Koronavírus - Mobiljegy és kötelező maszkviselés, védekeznek a városok
A közösségi közlekedés átalakításával is reagál több nagyváros önkormányzata a koronavírus-járványra, emellett védőfelszereléseket juttatnak, illetve előírják viselésüket országszerte több településen.
A pécsi helyi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel együttműködve bevezette az érintésmentes vásárlással igénybe vehető mobiljegyet a koronavírus-járvány fékezése érdekében. A cég az érettségi vizsgák idején, május 4. és 6. között a várhatóan megnövekedő forgalomhoz igazodva a főbb autóbuszvonalakon bővíti járatait mind a reggeli, mind a kora délutáni időszakban.
Péterffy Attila polgármester bejelentette: két ütemben tervezik újranyitni a központi vásárcsarnokot: jövő szerdától az épületen kívül indulhat meg az árusítás, az árusok csak maszkban dolgozhatnak, a 65 éven felüliek pedig csak 9 és 12 óra között vásárolhatnak. A vásárcsarnok épületének megnyitásáról később döntenek.
Nyíregyházán pénteken átmeneti buszmenetrend lép életbe, a változtatást a helyi tömegközlekedés igénybevételének csökkenése miatt vezetik be a nyírségi megyeszékhelyen - közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel. A felmérések szerint jelenleg átlagosan 70-80 százalékkal kevesebben használják a közösségi közlekedést, mint a járvány előtt, ezért szükségessé vált egy átmeneti, takarékosabb és a jelenlegi igényekhez igazodó menetrend bevezetése. Néhány esetben összekötnek ma még külön közlekedő járatokat, a munkahelyek elérését pedig a korábbinál jóval több útvonalon az új, kilencvenes számmal kezdődő járatok fogják segíteni, igazodva a cégek által megadott műszakkezdésekhez és műszakzárásokhoz.
Békéscsaba hat városrészében háromezer mosható maszkot osztottak az önkormányzat munkatársai csütörtökön. Azoknak igyekeznek segíteni, akik eddig nem tudtak maguknak védőfelszerelést beszerezni. A koronavírus-járvány miatt hátrányos helyzetbe kerülőknek élelmiszercsomagokat állít össze az önkormányzat. Erre 3 millió forintot szánnak, ötszáz, egyenként hatezer forint értékű csomagot készítenek.
Zalaegerszegen május 1-jétől szigorításokat rendelt el Balaicz Zoltán polgármester a szájmaszkok viselésében. Buszokon, várókban, a piacon és a vásárcsarnokban kötelező lesz a védőmaszk vagy más, az orr és a száj eltakarására alkalmas textil viselete, de a polgármester felszólítja a kereskedelmi egységek, üzletek, bevásárlóközpontok tulajdonosait, illetve üzemeltetőit, hogy csatlakozzanak ehhez a szabályozáshoz, továbbá tartassák be a távolságtartási ajánlásokat is.
A polgárőrök segítésére pénzügyi alapot hozott létre Komárom-Esztergomban a megyei önkormányzat. A megyében 39 egyesület 1100 önkéntese teljesít szolgálatot. A támogatást védőfelszerelés beszerzésére, eszközök vásárlására és működési költségekre fordíthatják.
Komáromban a kereskedelmi egységek zárt terében kötelezővé tették a maszk vagy az orrot és szájat eltakaró kendő viselését. A városháza 105 önkéntes segítségével minden háztartásba két maszkot juttatott el.
Nyergesújfalun jövő hét szerdától maszk nélkül csak kivételes esetben tartózkodhatnak az emberek a város közösségi terein. A városházáról elvihető textilmaszk, eldobható maszk pedig több üzletben és a gyógyszertárban vásárolható.
Több ezer egészségügyi dolgozót és idős embert lát el kézfertőtlenítővel a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ. A gödöllői székhelyű szervezet közleménye szerint ezer liter kézfertőtlenítő gélt adományoznak helyi és környékbeli egészségügyi intézményeknek és idősotthonoknak. A felajánlott kézfertőtlenítők a hazai bioetanol-gyártás során keletkezett alkoholból készültek.
Fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be országszerte a lottózókban - közölte a Szerencsejáték Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a boltokban tartózkodók létszámát a cég korlátozta, egyszerre legfeljebb hárman lehetnek egy helyiségben a lottózó munkatársain kívül, sorban állásnál pedig padlómatrica figyelmeztet az ajánlott kétméteres távolság betartására. A magyar játékosok többsége a járványhelyzetben is személyes látogatja a lottózókat - írták, megjegyezve ugyanakkor, hogy a digitális értékesítési csatornáik használatának aránya az elmúlt hetekben jelentősen nőtt, csaknem 26 százalékra.
hírek innen, onnan
Nem fizet osztalékot Waberer György legfontosabb érdekeltsége, pedig bőven lenne miből
Az egyik leggazdagabb magyar logisztikai központja profitsoron gurított egy duplát, de a korábbi évek nyereségességétől messze jár a...
Elfordulnak a befektetők a bitcointól, az MI-láz viszi a pénzt
Néhány hónap alatt több mint a felére esett a bitcoin árfolyama, miközben a részvénypiacok új rekordokat döntenek.
Finnország tanulni akar Marokkótól; mi nem?
Finnország arra készül, hogy belátható időn belül a mostani magyarországival megegyező klímája lesz. Ezért már most Marokkó...
Mérgező terméket hív vissza az Aldi: kiadták a figyelmeztetést, ha ilyet vettél, vidd vissza!
Határérték feletti örök vegyi anyagot mutattak ki az Aldi által forgalmazott téli cipőkből.
Elkésett a munkából a légiforgalmi irányító, feszült perceket éltek át az utasok
Közel negyedórát körözött Eszék felett a Ryanair Londonból érkező szombat éjszakai járata, mert a szolgálatba beosztott légiforgalmi...
Szabadkártyát igényelt a Bajnokok Ligájába a bajnoki ezüstérmes Ferencváros
A népligetiek az Európa-ligára is beadták jelentkezésüket.
A bajnokság, amely közben nem árt, ha papírzsebkendőt tart a keze ügyében az ember
Érkezik az Álombajnokság 2.0.
A Kínától való félelem hajszol mindenkit az eszelős fegyvervásárlásokba
Úgy tűnik, már a legrosszabbra is felkészültek.
Rengetegen esküsznek erre a reggeli kávéban: ez valóban segíthet a fogyásban?
Egy hétköznapi fűszer került a figyelem középpontjába, miután sokan azt állítják, hogy a reggeli kávéhoz keverve segíthet az...
Videó: Budapesten mosta a maffia pénzét egy hálózat, a két szír vezető szökésben van - a lakosság segítségét kéri a rendőrség
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy összehangolt akcióban számolt fel egy pénzmosó hálózatot, ami erre a célra...
Megszólalt a vádemelés után az Integritás Hatóság elnöke: politikai megtorlásról beszél
Biró Ferenc aggasztónak találja, hogy a vádemelés időben egybeesik azzal, hogy a parlament elé kerül az IH jogkörét bővítő...
Fésűs Nelly kisebb lánya ebben a sorozatban debütál
Vajtó Elza mindössze 11 éves, de máris megkapta első filmes szerepét az RTL drámasorozatában.
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Holló Gábor közleményben reagál, miután kikezdték a HVG-interjú miatt
A hírkereső.hu tulajdonosa a HVG-nek adott interjút követően közleményben tisztázza, hogy a hírgyűjtő oldalán milyen esetekben és hogyan avatkozott be a propagandacikknek tartott tartalmak terjedése ellen.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


