Ezt olvasta már?

Adjunk új lendületet a párkapcsolatunknak!

Minden párkapcsolat elején ott a varázs, a rózsaszín köd: van izgalom, kíváncsiság, játékosság, szenvedély. Idővel azonban, ahogy egyre több időt töltünk a má...


Iparszövetség: a vállalkozói környezet kedvezően alakult az idén

A Magyar Iparszövetség elnöke szerint a vállalkozói környezet 2018-ban kedvezően alakult, a gazdaság számos területén kiugró eredmények születtek, a gazdasági bővülés fejlődési lehetőséget teremtett a kis- és középvállalkozásoknak is.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (Okisz) ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, pozitív eredmények tartják munkaadói érdekképviseletként, hogy Magyarországon 2018-ban több mint 10 százalékkal emelkedtek a bérek, keresetek.

Megjegyezte, a bérhelyzet értékelésekor ugyanakkor látni kell, hogy a pénzügyi válságot követően a kkv-knál alacsony szintről indult a bérfejlesztés.

A szövetség elnöke szerint a bérfejlesztéssel nem szabad megállni, mert a magyar bérek még így is nagyon alacsonyak az unióban.

Vadász György kedvezőnek folyamatnak tartja, hogy 2017-2018-ban jelentősen csökkentek a bérterhek, ami egyértelműen segítette a kis- és középvállalkozói szektorban a versenyképesség megőrzését.

Az elnök abban bízik, hogy 2019-ben a magyar gazdaság fejlődése, növekedése a tervezett 4 százalék körül alakul, és akkor további két részletben csökkenhetnek az adóterhek.

A szövetség év végi elnökségi ülésén jó eredménynek értékelték azt is, hogy a foglalkoztatottság folyamatosan bővül. Magyarországon 4 millió 450 ezer ember dolgozik, ami nagyon kedvező arány a lakosság számához viszonyítva, ugyanakkor 200 ezer ember még mindig közmunkában dolgozik, vagy munkanélküli - tette hozzá.

Az iparszövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy miközben a Magyarországon működő külföldi tulajdonú multinacionális cégek exportteljesítménye, fejlett műszaki technológiája, versenyképessége példaértékű, ezt a hazai kkv-szektor nem tudja megfelelően követni.

A magyar kkv-szektor az uniós versenytársakhoz képest még mindig csak 44 százalékos teljesítményt tud felmutatni hatékonyságban, versenyképességben. Van mit behozni - fogalmazott Vadász György, aki szerint a hazai kkv-k helyzetén javíthat, hogy a legújabb növekedési hitelprogram jelentős keretet tartalmaz a szektor számára, a kkv-k 2,5 százalékos kamat mellett akár 1 milliárd forintot is igényelhetnek fejlesztésre.

Az érdekképviselet elnöke hangsúlyozta, hogy a kkv-szektor hátrányát egyik pillanatról a másikra nem lehet ledolgozni. A felzárkózás hosszú folyamat, megfelelő stratégiára, tervre, szolgáltatásra van szükség, de a folyamat már elindult, a kkv-k tudnak tervezni, fejleszteni.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Felhős, de enyhe idő várható a héten

Jellemzően felhős, olykor esős, szeles, de az átlagosnál enyhébb idő várható a héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén...

Pszichiátriai kezelésre küldik a „rappert”, aki élő adásban bántalmazta nyolcéves fiát

Napok óta hatalmas balhé tört ki az interneten, amikor egy Mandula Ádám nevű TikTok-felhasználó élő adásban bántalmazta saját...

Így küzdött a Sztárboxban Dudás Miki és Lakatos László – videón a mérkőzés

Vasárnap este a Sztárbox hetedik adásában a kajakos exsportoló Dudás Miki és a humorista Lakatos László férfi nehézsúly kategóriában...

Pitbull jövő nyáron a Puskás Arénában ad koncertet

A Puskás Arénában ad koncertet jövő nyáron Pitbull. A Grammy-díjas, kubai származású amerikai rapper első magyarországi koncertjét...

Palik László újra járni tanult a sérülése után: a Legyen Ön is milliomos. forgatása alatt is ápolták

Ma este új évaddal tér vissza a Legyen Ön is milliomos!, a műsorvezetői székbe pedig ismét Palik László ül, aki sérülten forgatott,...

Ma 142 éve született Lugosi Béla – a magyar színész, aki örökre megváltoztatta Drakula arcát

Kevés magyar színész hagyott akkora nyomot a filmtörténelemben, mint Lugosi Béla, aki 1882. október 20-án született az akkor még...

Műsorváltozás a TV2-n: nem dupla részekkel folytatódik a Házasság első látásra új évada

Dupla részekkel startolt el október 13-án a Házasság első látásra vadiúj évada, amelyben 12 szerelemre vágyó szingli keres férjet és...

Már több tízezren használják a Rezsiőrt

A vállalat szerint nem váltja ki az ügyfélszolgálatot, de segít az ügyintézésben.

Liverpoolból írna történelmet a magyar futball egyik legnagyobb ígérete

A győri kertekből egészen az Anfield Roadig vezetett az útja – és még hol van a vége?!

Megérkezett a heti nézettségi toplista – így alakult a verseny a csatornák között

A Nielsen Közönségmérés 2025. október 13–19. közötti adatai alapján egyértelműen a TV2 dominálta a heti nézettségi rangsort. A...

Szijjártó: Az EU megöli Magyarország ellátásbiztonságát

„Ennek semmi köze a politikához. Ennek semmi köze Oroszországhoz” – bizonygatta a külügyminiszter.

0

Sport

A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak

Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.

Az FTC kapusának tahósága tette igazán emlékezetessé az Újpest elleni derbit

A lila-fehérek 1–1-es döntetlent értek el a Bogár Gergő vezetése mellett kisebb botrányba fulladó meccsen.

Gróf Dávid megszólalt, miután fellökött egy labdaszedő kisfiút az Újpest–FTC-derbin

A magyar rekordbajnok kapusa azonnali piros lapot kapott tettéért.

Kerkezt kikövetelik a csapatból, Szoboszlai valamivel jobb érdemjegyeket kapott

Pocsék a Liverpool, miért lennének sokkal jobbak a csapat magyarjai?

A Ferencváros kapusa ezért kapott piros lapot a derbin

Gróf Dávid, a bajnoki címvédő FTC hálóőre harmadik alkalommal lépett pályára a 2025/26-os szezonban az Újpest elleni fővárosi derbin. A korábbi magyar válogatott kerettagot az utolsó percben kiállították.

Kubatov Gábor is reagált az Újpest elleni derbin történtekre

Pozitívan is meg tudta közelíteni a látottakat a klubelnök.

Arne Slot a Manchester United elleni vereség után: Természetesen aggódom

Arne Slot és Van Dijk is megszólalt a Manchester United elleni találkozó után, amely a Liverpool sorozatban negyedik nyeretlen meccse volt.

Újabb Vasas-siker, nem tud nyerni a Honvéd, Szegeden szakadt meg a listavezető veretlenségi sorozata

Az NB III 12. fordulójában a Vasas II hét mérkőzésen nem talált legyőzőre, a Honvéd nem tud kimászni a veszélyzónából. Újra a tabella élén a Gyula, a Monor elszenvedte első idei vereségét.

Gróf Dávid is reagált a kiállítást érő mozdulatára

Az Újpest–Ferencváros bajnoki rangadó utolsó perceiben Gróf Dávid, a zöld-fehérek kapusa piros lapot kapott sportszerűtlen viselkedésért. A korábbi magyar válogatott kerettag felidézte a történteket.

Gróf Dávid tette brutális ellenszenvet váltott ki, Lisztes Krisztián is üzent neki

A kapuba beállt Varga Barnabásnak a magyar válogatott csapattárs, Szappanos Péter üzent.

Megint kikapott az ETO, a hajrában mentett pontot az Újpest, tovább menetel a Gyirmót

Az NB III 12. fordulójának kiesési rangadóján a négyszeres magyar válogatott támadó, Simon Krisztián gólja egy pontot ért az Újpest tartalékcsapatának Szombathelyen, az ETO Akadémia gólelőnyből szenvedett veres

Súlyos taktikai hiba vethet véget a magyar világbajnok történelmi esélyének

Michelisz Norbert esélye minimálisra csökkent a címvédésre, amihez a csapata döntése is hozzájárult.

0
0

Bulvár

Elhunyt a 98 éves bácsi, ami a végrendeletéből kiderült, az egész országot sokkolta

Mindenki ismerte, de senki nem sejtette, milyen titkot rejteget.

Végbélrák - A betegség kialakulása, első tünetei

A végbélrák fiatalkorban ritka, az esetek döntő többsége 50 éves kor fölött jelentkezik. Míg a vastagbélrák azonos arányban fordul elő mindkét nemben, a végbélrák a férfiak esetében gyakoribb.

Elképesztő fordulat a nyugdíjasok számára: így számolja át a nyugdíjat a kormányzat

Miközben a nyugdíjkasszát a költségvetés legkülönbözőbb forrásaiból táplálják, a minisztérium portálunkkal közölte: a jövő évben a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen

Örömlányként dolgozó vendég jött hozzám, a legkeményebb, hogy mit mondott

Nem is hinnéd, milyen történetei lehetnek a körmök szépítőinek...

Bemutatják a babát a golden rertievereknek: a reakciójuk sírva fakaszt

Az első találkozásoknak mindig van valami varázslatos vonása. De ha kutyák és babák találkoznak, az mindig valami különleges.

Ilyen fanszőrzetért bolondulnak a férfiak, most elárulták

Szinte már tinikorunktól fontos kérdéssé válik, hogy mit csináljunk a fanszőrzetünkkel.

Példátlan történet az ATV-n, botrányos szerelmi történet derült ki

Elképesztő összegről van szó, elmenekült az egyik szereplő.

A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak

Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.

Kapott egy doboz sört a főnökétől, és gyanútlanul belekortyolt: pár nap múlva már halott volt a 21 éves srác

A 21 éves férfi a főnökétől kapott ajándékba egy dobos sört, amit egy végiggürizett munkanap után akart elfogyasztani. Bár a nedűnek különös íze volt, a srác nem hitte volna, hogy a kóstolás az életébe kerü

Figyelmetlenség okozta Boncz Géza halálát: „Amikor bementem hozzá a kórházba, már nem volt magánál”

Ő volt a humoristák humoristája. Különleges jellemzés egy valóban különleges emberről. Farkasházy Tivadar mondta ezt Boncz Gézáról. Arról a kollégáról, barátról, aki sajátos műfajt teremtett utánozhatatlan m

Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében?

Zelenszkij ukrán elnököt kérdezték arról, eljönne-e e a tárgyalásra.

blogmorzsák

Káli, a szelíd óriás

Hogyan került hosszú út után Indiából Múzeumunkba egy elefánt csontváza?

Putyin aranyhídja

Én, kérem, nem állítom, hogy a budapesti csúcs el fog maradni. De azt állítom, hogy elmaradhat. Van rá esély.