Két NB I-es edző alatt is megingott a kispad
A rossz tavaszi rajt miatt a diósgyőri Horváth Ferenc és a debreceni Leonel Pontes is aggódhat a jövője miatt, ráadásul a két gárda a hét végén egymás ellen játszik. (Pécsi Napilap)
A boon.hu szurkolói berkekből származó információra hivatkozva azt írja, inog a kispad Horváth Ferenc alatt. Elképzelhető, hogy már el is dőlt a szakvezető sorsa, de az is lehet, hogy a tréner ultimátumot kapott, miszerint a következő két bajnoki találkozón legalább négy pontot kell szereznie a DVTK-nak.
A Diósgyőr a válogatott mérkőzések miatti szünetig a Debrecennel és a Videotonnal csap össze az NB I-ben – mindkettővel idegenben. A Magyar Kupában szerdán a Ceglédet látja vendégül, miután az első mérkőzésen 1–0-s előnyre tett szert.
A regionális portál úgy értesült, a miskolci klubvezetőség szétnéz az elérhető edzők között (itthon és külföldön egyaránt).
A DVTK nem kezdte jól a tavaszt a bajnokságban: a Mezőkövesd vendégeként 3–0-ra kikapott, majd ugyancsak Mezőkövesden pályaválasztóként az MTK-tól 3–2-es vereséget szenvedett.
A korábban Szigetszentmiklóson, Kecskeméten, Pakson, Győrben és Székesfehérváron is dolgozó 43 esztendős vezetőedző 2016 júniusában vette át a DVTK irányítását Egervári Sándortól.
A bajnokságban hétvégén a szintén kiesés elől menekülő Diósgyőr, egy hétre rá pedig a Paks látogat a Nagyerdei Stadionba. Megkockáztatható, ha ezen a két mérkőzésen nem gyűjt hat pontot a Debrecen, Leonel Pontes könnyen kispad nélkül találhatja magát.
„Tudjuk, hogy nehéz helyzetben van a csapat – mondta Róka Géza, a Debrecen klubigazgatója a Nemzeti Sportnak. – Bízunk a szakmai stábban, és reménykedünk benne, hogy a Diósgyőr elleni hétvégi bajnokin eredményes taktikát dolgoz ki. Kétségtelen, fontos kilencven perc elé nézünk, a DVTK ellen muszáj győznünk.”
Ha a vezetők lépni szeretnének, és nem jön össze az áhított hat pont, keresve sem találhatnának jobb időpontot a váltásra, mint a Paks elleni meccs utánit. A bajnokságban a válogatott portugálok elleni világbajnoki selejtezője miatt hosszú szünet következik, lehetne rendezni a sorokat, lenne idő bemutatni az új vezetőedzőt, hacsak nem Herczeg András lesz ismét a beugró. A korábbi sikeredzőnél senki sem ismeri jobban a debreceni körülményeket, a tréner legutóbb is, Kondás Elemér távozása után bizonyította, nem esett ki az NB I ritmusából, két meccsen hat pontot gyűjtött az addig botladozó Lokival.
Fontos két hét előtt áll a debreceni csapat – Leonel Pontes legalábbis biztosan.
Forrás: nso.hu
hírek innen, onnan
Ez a szín uralja majd 2026 második felét: a feng shui szerint elképesztő szerencsét vonz az otthonodba
A feng shui hívei szerint az otthon színei sokkal nagyobb hatással lehetnek a hangulatunkra és az életünkre, mint azt elsőre gondolnánk....
Így számol le az okoslabda és az AI a bírói tévedésekkel a 2026-os foci-vb-n
A 2026-os labdarúgó-világbajnokságon több olyan elképesztő technológiai újítás is megjelenik, amelyek a FIFA reményei szerint...
Pataky Attila táltosdobbal varázsol születésnapja alkalmából
Pataky Attila nagykoncerttel készül születésnapjára. És a legkevésbé sem akarja a véletlenre bízni a jó időt.
6 meglepő szokás, amely felgyorsíthatja az öregedést
Az öregedést sokan kizárólag a genetikával vagy az idő múlásával hozzák összefüggésbe, pedig a mindennapi szokásaink legalább...
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Vége a bírók vakrepülésének? A 2026-os foci-vb-n a technológia okosabb lesz, mint a játékvezetők
Az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában rendezett labdarúgó-világbajnokságon olyan elképesztő techarzenál lép pályára, ami...
A hétvégén még a hidegfronté a főszerep, de jövő héten döglesztő meleg jön, erre nem árt ha felkészülsz
Ez már a kemény nyár!
Hamarosan új, mindenki számára ingyenes strand nyílhat Budapesten
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) elkezdte a felkészülést arra, hogy idén is megnyissák az Árasztó-parti szabadstrandot.
Mikor öntözzük a virágokat nagy hőségben, reggel vagy este? Csak egy válasz helyes, és sokan tévednek
A virágok öntözésének legjobb ideje nem az este, ahogy a legtöbben gondolják. Érdemes megfogadni a tanácsokat, hogy a növényeid ne...
Így fedje fel a wifije szűk keresztmetszetét, és hozza ki belőle a maximumot!
A lassú internetkapcsolat ma már nem csupán bosszantó kényelmetlenség, hanem a működésünk legnagyobb gátja. Sokan azonnal drágább...
Az eper emiatt marad apró és íztelen - a túlzsúfoltság is komoly gond lehet
Túlzsúfoltság és vízhiány: két fő oka annak, hogy az eper szemek aprók és íztelenek maradnak. Fedezd fel, hogyan tehetsz ez ellen, és...
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Sport
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Kiakadt a kazah kapitány a magyar válogatott győzelme után: "A játékvezető is ellenünk volt"
"A játékvezető és mindenki más is ellenünk volt" - Talgat Baysufinov kazah kapitány levonta a következtetéseket a Magyarország elleni 1-3 után.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Vitézy Dávid: A Tisza-kormány működése nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A miniszter szerint Magyar Péter nagyon kemény főnök.
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


