Könyvek, amik tényleg nekik és róluk szólnak
Elindult az Abszolút könyvek-sorozat.
A Pagony hiánypótló sorozattal lepi meg az olvasni tudó és szerető 9-12 éves gyerekeket és a szüleiket. Az Abszolút könyvek egy olyan most induló, friss, lendületes, szórakoztató, mégis irodalmi sorozat, amiben olyan szereplők jelennek meg, akikkel szívesen azonosulnak a kiskamaszok, olyan témák, élethelyzetek és kérdések, amelyek akár az olvasókéira is rímelnek. Ezek a könyvek a 9-12 évesek élethelyzeteivel, konfliktusaival foglalkozik, minden kötet tényleg róluk és nekik szól. A nyelvük és a nézőpontok hitelesek a korosztály számára, melyek egyből az oldalakhoz szegezik az olvasót.
Milyenek az Abszolút könyvek?
Kovács Eszter, a Pagony főszerkesztője szerint „mindegyikre igaz, hogy abszolút olvasmányos könyvekről van szó, egyszerűen olyan könyvek, amelyeket jó olvasni, jó benne elmerülni, és bátran ajánljuk ennek a korosztálynak. Lehetnek ezek kalandregények, fantasyk, detektívregények, reális történetek, vannak inkább fiúknak és inkább lányoknak szólók, külföldi és magyar szerzők vegyesen– kinek milyen az ízlése” .-
Ebben az életkorban még szeretnek a gyerekek olvasni, de egyúttal ez az az időszak, amikor nagyon könnyű elveszíteni őket, főként azért, mert nem azokat a könyveket kapják, olvastatják velük, amik valóban nekik valók. A Pagony évi 6-7 könyv kiadását tervezi ebben a sorozatban – külföldieket és magyarokat vegyesen.
Az idei Könyvfesztiválon három kötettel debütált a sorozat: egy angol kisregénnyel az Óriással, egy holland kötettel, a Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot című könyvvel, és egy hazai utánnyomással, A kőmajmok házával.
Ilyenek az első Abszolút könyvek!
Kate Scott: Óriás
Az Abszolút könyvek-sorozat Óriás című regénye a kilencéves korosztálynak szól nagyon szerethető érzékeny, mégis végtelenül vicces hangján. Anzo nagyon-nagyon kicsi. A szülei nagyon-nagyon magasak és hangosak. Talán ezért nem hallják meg, amit mondani szeretne nekik. Mit kéne tennie Anzónak, hogy a szülei meghallgassák, az iskolában ne csúfolják, és végre a legjobb barátain kívül más is észrevegye, hogy milyen fantasztikus és tehetséges? Amikor rajzaival megnyeri a képregényszövetség különdíját, elhatározza (vagy inkább a barátai határozzák el helyette), hogy a kezébe veszi a sorsát. Lehet, hogy néha nem árt kockáztatni, és bízni benne, hogy a legjobb dolog igenis meg fog történni velünk.
Abszolút pörgős, abszolút vicces, abszolút barátság
Anna Woltz: Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot
Milyen a válás, a barátság, a szerelem és a világ egy kis kamasz lány szemével? Anna Woltz könyve mindenre választ ad. Felicia dühös az egész világra. A szülei épp elváltak, és ez az első nap, amikor Bertával, a húgával az apukájuknál alszanak. Ez a vártnál is sokkal rosszabbul alakul... Ráadásul Berta szánkóbalesete miatt az egész család összezárva tölti a teljes napot a kórház sürgősségi osztályán. Felicia nekivág a kórház folyosóinak,rengeteg kalandba keveredik, mindenféle érdekes gyerekkel fut össze, köztük egy nagyon vagány fiúval, Adammal is...
Abszolút megható, abszolút lázadó, abszolút különleges
Tasnádi István: A kőmajmok háza
A lány körülnézett, hogy nem hallja-e őket valaki, aztán a házra mutatott, amelynek épp a kapujában álltak. – Látod ezt a két szárnyas majmot a kapu két oldalán? Ők védik a bejáratot a rossz szellemektől. A peritonoktól, a mágikók legnagyobb ellenségeitől. És ebben a házban kizárólag üldözött mágikók laknak. Kornél tíz év körüli, asztmás fiú, aki kettesben él az anyjával egy pesti bérházban. Apját nem ismeri. A nyári vakáció ideje alatt összeismerkedik egy különös lánnyal, aki folyton mágikókról, nyambikvarákról, peritonokról és egyéb furcsa lényekről beszél. Kornél nem igazán hiszi el, amiket Iza mond, de a hamarosan bekövetkező események meglepő módon igazolják a kislány szavait. Gyuri tizenkét év körüli, vagány és nyughatatlan srác, nem igazán találja a helyét a világban. Nagyszüleinél, egy pesti bérházban tölti a vakációt, és leginkább barátjával, a házban lakó Tomival üti el az időt. Együtt csavarognak a nyolcvanas évek Budapestjén: beszöknek a Szikra moziba, bámulják a légi parádét, fociznak, bandáznak. A két fiú története a könyv végén összefonódik. Hogy miként, az kiderül Tasnádi István ifjúsági regényéből, amelyben minden részlet egy nagy kirakós darabja.
Abszolút mágikus, abszolút nyaralós, abszolút rejtélyes
hírek innen, onnan
Legmagasabb szintű légiriadó volt Magyarországon egy izraeli utasszállító gép miatt
Nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással, két Gripen szállt fel Kecskemétről.
Hatalmas a botrány a Forma-1 kulisszái mögött, az egyik versenyző barátnőjével van a baj
Kim Kardashian megosztja a Forma-1 világát: egyesek már a paddockból is kitiltanák.
Bejelentette Trump: már a hétvégén aláírják az amerikai-iráni megállapodást.
Donald Trump amerikai elnök a Reuters szerint bejelentette, hogy J. D. Vance alelnök képviseli majd az Egyesült Államokat a hétvégén,...
Kapitány Istvánnak frissítenie kellett a vagyonnyilatkozatát
A miniszter vagyonnyilatkozatából kimaradt egy balatongyöröki nyaraló.
Az elmúlt évtized 6 legjobb sci-fi filmje a kritikusok szerint
Az utóbbi tíz év hat kiemelkedő hard sci-fi alkotása, a Prospecttől az Érkezésig.
Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították
Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív...
Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet
A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése...
Orvosmeteorológia: felejtse el a kánikulát, a hidegfront megtette a hatását.
Szeles időre készüljön sok napsütéssel.
Vasúti szerelvényre felmászó 11 éves fiút ért áramütés, mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni
Várpalotán történt a baleset.
Csak 9 perc kellett a vb első góljához, videón a találat
A mexikói Julián Quiñones a játékidő 9.percében bevette Dél-Afrika kapuját. Megszületett az első gól a 2026-os...
Rejtélyes robbanás történt Kínában, többen meghaltak
A hatóságok szerint nem gázvezeték okozta a detonációt.
17-szeres holtverseny a 6-os lottó legnagyobb nyertesei között
Egyikük sem nyert fél millió forintnál nagyobb összeget.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Hatalmas meglepetés lehet a Real Madridot elhagyó Dani Carvajal új klubja
Nem csak csapatot, országot is vált.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


