedden. A lángok miatt a környékbeliek...
Megkérdőjelezte Csendes Olivér kinevezését a Magyar Turisztikai Ügynökség élére a DK
Az új MTÜ-vezér korábbi fizetésére is kitértek.
Ennyi volt, a Mol Új Európa Alapítványnak vége, az olajcég július 31. után nem óhajtja más formában működtetni
Sok milliárd forintot megmozgató történet fontos fejezete zárul le ezzel.
Már nem lehet Orbánra mutogatni: egymás után vétózzák az Oroszország elleni szankciókat
Orbán Viktor távozása után sem vált egyszerűbbé az Oroszország elleni uniós szankciók elfogadása. A 21. csomag tárgyalásain...
Elveheti tőled az alvás képességét ez a betegség: öröklődik és gyógyíthatatlan
Létezik egy rendkívül ritka betegség, amelynek hatására az ember fokozatosan elveszíti az alvás képességét. A halálos családi...
Fokozódik a „Hankó-botrány”, újabb embert vettek őrizetbe az NKA-val kapcsolatos nyomozás ügyében
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerda este számolt be az NKA-nyomozás újabb fejleményeiről.
Már az első két hétben milliárdokat fogott meg a közmédia új vezetése
Durva számokat közöltek.
Puszta kézzel küzdött egy utas életéért egy magyar orvos a fedélzeten, a Ryanair szerint minden járaton van defibrillátor
Egy magyar kardiológus a kisgyerekével együtt utazott a légitársaság Madrid–Budapest járatán, amikor egy férfi rosszul lett. Az utast...
Teljes körű suvickolás a közmédiában, külön vizsgálják a politikaközeli szerződéseket, feljelentések is jöhetnek
Hárommilliárdnyi idei szerződést már felmondtak. A nyár végén újraindulhat a teljes hírszolgáltatás.
Beszédes ajándékkal várta haza a vb-döntő botrányhősét a családja
A világbajnok focista egy hatalmas festményt kapott, amely a torna egyik legfontosabb védekező mozdulatát örökíti meg. Az ajándékról a...
Sport
Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?
Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.
José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből
Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.
Az argentinok máris elengedték Messit, egyetlen emberhez ragaszkodnak csak a vb-döntős vereség után
Hiába a remények, hogy Lionel Messi ott lesz a világbajnokságok 100. születésnapján.
Eldőlt a magyar válogatott csodagyerek jövője: reméljük, nem Dzsudzsák Balázs adott tanácsot a döntéshez
Kovács Bendegúz visszautasította a Chelsea és a Juventus ajánlatát, és hosszabbít az AZ Alkmaarnál. Így hozott okosabb döntést karrierjében, mint anno Dzsudzsák Balázs.
Nico Williams a világ egyik legjobb csapatába igazol
A Bilbao világbajnoka egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Premier League-be folytassa a pályafutását.
Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt
Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.
90 millió eurós csúcsigazolással sokkolhatja a piacot a Liverpool FC
Az Aston Villánál nem örülnek Andoni Iraola ötletének.
Hatot vágott idegenben, gyakorlatilag továbbjutott a magyar bajnok ETO FC Győr
A rivális rendületlenül ment előre, de csak kozmetikázásra futotta erejéből.
Kubatov Gábor hazugsággal vádolja Kele Jánost, az FTC elnöke jogi úton próbál elégtételt venni
Betelt nála a pohár.
A Real Madrid az FC Barcelona sztárjának leigazolásával rúgná rá az ajtót a futballtársadalomra
A nyár legnagyobb szenzációja van készülőben.
100 százalék a klubváltás, megnyílt a világsztár útja az FC Barcelonához
Fabrizio Romano erősítette meg a hírt.
Cristiano Ronaldo mosolyog: újabb csillagot igazol mellé az Al-Naszr
Ott volt a világbajnokságon is.
Bulvár
Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.
Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő
A biztonságpolitikai szakértő szerint az a kérdés, hogy ki hibázott. A biztonsági személyzet, vagy maga Magyar Péter?
Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt
Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.
Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek
Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.
EY: visszatérhet a NAV egyik legerősebb fegyvere, új korszak kezdődhet az adóellenőrzésekben
A kormány által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok vis
Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége
A hatóság emberei szerint – akik éppen 55 tonna hal tiltott lehalászása közben szálltak ki a TOP 50-es üzletember által bérelt vízhez – felszámolták az őshonos állatok élőhelyét.
Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot
Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.
Pánik Orbán Viktor nemzetközi hálózatában: sorra távoznak a külföldi sztárok
A Fidesz választási veresége után bizonytalanná vált az Orbán-kormány idején kiépített nemzetközi konzervatív intézményi hálózat jövője. A Le Monde szerint több, korábban bőkezűen támogatott kutató má ...
Ki lehet Magyarország új köztársasági elnöke? Ezek a nevek merültek fel Polgár Judit visszalépése után
Polgár Judit visszalépése után újraindult a találgatás arról, ki lehet Magyarország következő köztársasági elnöke. A Tisza frakciója egyelőre még nem nevezett meg új jelöltet, miközben folyamatosan érkeznek a
Már nem prioritás: csendben eltűnt az egyik leggazdagabb magyar cége Orbán kedvenc csapatának támogatói közül
Felhagyott a focicsapat támogatásával a Puskás Ferenc Sport Hotel, az Alcsúti Arborétum és a Békés Drén Kft. is. Mi történt? Már nem támogatja a Puskás Akadémiát az ötödik leggazdagabb magyar, Szíjj László é
Magyar Péter testőrei hibáztak? Egy idős férfi ezt tudta megtenni a közelében
Az idős férfi elég közel tudott menni Magyar Péterhez és Vitézy Dávidhoz, aztán ezt tette.
Aranykonvojügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”
A 444.hu megszerezte az ukrán pénzszállítók tanúvallomásait, amelykben drámai részletek tárulnak fel a fogvatartás körülményeiről.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


