Kiszagolják a kutyák a tüdőrákot
Majdnem száz százalékos biztonsággal dolgoznak
A tüdőrák korai szakaszának kimutatására képeznek ki kutyákat egy gyömrői családi házban.
"Ha a módszer nálunk is elfogadottá válik, úgy évente akár több száz életet is meg lehetne menteni ezzel a kifinomult szimatra hagyatkozó diagnosztikai eljárással" - állítja Szemes Zsuzsanna, a külföldön már kipróbált gyakorlat egyik eltökélt hazai kezdeményezője. Az eredeti szakmája szerint külkereskedő asszony gyerekkori barátnőjével, Scherr Gabriella agrármérnökkel közösen évekkel ezelőtt jegyeztette be a Kutyákkal a Rák Ellen az Életért alapítványt, és fogott hozzá a napi rendszeres elfoglaltságot, nagy türelmet és állatszeretetet igénylő betanításhoz.
Az MTI-Pressnek elmondta, hogy munkájuk eredményeként jelenleg három, a legintelligensebb fajtaként számon tartott border collie juhászkutya, név szerint Panda, Qinny és Flacky áll ugrásra készen, hogy bevessék őket az orvosok szolgálatára.
- Mint köztudott, a kutyák orra képes több ezer szagot is megkülönböztetni. Ezért is jó segítője a vámosoknak a bőröndbe rejtett drogok kiszimatolásában, a rendőröknek a nyomkövetésben, a katasztrófáknál pedig a romok között rekedt túlélők felkutatásában - utal rá Szemes Zsuzsanna. - Ebeinknél lényegében a munkakutyákéhoz hasonló kiképzést alkalmazunk. Ehhez tüdőrákos betegek leheletének szagmintáit vesszük alapul. E mintákat a kutyáink orra előtt elhúzva arra késztetjük az okos állatokat, hogy jelezzék, amit észlelnek. Jutalmuk egy falat virsli. Évek óta naponta akár órákon át százszor is megismételjük a gyakorlatot, hogy a feltételes reflexek által beléjük rögzített reakciót ébren tartva megőrizzük tudásuk, ne hagyjuk megkopni azt. A tapasztalat szerint kutyáink a kontroll szagmintákból 99 százalékos biztonsággal kiszűrik a betegekét.
Elektronikus orr
A mintákat a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet biztosítja.
Póczi Magdolna tüdőgyógyász, az intézmény igazgatója szívesen együttműködik a kiképzőkkel, mert ígéretesnek tartja kutyák bevetését a diagnosztikánál. Véleménye szerint annál is inkább szükség lenne erre, mert a tüdőrák korai felismerésénél az orvostudomány még sötétben tapogatózik. A tüdőröntgen ugyanis csupán a tbc felismerésére alkalmas, a rákos elváltozás kezdetét legfeljebb CT vizsgálattal lehet észlelni, ami viszont nagyon drága, és kevés az ilyen berendezés a tömeges szűréshez.
- Ezért is kísérleteznek orvosi műszerek kifejlesztői sokfelé a világban például az úgynevezett elektronikus orral, amely a szag alapján diagnosztizálja a kezdeti rákot - magyarázza. - A betegség kialakulásakor ugyanis a szervezet immunrendszere összezavarodik, a vér kémiai összetétele is változik, aminek következtében a verejték vagy a kilélegzett levegő is másként szaglik. A kórház betegei készségesen hozzájárulnak ahhoz, hogy lélegzetüket egy speciális textilanyagba fújva mintát adjanak, amelyen aztán az alapítvány kutyái gyakorlatot szerezhetnek a diagnosztikában.
Az orvos szerint a kutyák segítsége gyorsabban is elterjedhetne a gyakorlatban, ám az újjal szemben itt is ellenállás tapasztalható, sok az ellenérdekeltség.
- A kollégák egy része szakmai tekintélyét óvja az ebek igénybevételétől, belemerevedtek egy eddig ismert rendszerbe. Tisztázandó etikai kérdéseket is felvet a kutyák beléptetése az orvosi diagnosztikába - szögezi le a szakember.
Nagy a baj
Horváth Ildikó orvosprofesszor, az egészségügyi tárca főosztályvezetője, az Európai Tüdőgyógyász Társaság elnökségi tagja évek óta szorgalmazza a kutyák különleges szaglóképességének felhasználását az orvoslásban.
Az MTI-Pressnek megerősítette, hogy nagy a baj, a tüdőrák nemzetközi összehasonlításban ugyanis Magyarországon szedi a legtöbb áldozatát.
Évente hozzávetően tízezren halnak meg ebben a betegségben, sokuknál az időben felismert kór életmentő lehetne. Ráadásul a tüdőrák miatti halálozás férfiaknál és nőknél egyaránt első helyre került a daganatos betegségben elhunytak között. Nők körében az elmúlt években folyamatosan növekszik e betegség gyakorisága. Az okok között első helyen a dohányzás áll, de az életmód, a környezeti tényezők, a genetikai adottságok is közrejátszanak a szomorú kép kialakulásához.
- Az egészségügyi ellátórendszer az európai átlaghoz viszonyítva jónak mondható, de szükség lenne megoldani a betegség korai felismerését - húzta alá a főosztályvezető. - Az Egyesült Államokban és Németországban már előrehaladott klinikai vizsgálatok folynak, hogyan támaszkodjanak a kutyák szimatára a különböző rákos betegségek kiszűrésénél.
Ahhoz, hogy a betanított kutyák nálunk is az orvosok segítségére lehessenek, hivatalosan igazolt, megbízható méréseken alapuló engedélyeztetési eljáráson kell megméretniük magukat az alapítványt működtető elszánt kutyakiképzőknek. Ez viszont költséges, nagy türelmet, szívósságot követelő hosszas procedúra, amelyhez pályázat útján célszerű anyagi forrásokat előteremteni vagy az egészségügyben elkötelezett szponzorokat felsorakoztatni az ügy mögé.
mti
hírek innen, onnan
Kibukott a titkos haditerv: Trump az utolsó pillanatban állította le a háború fellángolását
Az elmúlt napok eseményei rávilágítottak arra, hogy az Egyesült Államok könnyen ismét belebonyolódhat egy közel-keleti fegyveres...
„Már nem first lady” – Lévai Anikóra önkéntesként számítanak
Generációváltást ígér az Ökumenikus Segélyszervezet új elnöke.
Vádat emeltek az Integritás Hatóság vezetője ellen
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál ellen hivatali visszaélés,...
Nagypapa lesz Jolly: egy kislány unoka hozhatja el a békét a családi háborúba
Jolly fia, a Slyron művésznéven ismert Tarcsi Szilveszter a közösségi oldalán közölte, hogy feleségével kislányt várnak. A gyermek...
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót...
Az izraeli hadsereg kiürítési parancsot adott ki a libanoni Türoszra, beleértve a keresztény negyedet is
A mostani kiürítési parancs azért is különösen érzékeny, mert Türosz keresztény negyede korábban viszonylag védettnek számított az...
Keresik Sulyok Tamás utódját, Bárándy Péter neve is felmerült
A Népszavának nyilatkozott a volt igazságügyi miniszter, miután neve szerepelt a 20 Kutatóközpont egyik felmérésében.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Piros lap a szájeltakarásért, nincs több időhúzás – számos új szabályt vezetnek be a világbajnokságon
A videóbíró is nagyobb hatalmat kap a jövőben.
Kiderült, milyen autókkal járnak a Tisza-kormány miniszterei: ezt tudja Kapitány István Maseratija
Nyilvánosságra kerültek a Tisza-kormány tagjainak vagyonnyilatkozatai, amelyekből nemcsak az ingatlanokról és megtakarításokról lehet...
Tejgazdaságban nyílt meg a világ első termesztetthús-üzeme
Szakítottak a hollandok azzal a szemlélettel, hogy a "laborhúst" kizárólag hatalmas, steril, ipari zónákban lévő gyárakban lehet...
Orosz Barbara összetört, minden napját a kórházban tölti: "Egy egyszerű "hogy vagy" kérdéstől is elbőgöm magam"
Az elmúlt 24 nap gyötrelmes volt Orosz Barbara számára, aki az utóbbi időben minden nap a kórházban járt, ugyanis a nagymamája az...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


