Koronavírus - Folytatódó járványellenes intézkedések a városokban
Országszerte folytatódnak a koronavírus-járvány elleni intézkedések, a városi önkormányzatok részt vesznek a védőfelszerelések beszerzésében, a bevásárlást és a kijárást is sok helyen szigorúan szabályozzák.
Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc Facebook-oldalán arról írt, hogy a Hetényi Géza kórház és a MÁV-kórház komoly készletekkel rendelkezik fertőtlenítőszerekből, védőruhákból, speciális maszkokból, a jövő hétre egyhavi tartalékot halmoznak föl ezekből. Kiemelte, a két intézmény között példaértékű az együttműködés, Szolnokon egyetlen beteget sem kellett idő előtt hazaküldeni: aki még ápolásra szorul, azt a MÁV-kórházba szállították át, csak olyan embert engedtek haza, aki meggyógyult.
Egerbe 220, az új típusú koronavírus kimutatására alkalmas gyorsteszt érkezett, melyekkel a szociális szférában dolgozók és ellátottak közül igyekeznek kiszűrni az esetlegesen fertőzötteket. A jövő héten várhatóan újabb 600 gyorstesztet kapnak és további 5000 darabos szállítmányt várnak még, amit a legveszélyeztetettebb területen dolgozók tesztelésére szánnak - közölte Mirkóczki Ádám polgármester csütörtökön.
Jelezte: a hétvégén az eddigi szigorításokon túl újabbak is lesznek a hevesi megyeszékhelyen, péntek éjfél és szombat reggel 6 óra kötött, szombaton 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, továbbá vasárnap 22 és 24 óra között kijárási korlátozást vezetnek be. Emellett kötelezővé teszik a szájmaszk viselését a város közterületein.
Nagykanizsán - Balogh László polgármester döntése alapján - pénteken és szombaton megváltozik a Vásárcsarnok látogatási ideje az idősek számára. Az eddigi 9 és 12 óra közötti időszak helyett kizárólag 10 órától 12 óráig vásárolhatnak a piaccsarnokban a 65 év felettiek.
Csongrádon Bedő Tamás polgármester fenntartja a korábbi hétvégékre meghatározott korlátozásokat: így maximálta a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben tartózkodók számát, kötelezővé tette a maszk viselését a piacon és megtiltotta a konditermek szombat-vasárnapi nyitvatartását. A korábbi hetek tapasztalatai alapján módosította a piac rendjét, ezentúl szombatonként 8.30 és 10 óra között vásárolhatnak a 65 évnél idősebbek.
Az önkormányzat elkezdte az egészségügyi és szociális területen dolgozók és a sok ügyféllel találkozó köztisztviselők szerológiai tesztelését.
Balassagyarmaton a városi óvodák 80 dolgozója közül 27-en szabadságon vannak, heten betegállományban (nem koronavírus miatt), a többiek dolgoznak a felújítás alatt lévő intézmények takarításában, a pincék, padlások, raktárak rendezésében, selejtezésében, az udvarok felújításában és parkosításokban. Ezen túl a Meseerdő és a Nyitnikék óvodákban egy-egy minicsoportban ügyeleti óvodai nevelés folyik azon szülők gyermekei számára, akik dolgoznak, és gyermekeiket nincs lehetőségük másra hagyni.
Egy tatabányai nyomda a bevásárlóközpontokban és üzletekben alkalmazható, egyszer használatos papír arcmaszkot fejlesztett ki. A tervező Media-Press '91 Kft. ügyvezetője, Prech Tamás Zsolt elmondta, a virSTOP nevű papírmaszk teljes mértékben magyar innováció. Szakorvosok bevonásával fejlesztették, hogy környezetüknek védelmet biztosíthassanak azok, akiknek nincs lehetőségük minősített maszkot hordani.
A javasolt alkalmazás szerint az érkező vásárló a bejáratnál megkapja a maszkot és felveszi, majd a kijáratnál elhelyezett szemetesbe helyezi. A virSTOP papír szájmaszk maximum két órán át használható. A társaság gyártási kapacitása jelenleg napi harmincezer darab.
hírek innen, onnan
Súlyos szabálytalanságok a pünkösdi egyháznál: leváltották és feljelentést tettek a Országos Cigánymisszió vezetője ellen
Újabb gazdasági és visszaélési ügy rázhatja meg a Magyar Pünkösdi Egyházat, amelynek egykori legnagyobb, békéscsabai központú...
Fontos fejlesztések jönnek a magyar kórházakban – itt a kormány azonnali bejelentése
Jelentős egészségügyi fejlesztési program elindításáról döntött a kormány: több mint 3,6 milliárd forintos forrásból...
Mi történt? Váratlanul elterelték a Wizz Air Brüsszelbe tartó járatát Magyarország felett
Váratlan esemény zavarta meg a Wizz Air egyik járatának útját szerdán, amikor a Bukarestből Brüsszelbe tartó repülőgép Magyarország...
Az Instagram végre megkapta azt a fontos új funkciót, amire a felhasználók már türelmetlenül vártak
Az Instagram új funkciókkal bővült, amelyek célja, hogy még kreatívabbá és személyre szabottabbá tegyék a felhasználói élményt. A...
Tényleg odavannak a nők a macskás férfiakért? Íme az válasz!
Jobbra húznád azt a pasit, aki büszkén pózol a macskájával a Tinder-profilján? Vagy ösztönösen balra csúszik az ujjad?
Takács Péter reagált Magyar Péter bejelentésére: „Egy kórházi klímarendszer nem olyan, mint a háztartási”
A volt egészségügyi államtitkár közölte: kormányzásuk kezdetén az összes kiemelt kezelőhelyiség csupán 56 százaléka volt...
Eger egy hétvégére: fedezd fel a hőstettekről nevezetes várat, a pincerendszert, a barokk épületeket és egy különleges minaretet
Mi minden fér bele egy pár napos laza kikapcsolódásba? Ha Egerben jársz, akkor sok izgalmas dolgot ismerhetsz meg, hiszen itt szinte egymás...
Ólom a csapvízben: kiderült, hogy tulajdonosként mi az, amiért felelős vagy
A Fővárosi Vízművek összegezte mindazt, amit a csapvízben lévő ólomról, a vízvezetékek karbantartásáról, illetve a vízminőségről...
Legkésőbb 2026 október végéig elfogadják a törvényt a vagyonadóról
Vagyonadó: több opciót vizsgáltak, rendeget kérdés merült fel, és szerinte érdekes módon azok, akik érintettek pénzt költenek arra,...
Pályázaton fogják kiválasztani az Integritás Hatóság új vezetőit
Az Átlátszó kérdésére Magyar Péter elmondta: az Integritás Hatóság egy korrupcióellenes küzdelem középpontjában álló...
Vagyonadó: Magyar Péter nagyon fontos részleteket ejtett el
Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány már az ősszel dönthet a vagyonadó bevezetéséről, amelyből akár 600 milliárd...
Most jött az RTL bejelentése. Kiderült, mi lesz a Heti Hetes sorsa
Ősszel folytatódik a Heti Hetes az RTL-en! A műsor rajongói addig is visszanézhetik az új évad részeit az RTL+ Premiumon, valamint a...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért
Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


