Ezt olvasta már?


Japánban jártak tanulmányúton a paksiak

Japánban – ezen belül Hirosimában és Fukusima környékén – járt szakmai tanulmányúton paksi atomerőmű térségében működő Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás.

    A TEIT a tavalyi, a fukusimai atomerőműveket is érintő természeti katasztrófa tanulságaival ismerkedett elsősorban a lakosság védelme és tájékoztatása szemszögéből, tájékoztatta Török Ferenc elnök az MTI-t.

    A TEIT tagtelepülések vezetői és a velük utazó szakemberek elsők között jártak a Fukusima erőmű 10-20 kilométeres körzetében, amelyet nem sokkal megérkezésük előtt nyitottak meg a hatóságok. A többi földrengés és szökőár sújtotta területtel szemben az elzárt zónában nem történt meg a károk felszámolása, így a delegáció a tavaly március 11-i földrengés és szökőár nyomait saját szemével láthatta. Mint Török Ferenc kiemelte, a romokat még nem takarították el, a lakosság még nem tért vissza a környékre. A háttérsugárzás azonban – ezt a delegáció tagjai saját maguk is ellenőrizték – alacsonyabb mint például Budapesten. 

    A lakosság ki- majd visszatelepítéséről, az újjáépítésről az atomerőmű közelében fekvő Minamisoma polgármestere Sakurai Katsunobu adott tájékoztatást a küldöttségnek. Elmondta, hogy a hetvenezres lakosság zöme visszatért a kitelepítés után, de a fiatalok nem akarnak a városban élni, és a gazdaság sem állt még helyre. 

    A delegáció a japán Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium égisze alatt működő NISA-ben (Nuclear and Industrial Safety Agency) arról tájékozódott, hogy a nukleáris biztonsági szervezetek és eljárásrend hogyan változik a tapasztalatok tükrében. A lakosság katasztrófahelyzetekre történő gyakorlati felkészítését Tokió egy életvédelmi központjában ismerték meg a Paks környéki településvezetők, akik szimulált földrengést is átéltek.

    Szerdahelyi István Magyarország Japánba delegált nagykövete a Társadalmi Információs és Tájékoztatási Társulás tagjaival történt rövid találkozóján arról tájékoztatta a polgármestereket, hogy az atomerőművek leállítása miatt korlátozzák a lakossági energiafelhasználást. „Fenntartásai vannak a japán lakosságnak az atomenergiával szemben, de az ország gazdasága nem nélkülözheti azt, így várhatóan a stressz tesztek és biztonságnövelő intézkedések elvégzése után a leállított atomerőművek újraindítása napirendre kerül” – tette hozzá.

    A TEIT delegációja elutazott Hirosimába is, hogy a tavalyi természeti katasztrófa áldozatai mellett, a 67 évvel ezelőtti atombomba támadás halottaira is emlékezzenek. Ellátogattak az Atombomba Emlékmúzeumba és Béke Emlékparkba, meghallgatták egy túlélő előadását. 

    Gáncs István, a TEIT társelnöke, Tengelic polgármestere azt mondta, azon túl, hogy bepillantást nyertek a precíz, jól szervezett japán társadalom életébe, első kézből szereztek információt a katasztrófahelyzetek kezeléséről a polgármesterek, akik egyben településük védelmi bizottságának vezetői is. Hozzátette, a látottak tükrében fontosnak tartja, hogy Paks környékén sor kerüljön egy katasztrófavédelmi gyakorlatra. 

    Török Ferenc a TEIT húsz éves történetének legtanulságosabb útjának nevezte a szakmai programot, amely pénteken ért véget. „Láttuk, hogy milyen feladatok hárulnak a védelmi vezetőkre, hogyan reagáltak a nem várt események bekövetkezésére, hogyan számolták fel azok következményeit, és azt is, hogy az atomenergiára továbbra is számítanak, de használata során a mostani tapasztalatokat leszűrve a nagyobb biztonságra törekszenek.” – mondta.  

    A szervezet elnöke emlékeztetett arra, hogy a paksi atomerőmű körzetében fekvő tizenhárom település alkotta Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás paksi atomerőművel kötött szerződésében rögzített feladata a szakmai tapasztalatszerzés.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

A Fidesz csapdája: nem látszik, hol nyílik tér előtte, és Magyar Péter kezében van a kulcs

Egy évre kér mandátumot Orbán Viktor és a volt kormánypárt elnöksége. Ezzel nemcsak a belső kritikusokat akarják lenyugtatni, de ennyi...

Ami bűnben fogant… – Adalékok az MNB-alapítványok keletkeztetéséhez

Miközben folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy milyen technikákkal és cégcsoportok közvetítésével sikerült eltüntetni az...

Egyre nagyobb emelkedésben az OTP

Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...

Nem pörög tovább úgy a gabona, mint tavaly

Visszaeshet a globális gabonatermés a FAO szerint.

Lélegzethez jutott a német ipar

Az autóipar lehúzza a teljesítményt.

Megdöbbentő, mi történt az Alzheimer-kóros idős hölggyel, aki varázsgombát evett

A család nem kis rizikót vállalt, ugyanis az idős nő extrém nagy adag, 5 grammnyi varázsgombát evett meg.

Öt magyar is szerepel a torontói rendőrség körözési listáján a világbajnokság előtt

Nagyszabású bűnüldözési akciót indítottak a kanadai hatóságok a 2026-os labdarúgó-világbajnokság közeledtével annak érdekében,...

Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnökével szemben

Az Integritás Hatóság elnökével, Biró Ferenc Pállal kapcsolatban vádemelés történt – a Központi Nyomozó Főügyészség több...

Egyelőre a tavalyi önkormányzati elszámolásig jutott el a Kármán-féle PM, a legtöbbet az alig ezer fős borsodi Berentének kell perkálnia

A Tisza-kormány hamarosan tárgyalja a kormány az önkormányzati pénzügyeket érintő javaslatokat.

Vádat emeltek négy emberrel szemben, akik nem küldtek mentőt Gálvölgyi Jánoshoz

Mindannyiukra pénzbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

Belenyúlt a kormány az üzemanyagárakba

A kormány módosította a stratégiai üzemanyagkészletek belső árait, ami a nagykereskedői és viszonteladói profitot érinti.

Feszültség Ukrajna uniós csatlakozása körül: nyugati tagállamok fékeznék a folyamatot

Kijev és Brüsszel között egyre inkább érezhető a feszültség a csatlakozási folyamatok tárgyalása miatt.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?