Jöhet az 5G?
Aláírták a magyarországi 5G koalíció alapító nyilatkozatát Budapesten: a 46 kormányzati és piaci szereplő, szakmai szervezet, ipari érdekképviselet és egyetem technológiai összefogása az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztésé, s sikeres és gyors magyarországi bevezetését tűzte ki célul.
Deutsch Tamás, a Digitális jólét program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodást, amellyel - mint mondta - Magyarország belépett az 5G-technológia alkalmazásáért és hasznosításáért folyó globális versenybe. Kiemelte, hogy a digitális ökoszisztéma szereplőinek összefogásával "sokáig lehetetlennek tartott dolgok" valósulhatnak meg Magyarországon.
Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a rendezvényen hangsúlyozta, hogy az 5G nem egyszerűen fejlődési lépés, hanem technológiai ugrás, amelynek alkalmazásában Magyarországnak az elsők közé kell kerülnie. Hozzátette, hogy az eddigi eredmények alapján a hálózatfejlesztés különösen sikeres ágazat a digitalizációs folyamaton belül.
Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára elmondta, hogy az internetgazdaság átalakítja a gyártási rendszereket, a jövő ipari termelését már a digitális világ határozza meg. Az újítás folyamatos kényszere a szakterületek összefogását igényli, a kormányzatot pedig nyitott és kezdeményező innovációs politikára ösztönzi - tette hozzá. Az államtitkár sikeresnek nevezte a 4G technológia magyarországi hasznosítását, de további fejlesztéseket sürgetett, a legfontosabbnak pedig a járműipari fejlesztéseket nevezte a magyar gazdaság szempontjából.
Palkovics László, a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért is felelős kormánybiztos elmondta, hogy Magyarország a korszerű járműveket nemcsak gyártja, fejlesztésükben is részt tud venni. A magyar újítások világszínvonalúak, ezért a kutatóintézetek és cégek a nemzetközi környezetben is versenyképes fejlesztéseket hozhatnak létre - tette hozzá.
Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora kiemelte, hogy Magyarország pozíciói az 5G hasznosításában kiválóak és ezt a lehetőséget ki kell használni. Hozzátette, hogy országszerte fejlesztések sora zajlik az 5G-ben rejlő lehetőségek kiaknázására és számos magyar cég ért már el világszínvonalú eredményeket ezen a téren. Az 5G felhajtóereje a rektor szerint az IoT (dolgok internete - hálózatba kapcsolt okos használati eszközök rendszere) lehet: ennek folyamata hasonló az elektromosságéhoz, amelynek felhasználása nem a világítással, hanem az elektromos háztartási eszközök megjelenésével vezetett globális technológiai forradalomhoz - tette hozzá.
Jakab Roland, az Ericcson Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az 5G koalíció céljainak megvalósítása a hétköznapi felhasználók életét teszi könnyebbé. Felidézte, hogy az új technológiák egyre gyorsabban hasznosulnak: a 3G befogadására még 8 év, a jelenleg uralkodó 4G befogadására viszont már csak 5 évre volt szükség. Hozzátette, hogy a versenyelőny megtartása érdekében felhasználási lehetőségek egész sorát kell tesztelni, hogy azok magyar mérnökök munkájával kerülhessenek ki a világpiacra.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója kijelentette, hogy a világ néhány éven belül nagyot fog változni, mivel az 5G szinte evolúciós szintű ugrást jelent a mobiltechnológiában. A majdnem valós idejű, késedelem nélküli - az emberi reakcióidő töredékével működő - kapcsolatok nemcsak az ipart, hanem a társadalmat is digitalizálják - tette hozzá. A piaci szereplők és a kormányzat szerepvállalásának köszönhetően Magyarország az 5G fejlesztések európai központjává válhat, a versenyelőny kihasználásához és megőrzéséhez minden feltétel adott - tette hozzá.
hírek innen, onnan
Szoboszlait török tehetség túrná ki a Liverpoolból, gonosz összeesküvés készül Madridban? Mi köze ehhez Arda Gülernek?
A Real Madrid bajkeverő török középpályása megint beleköphet a magyar válogatott sztárjának levesébe.
Élesedik a verseny, új AI-chippel támad az Amazon
Az AWS (Amazon Web Services) kedden elérhetővé tette Trainium3 nevű AI-chipjét, felgyorsítva az Amazon chipoffenzíváját az Nvidia és a...
Donald Trump éles elméjével dicsekedett, majd úgy tűnt, többször is elbóbiskolt egy kabinetülésen
A Fehér Ház szóvivője szerint szó sem volt szunyókálásról.
Így kaphatsz 150 ezer forintot az államtól
A karácsonyi sürgés-forgás közepette is fontos időt szakítani az ügyintézésre, hogy tavasszal megkaphassuk az adóvisszatérítést.
Feszültség a tetőfokon: Putyin olyan üzenetet küldött, amit Európa nem hagyhat figyelmen kívül
Putyin és Trump követei öt órán át egyeztettek konkrét területi kérdésekről is. A Kreml szerint volt, amiben egyetértettek – a...
Brutálisan erős a forint: ilyen árfolyamot évek óta nem láttunk!
A forint jelentős erősödést mutat a főbb devizákkal szemben, megközelítve a többéves csúcsokat mind az euró, mind a dollár ellenében.
Megkérdezték Takács Pétert, miért nincs fűtés egy kórházban: nagyon durva választ küldött az apukának
Komoly vitába keveredett Takács Péter egészségügyi államtitkárral egy dühös édesapa, miután 11 hónapos gyerekét a fűtés nélküli...
Vogel Soma: Fájó ennyi győzelem után elveszíteni egy mérkőzést
Az első negyedben gólt sem kapott, a harmadikban pedig pihenőt kapott Vogel Soma az AN Brescia ellen ötméteresekkel elveszített férfi...
Rettenet az úton, bedrogozva balesetezett egy férfi
A férfi elvesztette uralmát a jármű felett. A sofőr és az utasa is drogozott.
Kiderült, Balogh Eleni és a vőlegénye megtalálták-e a Lakásvadászokban az álomotthonukat – videó
A Miss Balaton egykori győztese több mint öt éve alkot egy párt labdarúgó kedvesével, Soós Dáviddal, akivel a Nyerő Páros hetedik...
Donald Trump bejelentette, hogy élesebb, mint 25 éve, majd majdnem elbóbiskolt a kabinetülésen
A New York Times cikke borzolta fel a kedélyeket, erre reagált az elnök a kabinetülésen. A CNN szerint azonban a szavakat nem követték...
Betonozni hívta a rendőröket
Holnap betonoznék, és nincs elég ember…
Sport
Teljes sokk a női kézi-vb-n: a győri játékos sérülése mindent megváltoztatott
A magyar válogatott állandó riválisa óriási bajban.
Ritka eset a profi teniszben: az egyik játékos nyíltan felvállalta, hogy meleg
Véleménye szerint erről a témáról nem beszélnek eleget a sportban.
Arne Slot megerősítette: december közepétől nem számíthatnak Mohamed Szalahra
Szó esett a sérülésből visszatérő Florian Wirtzről és Alexander Isakról is.
Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának
Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg
Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap
Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
Mentális problémák miatt szünetet kért a Barcelona csapatkapitánya
Határozatlan ideig nem fog pályára lépni Ronald Araújo.
Két Premier League-klub is vinné januárban a Fradi 20 éves „generációs tehetségét”
Tízmillió fontért, vagy még több pénzért.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől
Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.
Bulvár
Óriási fordulatot vett Orbán Viktor és Magyar Péter küzdelme, felfoghatatlan dolgot szúrtak ki
Élesedik a politikai küzdelem, érdekes eszközöket is bevetnek a pártok.
Csapdába került Magyarország és ebből most nincs kiút
Beragadtunk és romlanak a kilátások.
Az egész ország gyászolja. Önkezével vetett véget az életének a legendás színész
Őszinte részvétünk!
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
Lázár Jánost először kiröhögték, amikor beszámolt a milliókat érintő tervéről
„Lehet, hogy ebben a minőségben ez az utolsó találkozásunk” – mondta a miniszter.
Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával
Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Itt a vége, Pottyondy Edina elsöprő bejelentést tett, a 2026-os választások állnak a háttérben
A humorista szerint valami végleg megváltozik.
Férje bulizós fotóit nézegette a nő, hajmeresztő, mit szúrt ki rajtuk: azonnal eldöntötte, hogy beadja a válópert
A nő egyáltalán nem tartotta rövid pórázon a férjét, sőt a lehető legnagyobb szabadságot biztosította a számára, a szóban forgó fényképtől azonban még ő is besokallt.
Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért
Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.
Kálloy Molnár Péter utolsó fotói: annyira lefogyott, hogy rá sem lehetett ismerni
Kálloy Molnár Pétert áprilisban diagnosztizálták rákkal, november 19-én még játszott egy előadásban.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


