Koronavírus - Galgóczi: továbbra is járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk
Még mindig a koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, az elmúlt napon is csaknem tízezer új fertőzöttet regisztráltak - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, a következő napok, hetek is nehezek lesznek, és továbbra is fontos az emberek fegyelmezett viselkedése, a korlátozó, higiénés szabályok betartása.
Most az a fontos - mondta -, hogy megakadályozzák és lassítsák a járvány további terjedését, és csökkenjen a terhelés az egészségügyi rendszeren.
Galgóczi Ágnes ismertette: a hétvégén is folytatódik a védőoltások beadása, eddig 1 millió 900 ezer ember kapta meg az oltást, és több mint hatszázezren már a második dózist is.
Galgóczi Ágnes arról is beszélt: a jövő héten elkezdődik a pedagógusok oltása, aki még nem regisztrált, de szeretne oltást kapni, március 29-ig regisztrálhat a vakcinainfo.gov.hu internetes oldalon.
A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a húsvétra készülődés és a húsvéti ünnepek során is fontos a járványügyi és higiénés szabályok betartása, tehát kerülni kell a zsúfolt helyeket, be kell tartani a szociális távolságot és fontos a kézmosás, kézfertőtlenítés, maszkviselés.
Húsvétkor lehetőleg csak a szűk család találkozzon, de ha az oltás után már kialakult a védettség, a nagyszülőkhöz lehet menni - mondta Galgóczi Ágnes, azt javasolva, hogy a családon belül is tartsuk be a járványügyi szabályokat.
MTI
hírek innen, onnan
Meglepő, hogy miért szenved sok nő puffadástól és refluxtól
A nők 76 százaléka emésztési problémákat is tapasztal a perimenopauza ideje alatt, csak sokan nem kötik össze a hormonális változásokat...
A Balaton Park Circuit reagált: a versenypálya biztonságos
Sajtóközleményben fejtették ki, hogy az FIM minden előírásának megfelel a Balaton Park Circuit.
Halálos robbanás rázta meg Kínát, egyelőre azt sem árulták el, mi történt
Hét ember életét vesztette, további tizenheten pedig megsérültek, miután robbanás történt csütörtök hajnalban Kína délnyugati...
Indul a foci-vb, érkeznek a legfontosabb adatok a Portfolio-ra
Focilázban ég a világ. Csütörtökön rajtol ugyanis a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, és a Portfolio ezúttal is reagál a...
Ilyen hatással vannak a szervezetünkre a nagy hőingások
Egyik nap 12 fok és eső, másnap 30 fokos nyári meleg, majd újra lehűlés – az utóbbi években egyre gyakoribbak a szélsőséges...
Vitézy állítja, „felperzselt földet” örökölt Lázár Jánostól
A miniszter szerint az étkezőkocsiba a szalvétát is a Lounge-on keresztül szerezték be.
GKI: többgyerekesek előnyben, kettészakadt a magyar társadalom
Bár 2010 óta a magyar családok reáljövedelme átlagosan 70 százalékkal nőtt, jelentős különbségek alakultak ki a támogatási rendszer...
Mától nyílik a pályázati lehetőség.
Június 11-én megnyílik a „Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával” című pályázat negyedik benyújtási szakasza.
Fenntartható megoldásokat díjazott az MBH Bank – Zöld ötletek a reflektorfényben
Első alkalommal adta át az MBH Bank a „Fenntartható Jövő Útja” Díjat. Az elismeréssel olyan vállalati és agrár-élelmiszeripari...
A producer sokkoló állítása: nem tudtak forgatni a magyar színésznővel, mert a rendező kékre-zöldre verte
Kálomista Gábor is elmondta a véleményét az Eszenyi Enikőt körülvevő botrányról. A filmproducer szerint a színésznőt árulónak...
A Balatonon hadat üzentek a közterületen italozásnak
A népszerű város azt reméli, hogy így az ott élőknek és az üdülőknek is egyaránt sikerült biztonságos és nyugodt körülményeket...
Ez a 3 lakberendezési hiba felfűtheti a lakást – kevesen gondolnák
Nyáron sokan ventilátorral, mobilklímával vagy lehúzott redőnnyel próbálják hűvösen tartani az otthonukat. A szakértők szerint azonban...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban
Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


