Ezt olvasta már?


Koronavírus - Orbán: nyakig vagyunk a negyedik hullámban

Most "nyakig vagyunk a negyedik hullámban", a neheze ezután következik, és az egyetlen, ami megvéd, az oltás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a magyarok elsöprő többsége támogatja az üzemanyagár csökkentését.

 

A kormányfő kifejtette: akik nincsenek beoltva, életveszélyben vannak. Mindenki felelős saját magáért, de itt többről van szó, mert mindenki, aki nincs beoltva, nemcsak magára, hanem a többiekre nézve is veszélyt jelent - fogalmazott. Hozzátette: a védelmi intézkedések nem védenek meg a vírustól, csak a járvány terjedésének a sebességét lassítják.

Közölte: a második oltás után 4-6 hónappal annak védereje csökken, ezért indokolt a harmadik oltás felvétele. A harmadik oltás utáni védettségi szint jóval magasabb, mint a második oltás utáni, és természetesen sokkal magasabb, mintha nem lennénk egyáltalán beoltva - mutatott rá Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ő maga is felvette a harmadik oltást, nem is kapta el egyelőre a vírust, és reméli, hogy ha el is kapja, akkor nem dönti le a lábáról.

Kijelentette: ha mindenki be lenne oltva, nem lenne negyedik hullám, vagy ha lenne, "az inkább csak hullámocska lenne". Akkor nem lesz ötödik hullám, ha mindenki beoltatja magát, és "nem fogjuk tudni elkerülni, hogy a végén mindenki beoltassa magát" - hangsúlyozta.

A kormányfő úgy fogalmazott: az oltáselleneseket nem szokta "ekézni", mert megérti, hogy mindenkinek jogában áll a saját szabadsága jegyében dönteni a saját életéről, most azonban éppen az a baj oka, hogy még mindig nincs mindenki beoltva, és azzal, hogy az "oltatlanok húzzák, halasztják", megnyújtják a járvány időszakát.

"De a végén mindenkinek be kell majd oltania magát, még az oltásellenesek is rá fognak arra jönni, hogy vagy beoltják magukat, vagy meghalnak" - szögezte le, arra kérve mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével.

Közölte: jövő héten oltási akció lesz az országban, regisztrálás és bejelentkezés nélkül 101 oltóponton lehet reggel 7-től este 7-ig felvenni a vakcinát.

Úgy vélte: "nem lehet rendőrrel kísérni az embereket oltásra", "csak a belátás segít a végén". Szerinte meg kell győzni az oltáselleneseket: semmi okuk nincs arra, hogy bizalmatlanabbak legyenek a koronavírus-oltással kapcsolatban, mint azon vakcinákkal szemben, amiket megkaptak gyerekkorukban, például a mumpsz vagy a kanyaró ellen.

Kitért arra is: a kormány várakozásai szerint december környékén lesz olyan szakmai vélemény, amely eldönti, hogy az öt és tizenkét év közötti gyerekeket szabad-e oltani, és ha "jó választ" kapnak, akkor a szülőknek lesz lehetőségük, hogy az ebbe a korosztályba tartozó gyerekeiket beoltassák.

Közölte: Magyarországon 10 millió oltás van, vagyis nemcsak harmadszor, hanem negyedszer is be tudnak oltani mindenkit. Úgy értékelt: az oltás jól meg van szervezve, a védekezési döntések meghozatalában pedig segítenek az előző járványhullámok tapasztalatai.

Megjegyezte: a rendvédelemnél és az egészségügyben bevezetett felmondási tilalomtól, "senki sem boldog", de olyan helyzet van, akkor be kell látni, hogy bizonyos szakmákból ilyenkor nem lehet távozni. Közölte, a kiskunhalasi járványkórházat akkor nyitják ki, ha "valami nagyobb baj történik", vagy valamelyik kórházban feltorlódnak a betegek az ország bármely pontján.

A kormányfő arról is beszélt: messze 80 százalék fölött van azoknak az aránya, akik támogatják az üzemanyagár csökkentését.

Elmondta: "vívunk egy politikai küzdelmet a baloldallal a rezsicsökkentés ügyében", ez egészült most ki a benzinár kérdésével. A benzinár meghatározását eddig a piacra bízták, és ugyan a legjobb, ha a kormánynak nem kell beavatkoznia, de van helyzet, amikor kell - magyarázta.

Úgy vélte, "azt nem lehet tétlenül nézni, hogy egyszer csak az árak az égbe mennek", és ha minden szakértő szerint az árak több hétig, talán egy-két hónapig is magasak lesznek, akkor reagálni kell. Mert a magas üzemanyagár nemcsak a gépjárművek üzemeltetésének a költségét növeli meg, hanem beépül az árakba - mutatott rá.

Közölte: ha rendkívüli helyzet van, akkor nem óvatoskodni kell. Kiszámolták, hogy mi az, amit még a szereplők ki fognak bírni, úgy látták, ez a 480 forint, és "ott behúztuk a féket".

Orbán Viktor szerint a baloldal mindig is azt követelte, hogy piaci rezsiárak legyenek. "Mi azt mondjuk, hogy a háztartások létfenntartásához tartozó körben ne legyenek piaci árak, hanem fix ár legyen", az üzemanyagnál pedig, amikor a piac nem tudja megoldani a problémákat, akkor avatkozzanak be, tudván, hogy ez csak átmeneti jellegű beavatkozás lehet - mondta.

Közölte: a kormány jövő hét elején dönthet arról, hogy a kisvállalkozásokat kimentse "a magasabb rezsi súlya alól", és ők is a lakossági olcsóbb árakat kapják.

A kormányfő úgy fogalmazott: a brüsszeli bürokrácia "vért hány" a rezsicsökkentéstől, mert Brüsszelben a multik diktálnak.

Úgy értékelt: míg a kormány az emberek, a baloldal a multik oldalán áll. Hozzátette: az embereknek arról is megvan a véleménye, hogy a baloldal szerint a rezsit úgy kell csökkenteni, hogy kevesebb vizet, áramot, gázt és üzemanyagot kell használni. "Ilyenkor van egy szó, amit az ember mond, csak az édesanyák iránti tiszteletből nem mondja hangosan" - jegyezte meg.

A GDP növekedéséről szólva úgy vélte: nem a magyar gazdaságon múlott az idén, hogy nem 7-8, vagy akár 10 százalékos lesz a növekedés, hanem kifejezetten a világgazdaság működési módja - főként az autógyártáshoz kapcsolódó ellátási lánc fennakadása - volt az, ami hátrányos volt Magyarországnak.

Hangsúlyozta: a gazdaság elég jól teljesít ahhoz, hogy a 25 év alatti fiatalok szja-mentességet kapjanak jövőre, miközben az idősek február közepén megkaphatják a teljes 13. havi nyugdíjat.

 

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Még júniusban 500 milliárd forint lendül mozgásba: indulnak az energetikai pályázatok

Még ebben a hónapban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok, amelyekből jelentős hálózatfejlesztések...

Vízágyút vetett be Belfastban a rendőrség a zavargások miatt

A brutális késes támadás után két nappal is folytatódtak a zavargások Észak-Íroszágban. A szudáni származású támadó gyilkossági...

Félmillió dollárért sem adta el a jegyét a törzsszurkoló, csak nehogy megtudja a felesége

Megtörtént minden idők legnagyobb fordítása, nyeregben a New York Knicks.

Páratlan felvétel készült a Föld Nap körüli mozgásáról

Három éven keresztül minden nap ugyanabból a pontból készített fényképet a Napról egy fotós.

Megegyezett a Mol és Szerbia a NiS ügyében

Sikerült lezárni valamennyi nyitott kérdést a magyar Mol és a szerb állam között a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjével...

Ismét zavargások törtek ki Észak-Írországban a késes támadás miatt

Szerda este Belfast utcáin több százan gyűltek össze, és benzinespalackokkal, téglákkal dobálták az útjukat álló rendőröket. A...

Fotók – Kiadós jégeső verte el Vas megyét: volt, ahol annyi esett, hogy fehér lepel borította a kerteket

Szerda este egy heves zivatarrendszer haladt át az országon, jelentős csapadékot hagyva maga után. Míg az ország keleti felén a víz...

123 bírságcsekket kapott egy autós

Milliószámra repkednek a pótdíjak Magyarországon, a személyautóknál rekordot döntött a büntetések száma tavaly. Nem ritka az 50...

Minél több kudarc ér, annál sikeresebb lehetsz – de nem úgy, ahogy várnád

A kudarcok nem személyes vereségek, hanem a fejlődés eszközei lehetnek. A siker titka sokszor az, hogy megtanuljuk, hogyan kezeljük ezeket a...

A török elnök szerint Benjamin Netanjahu „gyilkos hálózata” már Törökországot is fenyegeti

Az államfő figyelmeztetett, ha megsértik a jogaikat, válaszuk egyértelmű lesz.

0

Sport

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás

A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vit

Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban

Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.