Ezt olvasta már?


Koronavírus - Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be a polgármesterek húsvétra

Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be a polgármesterek húsvétra. Parkok, parkolók, túraútvonalak lezárásáról döntöttek, helyenként korlátozták a településre belépők körét vagy elrendelték bizonyos üzletek és a piacok bezárását.

A kormány a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló csütörtöki rendeletében felhatalmazta a polgármestereket, hogy a nagypéntektől húsvét hétfőig tartó időszakra a településükre szigorúbb szabályokat határozzanak meg. A települések vezetői közül többen is azt kérték, a helybéliek csak indokolt esetben hagyják el otthonukat, a máshol élők pedig látogatásukat halasszák a járvány utáni időszakra.

Újpesten a kerület közterületei csak áthaladásra, illetve egyéni sportolásra használhatók hétfő éjfélig. Lezárták a Népszigetet a forgalom elől, az átjárás a kerületek között azonban megengedett, át lehet jutni Óbudára a hídon keresztül. Az önkormányzat által fenntartott piac- és vásárcsarnok területén kötelező az egészségügyi maszk - ennek hiányában a kendő vagy sál - viselése.

Budán, a Normafán péntektől valamennyi parkolót lezárták, a szabálytalan parkolást pedig szigorúan szankcionálják. Nem használhatók a játszóterek, a szabadtéri fitneszpark és a tűzrakóhelyek. Nem látogatható az Erzsébet-kilátó sem, zárva tartanak a területen lévő vendéglátóhelyek, nem üzemel a Libegő sem.

A debreceni önkormányzat lezárta a látogatók elől a Békás-tavat is magába foglaló, kerítéssel körbevett nagyerdei parkerdőt, valamint az Ötholdas Pagony játszóteret, és kiemelten ellenőrzik a Nagyerdei Stadion környékét.

Szegeden a patikák, élelmiszer- és dohányboltok kivételével a város minden üzletének és piacának be kell zárnia péntektől húsvét hétfőig.

Győrben - az élelmiszert, az illatszert, a vegyi árut, a gyógyászati segédeszközt árusító üzletek, a gyógyszertárak, az üzemanyag-töltőállomások, valamint a termelői piac kivételével - nem nyithatnak ki a boltok. A városban húsvéthétfő éjszakáig több parkban, parkolóban sétányon megtiltották a tartózkodást, számos közterületen csak az áthaladás engedélyezett.

Pannonhalmán húsvét idejére a főapátság összes parkolóját lezárták.

Miskolc polgármestere, Veres Pál péntektől hétfőig lezáratta a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolókat.

Pécsen hétfő éjjelig lezárták a megyeszékhely forgalmas közparkjait, szabadidőparkjait, a mecseki parkerdő teljes területét, valamint a város azon közterületeit és parkolóit, amelyeket hagyományosan sok kiránduló keres fel. A város két legnagyobb bevásárlóközpontjában a patikákon, drogériákon és élelmiszerboltokon kívül nem tarthatnak nyitva üzletek.

Orfű belterületén péntektől hétfő éjjelig nem működnek a Pécsi-tó környékén lévő parkolók. A tó körül csak orfűi lakosok, érvényes horgász engedéllyel rendelkezők, valamint orfűi üdülőtulajdonosok tartózkodhatnak.

Hosszúhetény polgármestere elrendelte a települése környékén lévő erdei utak lezárását péntek reggeltől hétfő éjjelig. A Hosszúhetényt Püspökszentlászlóval és Kisújbányával összekötő utakon csak a helyi lakosok és az utak menti telkek tulajdonosai közlekedhetnek.

A baranyai Óbányára és Mecseknádasdra hétfő éjfélig csak a településen lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, ingatlantulajdonnal rendelkezők, valamint igazoltan munkavégzés vagy rokonlátogatás céljából érkezők léphetnek be.

Pécsváradon már korábban lezárták a nem helyi lakosok elől a kedvelt üdülő- és kirándulóhelynek számító Dombay-tó közvetlen körzetét.

Nyíregyházán Kovács Ferenc polgármester elrendelte a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolók átmeneti lezárását. Sóstógyógyfürdőn és a Bujtoson nem használhatók a kerékpártárolók és a tűzrakóhelyek sem.

Veszprémben hétfő éjfélig kizárólag az élelmiszerüzletek, drogériák, gyógyszertárak, vegyi árut, tisztítószert árusító üzletek, a vásárcsarnok és az üzemanyag-töltőállomások lehetnek nyitva. A népszerű kirándulóhelyeken - Gulya-domb, Séd-völgy, Benedek-hegy és a parkerdő -, a játszótereken és a kültéri sporteszközöknél megtiltották a tartózkodást, a város sétálóutcáján és több más közterületen csak áthaladni lehet.

Gyöngyösön az összes mátrai parkolót lezárták, a Mátrában pedig kötelezővé tették a maszk és kesztyű viselését.

Hévíz polgármestere, Papp Gábor közleményben arra szólított fel mindenkit, hogy "most senki ne jöjjön Hévízre!". Kifejtette: az üzletek zárva vannak, a gyógytó nem fogad vendégeket - és a meleg vizű kifolyójában is tilos a fürdés -, a tó körüli sétányt már napokkal ezelőtt lezárták, és ha szükséges, a parkolókat is le fogják.

Zalaegerszegen péntektől lezárták a város kedvelt erdei és tóparti kirándulóhelyeinek parkolóit.

Tatabányán megállást tiltó táblát helyeztek el a Turul emlékműhöz vezető útra, és nem használható a szobor körüli parkoló. Lezárták a Tatabánya és Tata közötti kerékpárutat, az óvárosi Ligetet, a Május 1. parkot, a Vértes Center bevásárlóközpontban szombaton csak a drogéria lehet nyitva.

Tatán lezárták az Angolparkot és az Öreg-tó partját, ami érinti a tatai vár és az Esterházy-kastély környékét, az Építők parkját és az Öreg-tóhoz bevezető utakat.

Kesztölc és Piliscsév polgármestere megtiltotta a kék túra útvonalának helyi szakaszán a túrázást, Kesztölcre csak az ott állandó lakcímmel, tartózkodási hellyel rendelkezők és életvitelszerűen ott élők mehetnek be.

Salgótarjánban szigorítják az ellenőrzéseket, beleértve a turisták városkörnyéki úticéljait.

Pásztón péntek délutántól kedd reggelig lezárják a mátrakeresztesi Fakanál csárda melletti parkolót.

Balassagyarmaton kiemelten ellenőrzik a Nyírjes és az Ipolypart környékét, és ha megnő az autóforgalom, hétfő estig lezárják a parkolókat.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Eldőlt a Heti Hetes sorsa, fontos bejelentést tett az RTL

Nagy Ádám, a műsorvezető, egy videóban erősítette meg, hogy a nyári szünet után folytatódik a népszerű talk-show. A bejelentésre...

Forgalmas budapesti úton alakítanak ki buszsávot

Nem egy, hanem két új buszsáv is lesz Budapesten.

Zöld utat kapott a Geely legfejlettebb aktív biztonsági és vezetéstámogató technológiája Európában

A technológia most zöld utat kapott Európában, és a Geely Csoport első G-ASD-vel felszerelt modelljei már idén nyáron megjelenhetnek az...

Magyar Péter a HVG-nek: Vége van a következmények nélküli vagyonbevallások korszakának

Eddig senki nem kérdezte meg, hogy „ugyan már, miből, keves elvtársak”, amikor valaki felébredt a batidai kastélyában több száz...

Hatalmas bálnatemetőre bukkantak az Indiai-óceán mélyén

Olyan állat fosszíliáját is megtalálták kutatók, amely 5,3 millió évvel ezelőtt élt.

Döntött a kormány a kórházi klímákról: erre számíthatnak a betegek a nyáron

3,6 milliárd forintos kórházi hűtésrekonstrukciós programról döntött a kormány: ennek részeként országszerte javítják és fejlesztik...

Tragédia a Morrison’s 2-ben: tagadta a bűnösségét az emberölés vádlottja a bíróságon

A Morrison’s 2 szórakozóhelyen történt halálos kimenetelű verekedés ügyében tartottak előkészítő ülést a Fővárosi...

Argentína átvette a vezetést a világranglistán, Magyarország három helyet javított

Az eddigi éllovas Franciaország a dobogó harmadik fokáig csúszott vissza.

Macron meghívta Zelenszkijt a franciaországi G7-csúcsra

A csúcstalálkozón napirenden lesz Ukrajna és az iráni háború is.

Oroszlán Szonja: „Szépnek látom a szarkalábaimat és a szám körüli ráncokat”

Oroszlán Szonja volt az Anna Grand Lounge esték powered by Glamour beszélgetéssorozat legutóbbi vendége, amely a tavaly kétszáz éves...

Kapitány István vagyonnyilatkozatából kimaradt egy balatoni luxusvilla haszonélvezeti joga

Lapértesülés szerint a leggazdagabb tiszás parlamenti képviselő, Kapitány István haszonélvezeti joggal rendelkezik lánya balatongyöröki...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!