Ezt olvasta már?


Koronavírus - Maruzsa: több mint 84 ezren érettségizhetnek hétfőn

Összesen 84 284-en kezdhetik meg hétfőn az érettségi vizsgákat, néhány tárgy kivételével csak írásbeliket tartanak - közölte a köznevelési államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

Maruzsa Zoltán elmondta, eredetileg 113 387-en jelentkeztek a vizsgákra, köztük voltak olyanok is, akik előrehozott érettségit tettek volna, hivatalból 26 638 vizsgázót töröltek a névsorból.

A vizsgázók 97 százaléka érettségizni akar, a vizsgáktól történő visszalépés mellett - a rendelkezésre álló ötnapos határidő alatt - a jelentkezők mindössze három százaléka, 2455 érettségiző döntött - ismertette.

A meghozott óvintézkedésekről szólva Maruzsa Zoltán kifejtette, a vizsgák előtti időszakban sűrűbben járnak majd a tömegközlekedési eszközök, a vizsgahelyszínek környékén rendőri felügyelet lesz, valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak pedig kesztyűt is biztosítanak.

Az államtitkár hangsúlyozta, semmilyen szankció nem éri azokat, akik a vizsgák előtt gondolták meg magukat, nekik csak annyi dolguk van, hogy nem jelennek meg a vizsgán.

A sajtótájékoztatón Maruzsa Zoltán jelezte, hogy a munkába járók és az érettségizők találkozásának minimalizálása érdekében az első héten délelőtt kilenc órakor kezdődnek a vizsgák. Az iskolák épületében nem lesz rendőri jelenlét, az intézmények környékén és a közterületeken viszont ők segítik a forgalomirányítást és a rend fenntartását.

Az állami tartalékok terhére tanulói maszkból több mint 422 ezret szállítanak ki, a felügyelőtanároknak és az emelt szintű javítótanároknak pedig 147 ezer maszk és ugyanennyi pár kesztyű áll majd rendelkezésre. A védőeszközöket csütörtöktől vehetik át az intézmények a kormányhivatalokban.

Minden érettségiztető iskola kézfertőtlenítőt is kap, a vizsgák előtt alaposan kitakarítják az épületeket, ellenőrzik a mosdók felszereltségét és tisztaságát, illetve az érettségi ideje alatt is folyamatos lesz a takarítás az iskolákban - összegezte az intézkedéseket az államtitkár. Mint mondta, a felügyelőtanárok beosztásának készítésekor figyelembe veszik az idős, krónikus betegségben szenvedő pedagógusok egészségi állapotát. A tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat - tette hozzá.

A helyiségeket a vizsga ideje alatt szellőztetik, az iskolákba történő belépésre több bejáratot lehet majd használni, a vizsgázóknak nem kötelező az ünnepi ruha. Nem lesz központilag elrendelt lázmérés, a dolgozatok fertőtlenítését pedig 24 órás pihentetéssel oldják meg - emelte ki.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: a magyar rendőrök beengedik az országba a határon túlról érkező vizsgázókat, akik mentesülnek a 14 napos kötelező karantén alól is. A szomszédos országokban folyamatban van az ezzel kapcsolatos szabályozás kidolgozása, a tudnivalókról a hétvégéig az Oktatási Hivatal honlapján tájékozódhatnak az érettségizők - jelezte.

A köznevelési államtitkár szólt arról, hogy a vizsgákat 1144 középiskolában és kormányhivatalban szervezik meg, az írásbelikhez több mint 941 ezer feladatlap készül, ez összesen 12 milliónyi oldal. A biztonsági tasakokba, majd dobozokba csomagolt feladatlapokat hat nap alatt huszonhat teherautó szállítja ki 189 járási hivatalba, onnan veszik majd át a vizsgaszervező intézmények - ismertette.







0
0
0

hírek innen, onnan

Nem az ár, hanem a rugalmasság jelenti a magyar célgépgyártók versenyelőnyét

A sebesség és a precizitás hazai fellegvárában, a Hungaroringen mutatkozott be a magyar célgépgyártás idei mezőnye. A Magyar Ipari...

Elfogadták az EU-s rendeletet: Júliustól drágább lesz minden Shein és Temu rendelés

Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű...

Kanyarójárvány kitörésétől tartanak a szakértők a focivébé alatt

Amerikában és Mexikóban is egyre nagyobb az aggodalom a kanyaró miatt.

41 százalékkal csökkentheti a rák kockázatát ez a készítmény, amit sokan károsnak hisznek

Egy friss kutatás szerint egy széles körben használt orvosi készítmény meglepő összefüggést mutathat bizonyos súlyos betegségek...

Meghosszabbítják a babaváró hitelesek visszafizetési moratóriumát

A 2019-ben bevezetett 11 millió forintos babaváró hitelt az elmúlt hét év alatt 270 ezren vették igénybe, a 2026-os határidőre a párok...

Megjelent a Magyar Közlönyben: leáll a hídépítés és lehet, hogy nem is lesz kétszer kétsávos

A kormány teljes körűen felülvizsgálja a Mohács térségében épülő új Duna-híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat beruházását,...

Babaváró, kriptopénzek, kórházi klímák, újabb csontváz - Itt vannak a kormány legújabb bejelentései

Fontos döntéseket hozott szerdai ülésén a Tisza-kormány, melyekről a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón tudhatunk meg újabb...

Bekövetkezett, amitől a kutatók rettegtek: végveszélybe került az egyedülálló állatfaj

Egy friss kutatás szerint a tavaly Szumátrát sújtó pusztító árvizek és földcsuszamlások a kritikusan veszélyeztetett tapanuli...

A taxisok és a BKK is támogatja a digitális taxamétert

A BKK egyeztetést tartott a taxis szervezetek képviselőivel az alkalmazás bevezetésének eddigi tapasztalatairól. A Taxisok Érdekvédelmi...

A fideszeseknek kiosztott NKA-s százmilliók miatt bejelentést tett a NAIH-nál a Tisza szabolcsi képviselője

Az érintett alapítványok nem adták ki az adatokat Szakács Péter Lajosnak.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!