Ezt olvasta már?


Koronavírus - Vidéken fokozatosan megnyílnak a parkok, de maradnak óvintézkedések

A koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket betartva több vidéki településen már újranyithatnak szabadidőközpontok, parkok, de a biztonsági előírások továbbra is érvényesek, sok helyen a hétvégén is lesznek még korlátozások kirándulóhelyeken.

A Csongrád megyei Makón szombaton nyit a Maros-parti Kalandparton a strand és a központi büfé, a szabadtéri játékok azonban még nem használhatók. Újra várja a vendégeket a Lombkorona sétány is, de a látogatóknak több járványügyi óvintézkedést be kell tartaniuk, így kötelező a szájmaszk viselése és a bejáratnál elhelyezett fertőtlenítő használata - közölte Farkas Éva Erzsébet polgármester.

Hódmezővásárhelyen a kedden megnyitott Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszodában "idősávokat" jelöltek ki: a 65 év felettiek 9 és 12 óra között használhatják a kültéri medencéket, a fiatalabbak ezt megelőzően és délután úszhatnak.

A Szentesi Sport- és Üdülőközpont 25 méteres kültéri medencéjét szerdától használhatják az úszók. A termálvizes medencék még nem használhatók.

A hétfőn újranyitott Szegedi Vadasparkot a távolságtartásra vonatkozó előírások betartásával látogathatják a vendégek.

Szombathelyen szerdán megnyíltak a rekreációs övezetek - Csónakázó-tó, sportliget, emlékmű - közelében lévő parkolók, ezután az autóval érkezők is látogathatják ezeket a helyszíneket. Pénteken megnyitják a játszótereket is, ahol tájékoztató táblákon ismertetik a járvány idején is biztonságos használatukat. Szombathelyen várhatóan május 13-ától valamennyi óvodában és bölcsődében tartanak ügyeletet, ötös csoportokban foglalkoznak majd a gyerekekkel.

Somogy megyében a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont megkezdte a nyitáshoz szükséges előkészületeket. A honlapjukon azt írták, hogy vendégeket csak a kormányzati részletszabályok ismeretében fogadnak. Úgy vélik, három-négy hét még biztosan kell ahhoz, hogy a fürdőzni vágyók használhassák a létesítményeket.

Siófok fokozatosan nyitja meg óvodáit és bölcsődéjét, egyelőre zárva maradnak a közterületi játszóterek, a könyvtár, és a város kulturális központja. Hétvégére ismét lezárják a város part menti Rózsakertjét a turisták elől - közölte Lengyel Róbert polgármester a város honlapján.

Győr-Moson-Sopron megyében a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. fertőtlenítette a soproni parkerdőben az összes szabadtéri játszóterét és a kilátókat, így ismét látogathatók. A Károly-kilátó és a Kőhalmy Vadászati Múzeum azonban továbbra is zárva marad.

A székesfehérvári központtal működő VADEX Mezőföldi Zrt. péntektől újra megnyitja Fejér megyei szabadtéri közjóléti létesítményeit, vadasparkját és kilátóit: ismét látogatható lesz a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark, a Bence-hegyi kilátó, a Gaja-völgyi Tájcentrum a Károlyi-kilátóval együtt, valamint a Soponyai Ökoturisztikai Központ - közölte a társaság a honlapján.

A nem szabadtéri létesítmények, múzeumok, azaz a fehérvárcsurgói Bársony-ház, a soponyai Erdészeti-Vadászati Múzeum és a sukorói tájház - beleértve a halászati múzeumot - továbbra is zárva tartanak.

Szombattól újra látogatható a hévízi tófürdő - közölte honlapján a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az intézmény tájékoztatása szerint egyelőre csak a szabadtéri részleg nyit ki.

A koronavírus-járvány okozta helyzetben a pécsi Csorba Győző Könyvtár új szolgáltatást indított: szerdától néhány száz forintért heti egyszer házhoz viszik a kikölcsönzött könyveket a beiratkozott olvasóknak.

A Pécsi Egyházmegye szombaton online módon igyekszik pótolni a máriagyűdi gyalogos zarándoklatot. Az egyházmegye YouTube csatornáján egész napos élő adással jelentkeznek Máriagyűdről.

Gazdasági társaságok is részt vesznek a járvány elleni küzdelemben adományokkal, illetve szolgáltatásaik újraindításával.

A Videoton Holding Zrt. magas minőségű félálarcokat adományozott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórháznak, amelyhez a társaság 3D technológiával gyártott a legmagasabb fokú védelmet garantáló szelepet.

Emellett a cégcsoport vásárolt három lélegeztetőgépet a megyei kórháznak, kettőt pedig a Dél-Pesti Centrumkórháznak, és még öt vásárlására van lehetőségük, amelyekkel kapcsolatban a dunaújvárosi és a kaposvári kórházzal már egyeztettek.

A siófoki központú Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. újraindította a koronavírus-járvány terjedésének mérséklése érdekében márciusban felfüggesztett egyes tevékenységeit: a csatornabekötések átvételét, a szakfelügyelet biztosítását, a hálózatdiagnosztikát és a külsős megrendelésre végzett laborvizsgálatokat. A bekötési vízmérők cseréjét és leolvasását a tervek szerint június elején kezdik meg. A cégnél ugyanakkor továbbra is szünetel a személyes ügyfélfogadás.







0
0
0

hírek innen, onnan

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már a korrekció is elindult

2026 tavaszára kifulladt a 2025 őszi–téli lakásár-robbanás: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos...

Demonstráció lesz szerda reggel a Telekom egyik cégénél, mert nem elégedettek a dolgozók a béremeléssel

Országosan négy helyszínen tartanak majd demonstrációt a dolgozók, Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden.

Puskás-Dallos Peti tej és kávé nélkül issza a tejeskávét

Puskás-Dallos Péter egyre tudatosabban figyel az egészségére, így a vegán életmód bevezetése után most a koffeint is elhagyta az...

Nyílt pályázat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöki pozíciójára – itt vannak a részletek

Miután leváltották a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vezetőjét, a kormány nyílt pályázatot írt ki az elnöki posztra.

Holnap nyílik a kincstári felület: Rendkívül rövid, kéthetes határidőt kaptak a gazdák

Cukorrépa-termesztők számára új, egyszeri támogatási lehetőséget hirdetett a kormány: hektáronként 60 ezer forint igényelhető, hogy...

Eltűnt egy 16 éves budapesti lány, riadót fújt a rendőrség

Nagy erőkkel keresnek egy 16 éves lányt, aki napokkal ezelőtt tűnt el budapesti otthonából. A hatóságok a lakosság segítségét kérik,...

Így telnek Marsi Anikó mindennapjai, mióta nincs képernyőn

Három hete távol van a képernyőtől Marsi Anikó, de a pihenés helyett felújít, sportol és családjával tölti az idejét.

Középkor Kaliforniában – egy hete volt az előválasztás, de még három-négy hétig eltart, mire megszámolják a szavazatokat

A rendszer nevetséges, de csak a tempója miatt, igen kevés csalás fordul elő. Trump és a republikánusok mégis képtelenek feldolgozni, hogy...

Már most kiadták a narancs riasztást, heves zivatarokkal tör be a hullámzó front

Kedd délután még csak a Dunántúlon, holnap már országosan kipattanhatnak zivatarok, néhol heves események is várhatók.

Visszahívják ezt a kedvelt cipőt, viselőjének komoly egészségügyi kockázatot jelenthet

Veszélyes anyagokat tartalmaz határérték feletti mértékben egy bizonyos télicipő, az ALDI minden további nélkül visszaveszi.

Fokozott ellenőrzést hajtott végre a rendőrség a motorosok körében, életveszélyes szabálytalanságok garmadáját találták

Még mindig sok motoros közlekedik szabálytalanul és veszélyesen a június első hetében végzett országos ellenőrzés szerint, a...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.