Ezt olvasta már?


Koronavírus - Gulyás: visszatérnek az első hullám idején alkalmazott határvédelmi szabályok

A koronavírusjárvány-helyzet alakulása miatt a járvány első hulláma idején alkalmazott határvédelmi szabályokhoz való visszatérésről döntött a kormány - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Így fő szabály szerint szeptember 1-jétől külföldi állampolgárok nem léphetnek Magyarország területére, csak indokolt kivételekkel, a biztonsági szabályok megtartása mellett. A külföldről hazatérő magyaroknak pedig 14 napig - vagy mindaddig, amíg két nap különbséggel két negatív tesztet nem tudnak bemutatni - karanténba kell vonulniuk - ismertette, jelezve, hogy a fertőzések többségében külföldi eredetűek.

A vírus veszélyezteti a gazdaságot, a munkahelyeket és a nyugodt iskolakezdést is - hangsúlyozta Gulyás Gergely, kiemelve: egyszerre kell gondoskodni a leginkább veszélyeztetett idősek biztonságáról, biztonságban kell tudni az iskolakezdésre készülő gyermekeket és a gazdaság zavartalan működését - hangoztatta.

A miniszter azt mondta, Európában a járvány második hulláma elkezdődött, a napi fertőzési adatok sok szempontból március végére, áprilisra emlékeztetnek. Magyarországon is nőtt a fertőzöttek száma, de az ország még így is jobban áll - tette hozzá.

Gulyás Gergely kifejtette: kivételt a részletszabályok szerint - a korábbiakkal megegyezően - a katonai konvojok, a kapcsolt vállalkozások közötti üzleti célú utazások jelentenek. Lehetőség lesz továbbá a korlátozott sávban történő határátlépésre, illetve a humanitárius folyosón való átutazás a jövőben is biztosított lesz a korábbi szabályoknak megfelelően. A sporteseményekre külön szigorú szabályok vonatkoznak majd, és emellett diplomáciai és hivatalos utakra lesz mód. Az egyedi méltánylást igénylő esetekben az országos rendőrfőkapitány adhat mentességet - ismertette a miniszter.

A további részletekről, a felkészülésről szombat reggel 7 órakor a határellenőrzési akciócsoport ülésén tárgyalnak, amelyen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is, a honvédelmi és a belügyminiszter mellett.

Kiemelte: azt tudták megállapítani, hogy miután a behurcolás a legnagyobb veszély, ha zárják a határokat, az itthoni szabályok betartásával - köztük a maszkviselés, a távolságtartás, és kézmosás - akkor kordában tartható a vírus. Ez mindannyiunk érdeke, különös tekintettel arra, hogy szeptember 1-én megkezdődik az iskola és reményeik szerint a magyar gazdaság is normális keretek között tud tovább működni.

A kormány döntött arról is, hogy Kárpátaljára 50 lélegeztetőgépet juttatnak el, ezzel valamennyi kárpátaljai egészségügyi intézménybe jut ilyen eszköz - ismertette.

Gulyás Gergely saját személyével összefüggésben elmondta: két negatív tesz után - amelynek költségét megtérítette - a tiszti főorvos döntése alapján részt vett a pénteki kormányülésen. Arra a kérdésre, hogy a kormányülésen külön ültették-e, azt mondta: nincs szamárpad, a miniszterelnök az ülés előtt megkérdezte, jól van-e. Orbán Viktor életvezetési tanácsokat nem ad a miniszterei számára - válaszolta arra, hogy a kormányfő nem tette-e szóvá, hogy ilyen sok szereplős rendezvényen vettek részt.

Kitért arra is, nem vezetnek arról nyilvántartást, hány kormánypárti képviselő, miniszter, államtitkár került karanténba. Ha egy miniszter, államtitkár nem tud dolgozni, az a helyes, ha nyilvánosságra hozza, ezért is tette meg ezt ő is - mondta.

A miniszter kérdésre az iskolai tanévnyitókról elmondta: az Emmi ajánlást tett közzé, nem tiltják meg, de nem is javasolják a nagyobb tanévnyitók megtartását.

Azért dolgoznak, hogy az iskolákat ne kelljen bezárni, arról is határozott a kabinet, hogy hatósági döntéssel lesz lehetőség, - külön-külön iskolánként mérlegelve - a bezárásra. Rámutatott: nem várt módon jól vizsgázott a digitális oktatási rendszer, de mindenkinek az az érdeke, hogy rendes menetrend szerint működhessenek az iskolák.

Az őszre halasztott osztálykirándulásokról azt mondta: belföldön erre van lehetőség, minden esetben külön mérlegelés alapján.

A belföldi turizmust továbbra is bátorítják, és azért hoznak ilyen szigorú intézkedéseket, ami néhány kivétellel teljes határzárt jelent, hogy az élet normális keretek között tudjon folyni az ország határain belül - mutatott rá.

Arról, hogy napirenden van-e a 65 év felettiek számára a vásárlási sáv ismételt bevezetése azt mondta: egyelőre nincs, a most elfogadott szabályok egy hónapig mindenképpen hatályban lesznek. A nemzeti konzultáció adatait szeptember közepéig értékelik, és ez lehetőséget ad az új döntések meghozatalára - jelezte a tárcavezető.

További kérdésre megerősítette: a kormány augusztus 1-től nem vállalja át a koronavírus-teszt költségeit, továbbra is ez a szabályozás marad életben. Ha valaki szabad akaratából utazik külföldre, akkor a teszt költségeit nem az adófizetők állják.

Ha valaki kontaktkutatás miatt került karanténba, és két nap után van két negatív tesztje, akkor "szabadulhat" a karanténból. Ebben az esetben továbbra is megtérítik a költségeket - jelezte.

Elhagyni az országot lehet, de a hazatérés után nagyon szigorú szabályok érvényesek - rögzítette. A színkódokat illetően jelezte: két színkód van, Magyarország zöld, minden más vörös.

A futball szuperkupa döntő megrendezéséről elmondta: még nincs elfogadott menetrend, nem lehet tudni, hogy négy hét múlva milyen lesz a járványhelyzet, hányan és milyen körülmények között tudják megnézni a meccset. Az UEFA 3-3 ezer jegyet biztosít a két külföldi csapat szurkolóinak. Ha a jelenlegi tervek szerint tudják megrendezni a mérkőzést, akkor megérkezhetnek a repülőtérre két negatív teszttel, onnan a stadionba viszik őket és vissza a repülőtérre. Emellett testhőmérséklet-mérést is végeznének. Az UEFA-val is tárgyalnak - jelezte.

Arról, hogy az ünnepi könyvhét megtartását viszont nem támogatja Müller Cecília országos tisztifőorvos, Gulyás Gergely azt mondta: az a helyes, ha a legnagyobb óvatossággal jár el.

 

A miniszter további felvetésre megerősítette: elmarad az idei kötcsei találkozó szeptember elején.

Gyurcsány Ferenc Vidnyánszky Attilát és a komplett jobboldali értelmiséget érintő kijelentései ellen indult aláírásgyűjtésről elmondta: ő is aláírta, és már 22 ezernél járnak. Ez szép teljesítmény, miután egy politikusi megnyilatkozás elleni tiltakozásról van szó. Szerinte a legsötétebb diktatúrához tartoznak azok a mondatok, amelyeket Gyurcsány Ferenc a magyar művészvilág tagjaihoz intézett.

Arra a kérdésre, hogy mikor kapják meg a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó pedagógusok az 500 ezer forintos juttatást, azt mondta, reményei szerint minél előbb. Általában egy hónapon belül utalják, ha ilyen döntés születik - jelezte.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő további felvetésre jelezte: nem volt ott azon a szombati rendezvényen, ahol Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, és eddig nem is került sor arra, hogy kontaktkutatásban vegyen részt.

Gulyás Gergely azt is elmondta: tárgyalnak a hitelfizetési moratórium meghosszabbításról, nincs még döntés, de napirenden van a kérdés.

Az oktatásról megjegyezte: ajánlásokat fogalmazott meg az iskoláknak a szakminisztérium, anyagi akadálya pedig nem lehet az óvintézkedéseknek.

Kérdésre közölte: csak Orbán Viktor miniszterelnök adhat számot saját nyaralásáról, a nyaralást egyébként magánügynek tekintik. A kormányfő mindenesetre eleget tett a több Balaton, kevesebb Adria felhívásnak - mondta. Megerősítette: a kormánytagok családi nyaralása magánügy.

A miniszter szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eddig is betartotta a jogszabályokat és ezután is be fogja tartani. Válsághelyzetben az államigazgatásnak készen kell állnia arra, hogy segítsen - közölte arra a kérdésre, amely a home office lehetőségét firtatta a külügyminisztériumban.

Arról is beszélt, hogy a WHO-szabályok alapján végzik a koronavírus-teszteket. Hozzátette: nem kevés tesztet végeztek, az eddigi gyakorlat bevált, és ez követik a jövőben is. Szemben a tavaszi helyzettel, a magyar egészségügy felkészült a járvány jelentette kihívás kezelésére, most biztosítottak ehhez a feltételek - mutatott rá. Hozzátette: fontos a maszkviselés szigorú ellenőrzése.

Azt is mondta, hogy a hétvégi magánrendezvényen, amelyen találkoztak Hollik Istvánnal, a kormány két tagja, Varga Judit és ő volt jelen.

Kérdésre közölte: szeptember 1-jétől csak magyarországi tesztet fogadnak el, csak ezt vehetik biztosnak.

Gulyás Gergely nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a járványhelyzet miatt az egészségügyi ellátást érintő szigorítások napirenden vannak-e. Nyolcezer ágy áll rendelkezésre, ha kell, holnap - jegyezte meg.

A Magyarországon tanuló külföldi diákokra vonatkozó kérdésre azt felelte: felsőoktatási hallgatói jog létesítéséhez negatív tesztre lesz szükség.

A lélegeztetőgépek beszerzésével, a készülékek árában tapasztalható különbségekkel kapcsolatos kérdésekre a miniszter azt válaszolta: a világjárványban a lélegeztetőgép-piac "turbulens" volt, és mindenki örült, ha tudott venni, az árak pedig nem piaciak voltak. Magyarország mindenhol rendelt készüléket, ahol lehetett, egyéb esetben nem járt volna el kellő gondossággal. A gépek piacképessége pedig nem csökkent, így eladhatók, amelyekre nincs szükség - közölte. Tudomása szerint egyébként a külügyminisztérium már folytat ilyen tárgyalásokat.

Szijjártó Péter adriai nyaralásáról a miniszter azt is mondta: a magyar összeférhetetlenségi szabályok Európán belül a szigorúbbak közé tartoznak.

A tiszaújvárosi időközi parlamenti választáson induló ellenzéki jelöltről a tárcavezető úgy fogalmazott: a kormányoldal szerint a jelölt vállalhatatlan antiszemita kijelentéseket tett, de a baloldal és a főpolgármester vállalhatónak tartja ezeket.







0
0
0

hírek innen, onnan

Mit jelent, ha a macskád megmutatja a hasát? 7 ok, ami nem mindig hívogatás simogatásra

Ha a macska megmutatja a hasát, azt sokan automatikusan bizalomjelnek veszik. A szakértők szerint azonban többféle üzenetet hordozhat.

Tökölön is begyújtotta a grillt a Burger KING®

A helyiek legnagyobb örömére új találkozóhellyel bővült a dél-pesti agglomeráció: a Sziget Center mellett megnyílt a Burger KING® 64....

Óriási a dráma a királyi családban! Vilmos herceg ezt már nem tudta megbocsátani Harrynek

A brit királyi család két legismertebb testvérének kapcsolata továbbra sem mutat javulást.

Botrány az Operettszínházban: elfogyott 80 dolgozó türelme, a miniszternél panaszolták be a vezetést

A társulat egy része a minisztériumhoz fordult, mert szerintük a színházban tarthatatlan a munkakörnyezet. A levélben új, szakmailag...

Köllő Babett kitálalt. – Elárulta, miért tűnt el a többi luxusfeleség a süllyesztőben

Míg a többi szereplő eltűnt a süllyesztőben, Köllő Babett mára az ország egyik legfoglalkoztatottabb televíziós személyiségévé...

Vitézy Dávid szerint Magyar Péter kormánya nyomokban sem hasonlít az előzőhöz

Szerinte nincs sok esélye a Fidesznek visszanyerni a szavazók bizalmát.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki

A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!