Ezt olvasta már?


Koronavírus - Országszerte fertőtlenítenek és védőmaszkokat osztanak az önkormányzatok

Országszerte folyamatosan fertőtlenítik a közterületeket - emberre és állatra veszélytelen oldattal - az önkormányzatok a koronavírus-járvány miatt.

Több településen védőmaszkokat osztanak az ott élőknek vagy dolgozóknak, a Semmelweis Egyetem bőrgyógyászati szakembereitől pedig mostantól egy applikáció segítségével személyes konzultáció nélkül lehet segítséget kérni.

Székesfehérváron folyamatosan takarítják és fertőtlenítik a közterületeket és a kiemelt forgalmú létesítményeket, fokozottan figyelnek az élelmiszerpiac folyamatos és fertőtlenítő takarítására is - közölte az önkormányzat. A közterületeket éjszaka fertőtlenítik.

Pest megyében Érden és Vecsésen ugyancsak rendszeresen fertőtlenítik a város közterületeit és utcabútorait, Budaörsön ezt a társasházakra is elrendelték.

Balassagyarmaton pénteken kezdik meg a közterületeken a permetezéses fertőtlenítést - közölte Csach Gábor, a Nógrád megyei város polgármestere.

Egerben a korábbi próbaüzem után szintén a napokban kezdődik meg a város fertőtlenítése. Minczér Gábor alpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, elsősorban a forgalmas köztereken, a gyógyszertáraknál, áruházaknál fertőtlenítik majd a járdákat és a közutakat. Az erre felkért vállalkozó tájékoztatása szerint a várost több fázisban fogják fertőtleníteni, általában a kevésbé forgalmas délutáni, esti órákban. Környezetbarát, lúgos anyaggal dolgoznak, hogy megóvják a fákat, cserjéket és köztéri bútorokat.

Szekszárdon folyamatos a közterületek fertőtlenítése - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel. Pakson az önkormányzat tájékoztatása szerint március 24-én kezdődött az intézmények fertőtlenítése hidegfüstgenerátor segítségével; Tamásiban ózongenerátorral fertőtlenítették a városi rendelőintézetet.

Folyamatosan fertőtlenítenek Dombóváron, Dunaújvárosban, Gyulán, Kisvárdán és Újfehértón is, az utóbbi településen az önkormányzati önkéntes tűzoltók tűzoltóautóból permetezik a település utcáit. Sümegen a járvány terjedésének lassítása érdekében eltávolítottak néhány közterületi padot. Veszprém vásárcsarnokában óránként fertőtlenítik a nyitva tartó üzletek ajtókilincseit.

Várpalotán a társasházak lépcsőházainak fertőtlenítésében is segít az önkormányzat. Talabér Márta polgármester elmondta, a közös képviselőket kérték meg a munka megszervezésére, a város tisztítószerekkel, takarítógépekkel és önkéntesek kiközvetítésével járul hozzá. A fertőtlenítő- és tisztítószerekből az egészségügyi és szociális szférában dolgozóknak is juttat az önkormányzat, emellett több mint 20 ezer maszkot osztottak ki helyi lakosoknak.

Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc a Facebook-oldalán videoüzenetében elmondta: az ingyenes maszkok osztása folyamatos a városban, minden háztartásban legfeljebb kettőt lehet igényelni térítésmentesen. Hozzátette: napi 1500-2000 maszkot tudnak legyártatni, ez azt jelenti, hogy minden regisztrálónak jut majd arcmaszk. Kitért arra, hogy a gondozók, ápolók bent maradnak az idősotthonokban, hogy véletlenül se fertőzzék meg az ott lakókat. Csütörtöktől pedig az egészségügyi dolgozók térítésmentesen utazhatnak az autóbuszokon, ahol a munkahelyük által kiállított igazolást kell felmutatniuk.

A mintegy 2400 lakosú Jánoshidán minden lakos és ott dolgozó ingyen kapott maszkot, valamint a Jászberényi Szent Erzsébet Kórháznak, a jászboldogházi mentőknek, a háziorvosi ügyeleteknek is adtak térítésmentesen maszkokat - közölte Eszes Béla polgármester. A Jászság többi önkormányzatának is biztosított Jánoshida ingyenesen szájmaszkokat: az ötezer lakos alattiaknak 50-et, az e fölöttieknek 100-at, Jászberénynek pedig 200-at. További három jászsági település - Alattyán, Jászalsószentgyörgy és Jászfelsőszentgyörgy - is bekapcsolódott a gyártásba. Eddig csaknem tízezer maszkot gyártottak, ennek nagyobb részét szétosztották a Jászságban.

Miskolcon a kommunális és szelektív hulladékgyűjtő edények szabályszerű használatára hívta fel a helyieket csütörtökön az önkormányzat. Azt kérték, a potenciálisan fertőző hulladékot - papírzsebkendő, szájmaszk, gumikesztyű, ételmaradék - zárt csomagolásban helyezzék a gyűjtőedényekbe, és rendszeresen mossák ki, fertőtlenítsék a kukákat.

Az egészségügyi dolgozók Gyulán és Orosházán - utóbbi városban a szociális szférában dolgozók is - ingyen használhatják a helyi közösségi közlekedést április 6-ától a veszélyhelyzet megszüntetését követő hónap utolsó napjáig.

A kecskeméti megyei oktatókórház megkezdte a felkészülést a koronavírus-fertőzéssel érintett betegek fogadására, izolálására, ellátására a Nyíri úton található "A" épület egyes lezárható, izolálható részén - közölte csütörtökön az intézmény a honlapján. A telephely bejáratainál felállított sátrakban az intézménybe belépők, dolgozók és betegek egyaránt egészségügyi szűrésen esnek át.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat saját fertőtlenítőszert állít elő, miután nem sikerült beszereznie az intézményei biztonságos működtetéséhez szükséges mennyiséget. Az egészségügyi világszervezet és a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség ajánlása alapján, gyógyszerészek felügyeletével készülő szert kizárólag a szervezet intézményeiben használják fel.

A Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikája megkezdte az ingyenes teledermatológiai ellátást. A páciensek a "MedInnoScan" nevű applikáción keresztül, személyes konzultáció nélkül kérhetnek segítséget a szakorvosoktól. Az alkalmazás segítségével a páciensek képet készíthetnek a bőrtünetükről, ezt szöveges megjegyzéssel kiegészítve, TAJ-számuk megadása után továbbíthatják a klinika szakorvosainak. A diagnózist néhány órán, de legkésőbb három napon belül e-mailben megkapják. Ezáltal csak akkor kell megjelenniük a bőrgyógyászati rendelésen, ha a személyes jelenlétük feltétlenül szükséges.







0
0
0

hírek innen, onnan

Sok vizet pazarolhatsz el, ha rosszkor locsolsz – a kertészek szerint ez a legjobb időpont

A kerted szomjasnak tűnik, pedig rendszeresen locsolsz? Lehet, hogy nem a víz mennyiségével van a gond. A kertészek szerint sokan éppen akkor...

Az önkormányzatok a szakadék szélén egyensúlyoznak, Budapest zuhanhat bele elsőként

Horn Gábor szerint az Orbán-kormány elszívta a levegőt a nagyobb városok elől.

Bekapcsolva maradt a kamera: a hívőket sértegette a szerb pátriárka

A szerb ortodox egyház vezetője, Porfirije pátriárka egy kínos helyzetbe került, miután egy róla készült videófelvétel bejárta a...

Rendkívüli mentőövet dob a kormány a juh- és sertéstartóknak

Rendkívüli támogatást nyújt a kormány a száj- és körömfájás járvány miatt veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak.

Kitiltották Franciaországból az izraeli pénzügyminisztert is

A belbiztonsági minisztert már korábban kitiltották.

Havasi Bertalan felszólította Vitézy Dávidot, szerinte ideje, hogy felnőjön kormányzati feladatához

Úgy véli, „a mozdonymakettekkel való játszadozás ideje lejárt”.

Karácsony Gergely az Arénában: megoldja-e Budapest problémáit a kormányváltás?

Indul az új parkolási rezsim Budapesten, szó lesz a kormánnyal való tárgyalásokon a főváros költségvetés állapotáról, az iskolák...

Miért szüntet meg és fizet vissza egy adót a Tisza?

Két éve vezették be, bevételt alig hozott, most a Tisza mindent visszacsinál.

Tűzijáték küldte szét egy teherautó platóját, megbénult az autópálya

Az amerikai függetlenség napja még odébb van, és a szilveszter is, de Tennessee-ben (USA) már most megkapták a maguk tűzijátékát az...

Azonnali hatállyal betiltották egy magyar városban az autómosást

A tartós meleg és a megugró vízfogyasztás miatt I. fokozatú vízkorlátozás lépett életbe Zalaszentgróton és a térségében. A...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.