Ezt olvasta már?

MSZP-kongresszus - Nézőpont: Tóth Bertalan "gyenge eredményei" miatt kellett Kunhalmi társelnöknek

Az MSZP eddigi egyedüli elnöke, Tóth Bertalan "gyenge eredményei" miatt volt szükség arra, hogy társelnököt válasszanak mellé az MSZP szombati kongresszusán Kunhalmi...

0

Koronavírus - Pécsi virológus: százharminc vakcina fejlesztése zajlik a világban

Világszerte százharminc vakcinafejlesztési projekt zajlik - mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.


hirdetés

A virológus elmondta, a 130 lehetséges vakcina közül körülbelül harminc van klinikai fázisban, és hat olyan fejlesztésről tudni, amely már a klinikai tesztelés utolsó fázisában jár.

Hozzátette, nem gondolja, hogy még idén lesz olyan oltás, amely beadható és elérhető bárki számára; a legvalószínűbb, hogy 2021 első negyedévében kezdődik el a vakcina tömeggyártása.

A műsorban szó esett arról is, hogy az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár korábban felfüggesztette koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, mert az egyik kísérleti alany egy ritka és súlyos gyulladásos gerincbetegség tüneteit mutatta.

A virológus szerint az "oxfordi vakcina" tesztelése már a harmadik fázisban járt, és több mint 50 ezer emberen próbálták ki. Közülük csak az előbb említett nőnél léptek fel mellékhatások, de egyelőre az sem biztos, hogy a betegséget az oltás okozta.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Kínában még idén megkezdődhetnek a koronavírus-oltások a lakosság körében

Miközben Kína továbbra is padlón tartja a koronavírust, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy még idén megkezdődhetnek a lakossági oltások.

Szoboszlai góllal járult hozzá a Salzburg BL-selejtezős győzelméhez

A 19 éves Szoboszlait a 87. percben cserélték le.

Koronavírus - Engedélyezték a harmadik vakcina tesztelését Oroszországban

Eddig nem váltott ki allergiás reakciót az önkénteseknél.

Jennifer Lopez bikinis képe felszántotta a netet

A díva egyszerűen utánozhatatlan!

A következő jelek buktatják le, hogy a párod fülig szerelmes beléd

Szeret, nem szeret Az örök kérdés, amire mindenki keresi a választ, azonban, amíg nem vagyunk képesek belelátni valaki másnak a fejébe,...

Enyhén nőtt a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában

A hétvégi adatokhoz képest ismét enyhén nőtt az új koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült...

Tárgyi bizonyítékot találtak arra, hogy Madeleine McCann halott

Most már biztos, hogy a 13 éve eltűnt kislány nem él.

A Simonka-nyomozás mindhárom ügyésze távozott hivatalából

Ketten önként távoztak. az egyik ügyésznő pedig nem fogadta el az áthelyezését.

Dubajban szülés után mell- és hasplasztikát kérhet az anya

Anyukák mesélnek, milyen a terhesség és a szülés Dubajban, Svédországban, Hollandiában, Franciaországban és Angliában.

Csúnyán benézte ez a szondáztató rendőr

Olyan közhelyeket tudnánk felhozni az alábbi videóra, hogy: a lónak is négy lába van, mégis megboltik vagy a legjobbakkal is előfordul,...

Közbeszólt a Barca-elnök, Suarez mégsem mehet az Atleticóhoz?

A Barcelona elnöke az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy keresztülhúzza Luis Suarez és az Atletico Madrid számításait.

Norvég válogatottat igazolt Gulácsi csapata

Alexander Sörloth 5 évre írt alá a lipcseiekhez.

Sport

Kiderült, hogy miért rúgták ki Szalai Ádámot a Mainztól

A magyar válogatott játékos már új csapatot keres.

A gyönyörű mellű profi golfozónő lábai előtt hever a fél világ - fotók

Paige Renee Spiranac nem csak az ütéseivel bolondítja meg a férfiakat.

Megdöbbentő büntetést kapott a bírót véresre verő focista - videó

A bírót a pályán történtek után a rendőrségi ítélet is sokkolta.

Magabiztos, ötgólos magyar győzelem az Eb-selejtezőben

A magyar női labdarúgó-válogatott 5-0-ra győzött a pont nélkül álló lettek vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

"Nem akarok nagyképűnek tűnni, de szétzúzzuk őket" - magabiztosan lépnek pályára norvégok ellen a Fe...

Retteghet a norvég bajnok Molde a Ferencváros támadóitól! A szerda esti (M4 Sport, 21) Bajnokok Ligája-playoffkör párharcának első meccsén a Fradiban két olyan játékos is pályára lép, akik korábban már hatszor v

25 év után juthat újra főtáblára a Ferencváros a BL-ben 

Huszonöt évvel a Ferencváros Bajnokok Ligája-menetelését követően a zöld-fehér csapat újra bejuthat a legrangosabb európai klubfutball-sorozat főtáblájára.

Perelik a Barcelonát; Bajban az elnök

Most, hogy Messi maradt, teljesülhet a katalánok szimpatizánsainak másik álma is.

Elindult Norvégiába a Ferencváros

Szerdán a Molde otthonában játszik Szergej Rebrov csapata.

A zuglói polgármester az Európai Szuperkupáról: ez nem focimeccs, hanem emberkísérlet

Nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezzék meg a csütörtöki budapesti Bayern MünchenSevilla Európai Szuperkupa-mérkőzést javasolta Zugló polgármestere kedden a kormányfőnek. Horváth Csaba azt is kérte, hogy akinek jegye van, a jár...

Már most eurómilliókról álmodozik a Fradi BL-ellenfele

Nehéz meccs és rossz időjárási körülmények várják Szergej Rebrov csapatát.

Molde-FTC: ennyi pénzzel gazdagodhat a Fradi, ha továbbjut

25 év után ismét történelmet írhat a zöld-fehér együttes.

0

Bulvár

Megbukott Orbán hazugsága - Egy kiszivárgott dokumentum leplezte le a miniszterelnököt.

Nem biztosított az ágykapacitás saját erőből a kiszivárgott dokumentum szerint.

Kiderült, hogy miért rúgták ki Szalai Ádámot a Mainztól

A magyar válogatott játékos már új csapatot keres.

Koronavírus: nagy változás lépett életbe

Hétfőtől új járványügyi eljárásrend lépett életbe a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint. Ennek egyik eleme, hogy a 10 napos karanténból nem lehet kiszabadulni 2 negatív PCR-teszt eredménnyel, ha valaki a kontaktk...

Koronavírus - Országos tisztifőorvos: változott a fertőzöttek korösszetétele

A tavaszi időszakkal ellentétben most nem az idősek közül, hanem a fiatalabb korosztályból kerül ki a legtöbb koronavírus-fertőzött - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztató...

A gyönyörű mellű profi golfozónő lábai előtt hever a fél világ - fotók

Paige Renee Spiranac nem csak az ütéseivel bolondítja meg a férfiakat.

Félelmetes bestia jött elő a mélyből, leharapta a cápa farkát - videó

Sikító horgászok rögzítették a véres jelenetet.

Onyutha Judit 10 évig volt a TV2 időjósa - Most vidéken él, és civil szakmát űz

Onyutha Judit három éve hagyta maga mögött a televíziózást, most tanárként dolgozik.

Netbankos csalással nyúlták le magyar lakásvásárlók vagyonát

Magyar lakásvásárlókra vadásznak a legújabb pénzügyi csalás tettesei. A 24.hu három olyan áldozattal is beszélt, akiknek minden megtakarítását ellopták. Netbankos csalással nyúlták le magyar lakásvásárlók va

Koronavírus: egy 37 éves nő is meghalt, 633 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon

Több mint 14 ezer aktív fertőzött van az országban, 534 beteget ápolnak kórházban.

Bűnszervezetben lopták az agrártámogatásokat

Többéves börtönbüntetéseket szabott ki hétfőn a Fővárosi Törvényszék egy félmilliárdos csalássorozat ügyében, amely az uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatalhoz köthető és összesen 117 vádlottja van tudatta közle...

blogmorzsák

Egy ijesztő élmény: az alvási bénulás

Az alvási bénulás egy rövid ideig tar­tó, félelmetes jelenség, ami bárkinél előfordulhat. Mi ez és mi okozza?

Így kell hatékonyan tanulni a gyerekkel!

A gyerekkel tanulás 10 legfontosabb szabálya.

Fogalmatlan influenszerek: óriási felelősség, nulla tudás

Most egy tanfolyamon megtanulhatják, hogyan lehet felismerni, ha valakinek mentális problémája van és hogyan segíthetnek rajta.

A II. világháború legbizarrabb csatája - podcast

Az Itter kastélyért folyó csatá­ban német és amerikai katonák egy oldalon harcoltak, hogy legyőzzék az őket támadó SS csapatokat.

Bill Gates bűnös szenvedélyei

A világ egyik leggazdagabb embere nem kérkedik a vagyonával, de azért van, amire nem sajnálja a pénzt.

Ünnepi halál

Van-e abban bármi különleges, ha valaki épp a zsidó újévkor hal meg, mint a múlt héten elhunyt Ruth Bader Ginsburg?

Best of Xiaomi kütyük 5000 forint alatt

Újra itt vannak a hét legjobb, akciós Xiaomi kütyüi a motoros csavarhúzótól a hátizsákig.

Vitaposzt: pannon puma esete a német Hiúzzal

A poszt alapján mindenki mérlegel­he­ti, hogy az elérhető legjobb üzlet volt-e a beszerzés és a gyártási szerződés.

Megastadion és rozsdaövezet

Ha a meccs után növekszik a megbetegedések száma, az nem a drákóian megszabályozott külföldi szurkolók miatt lesz.

Mit jelent magyarnak lenni 2020-ban?

Ki hogyan látja magyar­sá­gát, Magyarországhoz való viszo­nyát – éljen bár külföldön vagy a szülőhazájában?

Mit jelent ez az apró üres karika?

A középkori kódexek kutatása semmiben sem különbözik a nyomozók munkájától.

In memoriam Bertha Bulcsu

„A szocializmusban a kapita­liz­mus hiányzott neki, a kapitaliz­musban pedig a szocializmus.“