Koronavírus/Húsvét - Áder: a türelem életeket ment!
"Életet mentünk, ha türelmesek vagyunk!" - mondta Áder János köztársasági elnök húsvét nagypéntekén, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások betartásának fontosságára utalva.
Az államfő a közmédiában sugárzott beszédében azt kérte, "most ne az legyen a kérdés, hogy mi mindenünk nincs, hanem az, hogy kik vannak nekünk, hogy kikért kell türelmesnek lennünk". Úgy fogalmazott, egy korlátok közé szorított húsvét közeleg, amely nem a közös ünneplésről, hanem a segítségnyújtásról, a köszönetnyilvánításról, a türelemről szól.
"Ha most, bezártságunk idején, tudunk várakozni, önként lemondunk a nagyobb térről, a nagyobb szabadságról, azzal teret adunk a legfontosabbnak: a gyógyulásnak" - hangsúlyozta a köztársasági elnök.
Áder János Kalkuttai Teréz anyát idézve kezdte beszédét, aki - mint mondta - rengeteg fájdalommal, szenvedéssel találkozott, a jobb élet reményét pedig a személyes tettekben kereste.
"Minden embert cselekvésre hívott, azt üzente, hogy mindannyiunknak van tennivalónk, váratlan helyzetekben különösen"
Kiemelte: az esztendő kezdetén senki nem gondolta, tavaszra feje tetejére áll a világ és rendhagyó húsvétra kell készülni. "Márpedig 2020 tavaszán új időszámítás kezdődött a világban: újévi lehetőségek helyett félelem és bizonytalanság, fejlődés helyett visszaesés, szabadság helyett korlátok" - sorolta.
A köztársasági elnök aláhúzta, "már most sokan vannak közöttünk, akik gyászolnak, még többen, akik a betegséggel küzdő szeretteikért aggódnak".
"Elvesztettük biztonságérzetünket, a szabad mozgás lehetőségét, sokaknak került veszélybe munkája, megélhetése, természetes, hogy az egyre csak gyarapodó veszteségeink szomorúvá, elkeseredetté tesznek minket" - fejtette ki Áder János.
Hangsúlyozta, "húsvét ünnepén évek, évtizedek, nemzedékek óta éljük át ugyanazt a misztériumot: kegyelem és áldás, szépség és öröm, ismétlődő szokások, ismerős ételek a terített asztalon, rokonok az asztal körül". "Ezen a húsvéton azonban nem tehetjük azt, mint máskor, nem lehetünk együtt úgy, mint eddig, sem közösségként, sem családként" - tette hozzá.
Az államfő mindenkinek köszönetet mondott, aki felelősséggel végzi munkáját "ebben az embert próbáló időben". Legfőképp az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, az egészségügyben dolgozóknak jár a köszönet, "akik a húsvéti ünnepnapokon is félelmetesen közel kerülnek a veszélyhez, miközben irgalmasan közel hajolnak a szenvedőkhöz" - mondta.
Áder János köszönetet mondott a gyógyszerészeknek, a boltokban, áruházakban dolgozóknak, valamint a szállítóknak és sofőröknek is.
"Köszönet a tanároknak, oktatóknak, akik lenyűgöző leleményességgel, felelősséggel, alkotó fantáziával és irdatlan mennyiségű plusz munkával alkalmazkodnak a távoktatás nehézségeihez" - mondta.
Áder János megköszönte a katonák, rendőrök munkáját, akik esküjükhöz hűen védik a határokat, óvják a biztonságot.
"Köszönettel tartozunk azoknak, akik védőmaszkokat készítenek", továbbá, akik bevásárolnak idős szomszédjaiknak, támogatják a magányosokat, "akik megtalálják és megszervezik a tenni akarókat, összekötik a segítőt a rászorulóval" - fogalmazott.
Az államfő elmondta, köszönet illeti azokat is, akik ételeket készítenek a kórházakban, rendelőkben robotoló orvosoknak, ápolóknak, és akik szállást adnak nekik, továbbá azokat is, akik felajánlásból néhány nap leforgása alatt új mentőkiállót vagy konténervizsgálót építenek a kórházhoz.
"Köszönettel tartozunk azoknak, akik lehetővé teszik, hogy az iskolák a virtuális térben, de nagyon is valóságosan tovább működhessenek, akik szívükön viselik az otthon maradók szellemi egészségét, és kulturális kincseket, irodalmat, képzőművészetet, zenét osztanak meg a világhálón, akik gondoskodnak a lélekről, és biztató szavakkal, a közösségek összetartásával, online istentiszteletekkel, közös imádsággal növelik a reményt" - fejtette ki hozzátéve, azoknak is köszönet jár, akik átállítják vállalkozásaikat és üzemeiket közcélú termelésre.
Áder János aláhúzta, a türelemmel mindenki kiveheti a részét a közösből, "ha elfogadjuk a ránk vigyázók figyelmeztetését, az új, és olykor nehéz szabályokat, mindannyian részesei leszünk a járványt leküzdő erőfeszítésnek".
"Minden honfitársamat arra kérem, gondoljanak most azokra, akik a legközelebb állnak önökhöz, akikkel egy otthonban élnek és azokra is, akikkel már jó ideje nem tudnak találkozni" - mondta a köztársasági elnök.
Kiemelte, "gondoljunk arra, hogy életet mentünk, ha húsvétkor is betartjuk a korlátozásokat (...), ha biztonságos távolságot tartunk egymástól, még azoktól is, akiktől ünnep idején ez különösen nehéz". "Hogy hamarosan mindannyian újra, együtt lehessünk egészségesen" - mondta Áder János, aki beszéde végén mindenkinek áldott húsvétot kívánt.
hírek innen, onnan
Szécsi Pál és Poór Péter is ing nélkül énekelt tovább – döbbenetes részletek az őrületes rajongásról
A Csináljuk a fesztivált!, a Duna nagysikerű zenés showműsora rendhagyó sorozattal hívja ismét nosztalgikus időutazásra a közönséget....
A kórházi klímákra szánt 3,6 milliárd arra lesz elég, hogy óriási leállások ne legyenek
Közép- és hosszú távú stratégiát is kidolgoznak.
Vége a gyűlöletkeltésnek az utcákon
Döntöttek a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról is a nyugodt társadalmi viszonyok helyreállítása...
Még négy hónapot kapnak a babaváró hiteles szabályszegők, 2026. november 1. az új határidő
Van idő a tevékenykedni a gyermekáldás érdekében.
Meddig lehet a bőrében a kullancs, mielőtt megfertőzi? A 24 órás szabály nem mindig igaz
A kullancsok elleni védekezésben minden perc számít, de a gyors eltávolítás önmagában nem jelent teljes garanciát. Éppen ezért a...
Orbán Anita: Ukrajnának ugyanazon az érdem alapú folyamaton kell végigmennie, mint más tagjelölteknek
A külügyminiszter az augusztusra elkészülő külpolitikai stratégiáról, az ukrán–magyar megállapodásról és a nyugati kapcsolatok...
Vezércsere a Magyar Fejlesztési Bank élén
Gerendás Jánost nevezte ki az MFB élére Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. Az állami tulajdonú bank új...
Az örögedés és az alvás: tévhit, hogy csökken az alvásigény
A leggyakoribb tévhitek közé tartozik, hogy idős embereknek kevesebb alvásra van szükségük. Az alvás mintázata valóban változik, de az...
Hiába próbálták sokan megmenteni, elkezdődött a népszerű budai strand bontása
Megtörtént, amitől régóta féltünk
Családi dráma - Szándékosan az árokba hajtott a börtönből frissen szabadult férfi, hogy megölhesse magát és a családját
Letartóztatták azt a 43 éves, büntetett előéletű férfit, aki 2026. május végén szándékosan árokba kormányozta az autóját egy...
Megszólaltak a cégvezetők: nem a béremelések éve lesz az idei
A K&H kkv bizalmi index idei legfrissebb adatai szerint a hazai cégvezetők körében a kivárás és a fokozott óvatosság jellemzi a...
Integritás Hatóság? A Tisza-kormánynak semmi köze ahhoz, ki ellen milyen eljárás zajlik
Az MTI kérdésére az Integritás Hatóság elnöke elleni vádemelésről elhangzott: a Tisza-kormánynak semmi köze ahhoz, ki ellen milyen...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért
Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


