Közel 8 millió vendégéjszakát regisztráltak június-júliusban a vidéki szálláshelyek
Több vendég szállt meg a vidéki szálláshelyeken június-júliusban, mint a tavalyi rekordévben.
A nyár első két hónapjában a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint 2,9 millió külföldi és hazai utazó 7,9 millió vendégéjszakát töltött a fővároson kívül. Budapest és a Balaton mellett a nyár slágerének számít több vidéki úti cél is. A legnagyobb vendégforgalmi növekedést mutató desztinációk a belföldi vendégek körében Szeged és térsége, a külföldi látogatók esetében pedig Debrecen és térsége volt. A legnagyobb forgalombővülést a települések közül pedig Velence és Balatonkenese érte el.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján nemcsak a vízparti élmények csábították útra a látogatókat, hanem a kulturális örökségek is. A nyár első két hónapjában a fővároson kívül valósult meg a magyarországi szálláshelyi forgalom több mint kétharmada, ennek 71%-a hazai, 29%-a pedig nemzetközi vendégekhez kötődött.
Egyes desztinációk népszerűsége a belföldi vendégek körében nőtt meg, míg másokat a külföldi utazók látogatták meg az előző évhez képest nagyobb mértékben. A legnagyobb vidéki belföldi vendégforgalomnövekedés, közel 6%-kal több vendégéjszakával Szeged és térségében volt látható, ahol 127 ezer vendégéjszakát töltöttek a hazai vendégek. A második legmagasabb belföldi növekedést Sopron-Fertő térsége mutatta, ahol az adatok szerint az első két nyári hónapban 93 ezer hazai vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek, mely 4%-kal felülmúlja a desztináció előző éves eredményét. Míg a szintén dobogós Gyula és térsége pedig 140 ezer belföldi vendégéjszakával közel 3%-os hazai forgalomnövekedést produkált. A külföldi vendégéjszakák tekintetében a legnagyobb emelkedést Budapesten kívül Debrecen és térsége érte el. Itt a nemzetközi vendégek 245 ezer éjszakát töltöttek a nyár első két hónapjában, több mint 8%-kal meghaladva az egy évvel ezelőtti értéket. A Balaton külföldi vendégei is közel 6%-kal több, 939 ezer éjszakát töltöttek a térségben, míg a harmadik legnagyobb mértékű, közel 3%-os bővülést 129 ezer nemzetközi vendégéjszakával a Mátra-Bükk térsége élvezhette.
Az adatokból látható, hogy a települések közül a vízpartiak népszerűsége nőtt a legjobban a meleg nyári hónapok alatt. A legmagasabb belföldi szálláshelyi forgalombővülést a nyár első két hónapjában Velencén mérték, ahol 38%-kal több, 29 ezer vendégéjszakát töltöttek, mint egy éve ilyenkor. 33 ezer éjszakával Balatonkenese is erőteljes, közel 28%-os emelkedést mutatott, és Makón is több mint ötödével (21%) magasabb, 11 ezer vendégéjszakás hazai szálláshelyi forgalmat mértek ebben a két hónapban. A nemzetközi vendégek szálláshelyi forgalmát tekintve a legnagyobb, több mint 32%-os növekedést Debrecen mondhatta magáénak, 62 ezer vendégéjszakát elkönyvelve. Siófok és Kecskemét is hasonlóan jelentős mértékű, közel 27-27%-os növekedést ért el, előbbi 184 ezer, utóbbi 30 ezer vendégéjszakát köszönhetett nemzetközi vendégeinek.
A nyár első két hónapjában így a vidéki szálláshelyek összesen 142,8 milliárd forint árbevételt értek el, 12%-kal magasabbat, mint tavaly ilyenkor. Ebből mintegy 10,8 milliárd forintot a belföldi turizmus motorjának tekinthető SZÉP Kártyával fizettek a vendégek, ez a belföldiek összes költésének 12%-át tette ki.
hírek innen, onnan
„Semmi nem fontos, csak az, hogy a kezedet foghassam. Amíg lehet” – szívszorító, miért tűnt el Orosz Barbi
Fájdalmas és megrendítő sorokkal tudatta Orosz Barbi, hogy nagymamája súlyos állapotban fekszik kórházban.
Ne a vizsgálattól féljünk, hanem a halogatástól! – a visszérbetegség nem csak esztétikai kérdés
Sokunk fejében a visszér egyet jelent a lábon kanyargó, kidudorodó erekkel. Pedig a visszérbetegség ennél jóval összetettebb: lehet...
Egy apró beállítás, amitől gyorsabb lehet a laptopod
Az energiamód és az akkumulátor állapota jelentősen befolyásolhatja a laptop sebességét.
Életveszély – forgalommal szemben hajtott egy autós az M44-esen
Az autó sofőrje valószínűleg Nagykőrösnél nézhetett be valamit, de a cserkeszőlői pihenőnél már várták a rendőrök.
Genetikai okai is lehetnek, hogy az európaiak nem hajlandók rovarokat enni
Az európai populációk az évezredek során fokozatosan leépítették a kitinpáncél emésztéséhez szükséges emésztési funkciókat.
Nem várt következményei lettek a magyar-kazah meccsen leesett kamera-ügyének
A Magyarország-Kazahsztán mérkőzés első félidejében nem várt esemény következett be, egy kamera esett le a gyepre.
Havas Henrik egészen emberi oldalát mutatta, korábbi kollégájáért állt ki nagyon keményen
Havas Henrik is megszólalt a Csiszár Jenő körül kialakult botrányról.
Agyhalál és popkultúra: biológiai okok, amiért a zombiapokalipszis fizikailag lehetetlen
Bár a zombik évtizedek óta a horrorfilmek és videójátékok legnépszerűbb szörnyetegei, a valóságban egyetlen napig sem maradnának...
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV: 170 ezer gépjárműtulajdonost érint
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még lehet kérni öthavi pótlékmentes...
Visszafordítják az öregedést
Beadták az első embernek az oltást, ami visszafordítja az öregedést.
Megcsaltad a párodat? Így próbálhatod helyrehozni a bizalmat
A megcsalás után sokan azonnal tudni akarják, van-e még visszaút egy kapcsolatban. A szakértők szerint a bizalom helyreállítása...
Egyetlen színben debütálhat az Apple hajlítható iPhone-ja
Szivárgások szerint az Apple első hajlítható iPhone-ja kezdetben kizárólag fehér színben jelenhet meg.
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet
Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


