Ezt olvasta már?


Koronavírus - Jakab Ferenc: példaértékű tudományos összefogás jött létre Magyarországon

Rövid idő alatt példaértékű tudományos összefogás jött létre Magyarországon a koronavírus okozta járvány leküzdése érdekében - jelentette ki Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológus professzora.

A Koronavírus-kutató Akciócsoport vezetője az online konferencián elmondta, hogy a kutatások négy területen zajlanak: gyógyszertervezés, -fejlesztés, kísérleti hatóanyag-szintézis, a lehetséges hatóanyagok keresése, valamint ezek tesztelése.

A kutatások célja a koronavírussal kapcsolatos információk összegyűjtése, a vírus fertőzési mechanizmusának megismerése és hatékony gyógymód kifejlesztése - közölte az egyetemi tanár.

Jakab Ferenc kifejtette, hogy munkatársaival több mint 310 hatóanyagot tesztelnek, ennek jelentős része, 226 újonnan szintetizált vegyület. Hangsúlyozta, hogy ismert hatóanyagokat is próbálnak bevetni, hiszen ezek már korábban engedélyezett szerek, így sokkal hamarabb alkalmazhatók.

Példaként a maláriaellenes-szerként már régóta alkalmazott hidroxiklorokint említette, melynek kétségtelenül vannak mellékhatásai. A laboratóriumi körülmények között végzett kísérletek jó eredményeket mutatnak, így e hatóanyag vizsgálatát nem lehet elvetni - mondta.

A professzor közölte, sikerült szintetizálni Magyarországon az influenza és ebola ellen is alkalmazott favipiravirt, és elkezdődött a klinikai kipróbálás folyamatának előkészítése.

Elvégezték egy 32 betegből származó minta teljes analízisét, és megállapították, a vírus genetikai állománya nagyon stabil. Kiderült, március közepétől Magyarországon lokális gócok alakultak ki, több ponton indult el a fertőzés. A molekuláris vizsgálatok is megerősítik, a hazai intézkedések megfelelőek voltak, sikerült megakadályozni a fertőzés intenzív terjedését - mondta Jakab Ferenc.

Oroszi Beatrix epidemiológus, járványügyi szakértő, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai vezetője előadásában kiemelte: Magyarországon a vírus leginkább zárt közösségekben, az egészségügyi ellátórendszerben, illetve szociális intézményekben terjed, nem tud utat törni a társadalom széles rétegei felé. A szakértő hangsúlyozta: a járványgörbe egy erősen elfojtott járvány képét mutatja, amit a szociális távolságtartás idézett elő.

Oroszi Beatrix a továbblépés kapcsán négyszintű megelőzési stratégiát javasolt. Mint mondta, "kicsit vissza kell térni egy szabadabb mozgáshoz", változtatni kell a stratégián, bővíteni kell teszteléseket, ezeket pedig hozzá kell kapcsolni a kontaktuskutatáshoz, emellett fontosnak nevezte a maszkhasználatot is.

Hiller István (MSZP) az írásbeli érettségik május 4-i kezdetére vonatkozó kérdésére Oroszi Beatrix közölte, hogy zárt intézményeken kívül nagyon alacsony a járvány terjedése, a gyerekek érintettsége csekély, esetükben a súlyos lefolyású betegség nagyon ritka, így járványügyi szempontból alacsony a kockázata a vizsgák megtartásának. Ez megfelelő biztonsági előírások mellett, szervezési intézkedésekkel szinte nullára csökkenthető.

Jakab Ferenc azt javasolta, hogy a diákok számára az épületbe belépéskor tegyék kötelezővé a kézfertőtlenítést, valamint a maszk viselését. A dolgozatokat javító tanároknak pedig azt tanácsolta, az értékelés előtt a vizsgalapokat egy napig tartsák zárt helyen.

Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója, a SE Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánja előadásában kitért arra, hogy a megbetegedések száma analóg képet mutat a társadalmi mozgás hálózatának a modelljével. Mint mondta, a kutatók a mobilszolgáltatók cellaadatait elemezve a mozgás és otthonmaradási mutatókat vizsgálták, a mozgásindex az intézkedések bevezetése óta csökkenő képet mutat országosan, de volt olyan időszak, hogy egyes területeken kiugróan növekedett ez a mutató, ilyen jelenséget tapasztaltak Veszprém és Somogy megye üdülőkörzeteiben.

Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem matematikusa elmondta, munkatársaival olyan, a járvány várható terjedését előrejelző komplex modellt készítettek, amely egyaránt figyelembe veszi az életkori és települési különbségeket. Ehhez fontos adatokat szolgáltat az a társadalmi kapcsolattartás változásait nyomon követő kérdőív, melyet 325 ezren töltöttek ki eddig.

A modell segítségével vizsgálták, milyen következményekkel járhat a korlátozások lazítása. A számítások azt mutatják, drasztikus különbséget jelent, hogy a jelenleg 1 körüli reprodukciós ráta - vagyis az, hogy egy fertőzött, hány embernek adja át a kórokozót - hosszú távon 1,2 vagy 1,3 körül alakul. Az előbbi még kezelhető, a magasabb arány már az egészségügyi rendszer túlterheléséhez vezethet - hangsúlyozta az egyetemi docens.

Röst Gergely közölte, a modellek szerint egy közepesen lefojtott járvány sem hozza el a nyárimmunitáshoz szükséges 50-66 százalék közötti átfertőzöttséget. Az, hogy ne lépjük túl az egészségügy kapacitásának korlátait, és kialakuljon a tömeges immunitást - védőoltás nélkül - nem érhető el csupán a társadalmi kontaktusok csökkentésével. Kombinált stratégiára van szükség, amely a maszkhasználat mellett magában foglalja a fertőzöttek detektálását, a kontaktok elkülönítését, valamint a társadalmi kapcsolatok szintjének alacsonyan tartását - fejtette ki a kutató, aki kitért arra is, hogy nehezen kiszámítható, a járvány esetleges szezonalitásának milyen hatásai lesznek hosszabb távon.

Kérdésre válaszolva a szakember közölte, nemzetközi szakirodalommal összhangban van az a legrosszabb forgatókönyvre vonatkozó becslés, mely szerint egy kontroll nélkül lefutó járvány következményeként 8 ezer lélegeztető gépre lehet szükség az országban.







0
0
0

hírek innen, onnan

Sok vizet pazarolhatsz el, ha rosszkor locsolsz – a kertészek szerint ez a legjobb időpont

A kerted szomjasnak tűnik, pedig rendszeresen locsolsz? Lehet, hogy nem a víz mennyiségével van a gond. A kertészek szerint sokan éppen akkor...

Az önkormányzatok a szakadék szélén egyensúlyoznak, Budapest zuhanhat bele elsőként

Horn Gábor szerint az Orbán-kormány elszívta a levegőt a nagyobb városok elől.

Bekapcsolva maradt a kamera: a hívőket sértegette a szerb pátriárka

A szerb ortodox egyház vezetője, Porfirije pátriárka egy kínos helyzetbe került, miután egy róla készült videófelvétel bejárta a...

Rendkívüli mentőövet dob a kormány a juh- és sertéstartóknak

Rendkívüli támogatást nyújt a kormány a száj- és körömfájás járvány miatt veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak.

Kitiltották Franciaországból az izraeli pénzügyminisztert is

A belbiztonsági minisztert már korábban kitiltották.

Havasi Bertalan felszólította Vitézy Dávidot, szerinte ideje, hogy felnőjön kormányzati feladatához

Úgy véli, „a mozdonymakettekkel való játszadozás ideje lejárt”.

Karácsony Gergely az Arénában: megoldja-e Budapest problémáit a kormányváltás?

Indul az új parkolási rezsim Budapesten, szó lesz a kormánnyal való tárgyalásokon a főváros költségvetés állapotáról, az iskolák...

Miért szüntet meg és fizet vissza egy adót a Tisza?

Két éve vezették be, bevételt alig hozott, most a Tisza mindent visszacsinál.

Tűzijáték küldte szét egy teherautó platóját, megbénult az autópálya

Az amerikai függetlenség napja még odébb van, és a szilveszter is, de Tennessee-ben (USA) már most megkapták a maguk tűzijátékát az...

Azonnali hatállyal betiltották egy magyar városban az autómosást

A tartós meleg és a megugró vízfogyasztás miatt I. fokozatú vízkorlátozás lépett életbe Zalaszentgróton és a térségében. A...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.