Izgalmasan indul a Bajnokok Ligája
Annál jobban nem is indulhatna újra a téli szünet után a labdarúgó Bajnokok Ligája, mint hogy szinte alig akad olyan párharc a nyolcaddöntőben, aminek egyértelműen meg lehet nevezni az esélyesét. . Pécsi Napilap -
Szokás szerint egymásba botlott a Bayern és az Arsenal, nem először feszül egymásnak a Barca és a PSG sem, a legérdekesebbnek mégis a Real Madrid és a Napoli párharca ígérkezik. Ha több fontos sérültje felépült is, a Real Madrid edzője, Zinedine Zidane nem várja nyugodtan a nyolcaddöntőket. A címvédő, bár még veretlen idén a BL-ben, és vezeti a spanyol bajnokságot a Barca előtt, egyáltalán nem lehet boldog a sorsolásával, hiszen a nápolyiak az őket sújtó gondok ellenére brutális formában szórják a gólokat, és korábbi rossz szokásukkal ellentétben már nem csak hazai pályán.
A BL-rutin feltétlenül a zsinórban hetedik negyeddöntőjéért hajtó Real Madrid mellett szól, hiszen a Napoli mindössze másodszor jutott el ilyen messzire a sorozatban, de a nápolyi San Paolóban biztosan nagyon nehéz visszavágó vár rá, ha nem szerez komoly előnyt a Bernabeuban. Madridba nem győzni járnak az ellenfelek, a legutóbbi 33 BL-meccsen csak a Schalke tudott itt nyerni 12 évvel ezelőtt, ám ez semmitől sem riasztja el a csoportkörben idegenből hét pontot is szerző olaszokat.
A civilben szélső, de a visszavont center posztján káprázatos formába lendülő Dries Mertens már 16 gólnál tart a Serie A-ban, így Maurizio Sarri vélhetően megtartja a 4-3-3-as játékrendszer csúcsán a belgát. A két oldalán a nápolyi születésű kedvenc, Lorenzo Insigne, illetve az egykori Real-játékos José Callejón játszik majd. Mögöttük Marek Hamsík (ő az egyetlen biztos kezdő) mellett négy remek formában levő belső középpályásból választhat Sarri.
A Napolinak a védelme a gyenge pontja, és bár pont Gareth Bale lehetne a legfontosabb párharc szereplője, a sérült walesi nélkül is izgalmas perceket okozhat a vendégek hátsó sorának a C. Ronaldo, Benzema, Lucas Vázquez hármas.
A PSG és a Barcelona évtizedeken keresztül szinte mindig elkerülte egymást, az utóbbi években viszont valahogy folyton összefut a két csapat. A legutóbbi öt szezonból négyben is találkoztak, és bár ezek a találkozások jobbára a Barca sikerével zárultak, idén közel sem egyértelmű a helyzet.
A katalánoknál az utóbbi hetekben becsúszott egy döntetlen a bajnokságban (ahol vesztett pontok tekintetében hét ponttal vannak lemaradva a Real Madridtól), a kupában pedig csak igen furcsa körülmények között jött össze az Atlético Madrid elleni továbbjutás.
A Barcát nem árt félteni, de azért a csapat még mindig félelmetesen erős: minden sorozatot figyelembe véve 22 meccse nem kaptak ki, az egyéni képességeket pedig felesleges is kiemelni velük kapcsolatban. Annyit azért jegyezzünk meg, hogy Lionel Messi tíz góllal vezeti a góllövőlistát, az asszisztlistán pedig Neymar áll az élen 7 gólpasszal.
A PSG ugyan csak második a francia bajnokságban a Monaco mögött, de bátran számíthat Edinson Cavanira, aki Zlatan Ibrahimovic hatalmas árnyéka alól felszabadulva óriási formában lövi a gólokat. A legutóbbi 14 meccsén 12 gólt szerző uruguayi csatár az utóbbi időben egymaga jobban termel, mint a barcelonai MSN-csatársor.
A Barcának is vannak hiányzói, Javier Mascherano és Arda Turan hiánya fájó lehet, de közel sem akkorák a gondok, mint a PSG-nél, ahol a világ egyik legjobb középhátvédjét, Thiago Silvát egy olyan fiatal, Presnel Kimpembe fogja pótolni, aki még egy percet sem töltött a pályán a BL-ben. A brazil védő előtt a középpályán honfitársa, az olasz állampolgár Thiago Motta sem játszhat, ő eltiltott.
Amikor kialakult a csoportkör végeredménye, a Bayern München egyik szurkolói oldala azt kérdezte Twitteren: „Szerintetek lefoglaljuk a londoni szállást?” Nem tévedtek, azt az Arsenalt sorsolták melléjük, amelyet a 2013-as és 14-es nyolcaddöntőben is kiejtettek (és 2005-ben is). Arsene Wenger csapatának nem csak Bayern-fóbiája van, az elmúlt hat évben ugyanis mindig kiestek a nyolcaddöntőben.
Az Arsenal viharos időszakot él át, Wenger szerződéshosszabbítása tulajdonképpen azon múlik, átlépi-e végre az árnyékát a londoni csapat a BL-ben. A szurkolók közül egyre többen követelik a francia menedzser távozását, és nem a legjobbkor jön a Bayern elleni meccs sem, hiszen a Premier League-ben egyre reménytelenebbül üldözik a biztos befutónak látszó Chelsea-t.
A párharc esélyese a Jerome Boateng kivételével a legerősebb felállásában pályára lépő Bayern München, amely a legutóbbi 15 hazai BL-meccsét megnyerte, de azért nem árt figyelembe venni, hogy a csoportelsőként továbbjutó Arsenal még veretlen idegenben. Wengernek ugyanakkor nem csak a sérülésekkel kell megküzdenie, hanem Mesut Özil igencsak ingadozó formájával is, bár a BL-ben nem megy rosszul a németnek.
Az olasz bajnokságot meggyőző fölénnyel vezető Juventusnál a Porto elleni nyolcaddöntő lesz Max Allegri új 4-2-3-1-es formációjának igazi tesztje. A Juve jó formában van, Gonzalo Higuaín pedig vég nélkül lövi a gólokat, bár a csoportkörben azért nem mindig villogott a torinói csapat.
A spanyol bajnokságban a két nagyra makacsul kapaszkodó Sevilla a történelmi negatív rekordokat döntögető Leicester Cityt fogadja, amivel azt is elárultuk, hogy a BL-ben egészen más arcát mutató angol bajnoki címvédő csoportelsőként otthon játszhatja majd a visszavágót. Ettől még nem fogadnánk a fonalat elég régen elvesztő Leicesterre.
Az otthonában nagyon erős Benfica az idegenben kimondottan pocsék Dortmundot látja vendégül: a portugálok a legutóbbi 15 meccsükből 11-en még gólt sem kaptak a Luzban, miközben a német csapat a legutóbbi hat idegenbeli meccséből csak egyet nyert meg. A Dortmundból ráadásul hiányozni fog a vezér, Mario Götze.
Ha a tavalyi szezon nem lett volna elég, hogy tisztelettel közelítsünk a Monaco felé, tegyük meg ezt most. A nagyhercegség csapata idén megnyerte a csoportját, nem mellesleg a PSG-t megelőzve vezetik a francia bajnokságot. Arról nem is beszélve, hogy az AS Monaco 75 szerzett gólnál jár a francia bajnokságban, ezzel a mutatóval a legjobbak az európai topligákat tekintve. A Manchester City jelenleg amúgy sincs abban az állapotban, hogy bárkit lebecsüljön, egyre valószínűbb, hogy a BL-ben kell villantania valamit Pep Guardiolának, mert az angol bajnokságban jelenleg csak a dobogóért zajló harc résztvevője.
Diego Simeone Atléticója, ha nem is olyan meggyőzően, mint az utóbbi években, de idén is ott van a legjobb 16 között. 2015-ben sokkal jobb formában volt az Atlético Madrid, és akkor is csak nagy nehézségek árán tudta legyőzni a Leverkusent. A német csapat történelmet írhat: még soha nem nyert nyolcaddöntőt, sőt amikor megpróbálta, általában csúnya vége lett: Barca 2-10, PSG 1-6, Liverpool 2-6 (összesítésben). A döntős évükben (2002) második csoportkört rendeztek, tehát nem volt nyolcaddöntő.
A nyolcaddöntők első mérkőzéseinek menetrendje:
Február 14.:
Paris Saint Germain-Barcelona, 20.45
Benfica-Borussia Dortmund, 20.45
Február 15.:
Bayern München-Arsenal, 20.45
Real Madrid-Napoli, 20.45
Február 21.:
Manchester City-Monaco, 20.45
Bayer Leverkusen-Atlético Madrid, 20.45
Február 22.:
FC Porto-Juventus, 20.45
Sevilla-Leicester City, 20.45
forrás: origo
hírek innen, onnan
VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal
Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő...
Megbénulhat a forgalom több helyen Budapesten
Az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek majd, az M1-es metró pedig az esti időszakban szükség szerint sűrűbben indul.
Ezek a nyári szettek gyönyörűen kiemelik a nőies idomokat – imádni fogod őket
Nyáron szeretnénk egyszerre csinosan, nőiesen és komfortosan öltözni – ez azonban sokszor nehezebb feladatnak tűnhet, különösen a...
A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében
Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.
A nyálkagomba titka: döntések agy nélkül, mechanikai zsenialitással – A robotok sóvárogva nézik
Agy és idegsejtek híján is képesek racionális és hatékony döntéseket hozni az egyetlen óriássejtből álló nyálkagombák. Német és...
Elhunyt az ismert hercegnő – 3 évig volt kómában
A 47 éves hercegnő 2022 decembere óta volt kómában, most a királyi udvar jelentette be halálát.
Szívfacsaró, amit Horváth Éva elárult a válásáról
Horváth Éva és párja külön utakon folytatják. A modell most megrázó részleteket osztott meg válásáról, tapasztalatairól és...
Magyar üzent Orbán Balázsnak, nyár végére meglehet a magyar külügyi stratégia – Newscast
Kezdődik a foci-világbajnokság, Trump közben lecsap Iránra. Az egyik vezető orosz propagandista NATO-tagállamok elleni támadást sürget,...
Kiadták a riasztást, 3 vármegye sárgában, érkezik a csapadék
Ebben az országrészben lehet majd számítani csapadékra pénteken a friss időjárás-előrejelzések szerint.
Téves információ terjed a Balatonról, vigyázni kell
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint téves információ jelent meg egy, a társaságtól független...
3 napos időjárás-előrejelzés: Átmeneti nyugalom után újabb hidegfront csap le ránk
Mutatjuk, mikor...
Ne kövesd el ezt a hibát a húslevessel! A sózás rossz időzítésével az ízét és a minőségét is tönkreteszed
Bár a húsleves alapételnek számít, egyetlen apró hiba végzetes lehet: a sózás pillanata az, ami meghatározza, hogy a végeredmény...
Sport
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Kiakadt a kazah kapitány a magyar válogatott győzelme után: "A játékvezető is ellenünk volt"
"A játékvezető és mindenki más is ellenünk volt" - Talgat Baysufinov kazah kapitány levonta a következtetéseket a Magyarország elleni 1-3 után.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Vitézy Dávid: A Tisza-kormány működése nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A miniszter szerint Magyar Péter nagyon kemény főnök.
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


